Az utasok irányították a vonatpótlót, semmi helyismerete nem volt a sofőrnek – videó

F.C. | 2023. November 25.
A sofőrnek az utasok segítségét kellett kérnie az eligazodáshoz.

Szeptember 18-án kezdődött a felújítás első üteme a MÁV győri fővonalán, mostanra már a harmadik ütemet szenvedik a nyugati országrészből Budapestre és vissza utazók. Jelenleg az e vonalon közlekedőknek vonatpótló autóbuszra, majd vissza a vonatra kell szállniuk ahhoz, hogy elérjék az úti céljukat. Két és fél hónap után azonban még mindig akad olyan eset, hogy a vonatpótlót vezetők nem ismerik az útvonalat – számolt be a Gulyáságyú Média, videót is közzétéve egy extrém helyzetről.

Mint írják, a felvételen az látható, hogy az október 29-én 20:25-kor Biatorbágyról induló S10-es számú vonatpótló busz sofőrjének Bicskére beérve az utasok segítségét kellett kérnie az eligazodáshoz, az utasainak kellett irányítaniuk járművet.

Mutatjuk:

Amúgy az utasok által irányított pótlóbusz nem Volánbusz jármű, hanem egy székesfehérvári utazási iroda kirándulóbusza volt.

Mivel az autóbuszvezető eddig IC-pótló vonalon teljesített szolgálatot „érthetően” nem rendelkezett helyismerettel, de „a pillanatnyi anomáliát gyorsan feloldotta, a járat minden megállóba pontosan érkezett, minden csatlakozást elért” – reagált az esetre a MÁV.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Exit mobile version