nlc.hu
Utazás

Balatoni szállások drágulása 2023-ban

Luxus lesz a balatoni nyaralás, ennyivel drágulnak a szállások idén

Erős szezont várnak a Balatonon, de a magánszállások árai 30-40 százalékkal is magasabbak lehetnek a tavalyi évhez képest.

Kifejezetten jó szezonra és sok vendégre számítanak a Balatonnál, de az már most látszik, hogy zsebbenyúlós lesz a nyaralás a magyar tenger partján. Átlagosan mintegy 18 százalékkal emelkednek a szállásárak idén, de egyes helyeken ennél jóval nagyobb lehet a drágulás – írja a Pénzcentrum.

Idén a Szállás.hu-hoz beérkező foglalások száma 40 százalékos növekedést mutat a tavalyi évhez képest, persze ez nem feltétlenül jelent több vendéget, csak azt, hogy hamarabb kezdtek foglalni.

Mörk László, a Magánszállásadók Országos Szövetségének elnöke szerint nem lesz ritka a 30, de akár a 40 százalékos áremelés sem a magánszállások esetében.

Napozók a Balaton partján Fonyódnál, a bélatelepi strandon 2022. július 21-én.

Napozók a Balaton partján Fonyódnál, a bélatelepi strandon 2022. július 21-én (Fotó: MTI/Varga György)

Az átlagos ár, illetve a drágulás településenként nagy különbséget mutat: Siófokon például 2023-ban 12 355 forint átlagosan a szállás ára egy főre és egy éjszakára, ami 14 százalékos emelkedés a tavalyi évhez képest. Balatonfüreden csak 4 százalékot nőttek a szállásárak (14 242 forint), míg Hévízen 14 789 forint/fő/éj az átlagár (11 százalékos drágulás).

Budapesten ugyanakkor 28 százalékkal drágultak a szállások 2022-höz képest, átlagosan 12 836 forint/fő/éj egy szállás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top