Sokan úgy gondolják, hogy Gordon Ramsey vezeti a pokol konyháját a Hell’s Kitchen amerikai gaszto-reality műsorban, de a pokol most valósággá vált, a Balatonra költözött. Van, aki a Balaton poklában dolgozik ezekben a napokban, ahol a hőmérséklet elérheti az 50 fokot is! – olvasható a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) vasárnapi közleményében.
A turistákat éppen ezért arra kérik, hogy az átlagnál is legyenek most türelmesebbek a vendéglátókkal, hiszen ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a nyaralók jól érezzék magukat és igyekeznek a brutális körülmények ellenére is helytállni. A szervezet alelnöke elmondta, hogy a nehéz fizikai munkát gyakran 40-50 fok körüli hőmérsékletben végzik a forró gőzben és a tűzhelyek mellett izzadva.
Az akció támogatóit arra kérik, hogy minden egyes posztban használják „Ne csak ízlelgesd, de becsüld is a konyhai dolgozók munkáját!” mondatot – és használják a #tiszteletakonyhanak, #tiszteletapincereknek hashtageket, írja a hirbalaton.