Egy friss anyukát rengeteg kritika ér, a legtöbbször bújtatva, akár dicséretbe csomagolva vagy kérdésként felvetve. Pedig minden anya egyet akar: szeretni a babáját és egészséges, boldog embert nevelni belőle. Nehéz erre a célra fókuszálni, ha mindenki kényszert érez arra, amint megszületik a babánk, hogy véleményt nyilvánítson, és elmondja nekünk, hogy milyen anyának kellene lennünk.
Az én személyes “kedvencem” a kérdésbe burkolt kritizálás volt.
Miért nem úgy fogom? Miért nem most pelenkázom át? Miért nem szívtam még le az orrát? Miért nem így szoptatom? Miért nem adok neki vizet? Miért nincs rajta pulcsi? Miért van rajta sapka? Nem fog megfázni? Nem sok rá az a takaró? Miért nem szívom le a felesleges tejet? Miért rakom le hasra a babát? Miért ringatom annyit? Miért teszem le a kiságyába? És persze mindenki mindent jobban tud ilyenkor, a sarki boltban a néni is tisztában van vele, hogy én nem csinálom jól, mert ő tudja, hogy minden babának az kell, hogy bárányszőrbe legyen csomagolva plusz 10 fokban és az én szegény gyerekem halálra fagy, ha csak egy overall és két takaró van rajta.
A három babázós korszakom alatt, azt hiszem, már mindent hallottam. Megjegyzéseket a testemre, a babám testére, a tejmennyiségre és annak hiányára, az evésére, ivására, az öltözékére, a nevére. Igen, még a nevére is be tudtak szólni páran, mert szerintük ilyen nevet nem illik adni egy babának, mint amilyet én adtam és Mancinak sem szép dolog becézni, mert az tehén név. Néhányat direkt nekem címeztek, még többet a hátam mögött súgtak elég hangosan ahhoz, hogy meghalljam. Nem vagyok ezzel a jelenséggel egyedül, minden friss anyuka, akivel beszélgettem eddig erről, ugyanezt mesélte, hogy kaptak hideget-meleget az elején, a legtöbbet a vadidegenektől, akiknek aztán végképp semmi közük az életünkhöz és babáinkhoz.
A beszélgetéseink során öt nagy terület kristályosodott ki bennünk, amire a legtöbben, a legtöbbször beszólnak és kritizálják a friss anyukákat.
1. Szoptassak vagy tápszerezzek?
Tudjuk, hogy a szoptatás a legjobb a babának, de egyszerűen vannak olyan helyzetek, amikor nincs más lehetőségünk, csak a tápszer. A tápszer nem valami ördögtől való méreg, amivel az anyák legyilkolják a csecsemőjüket. A tápszer arra van kitalálva, hogy helyettesítsük vele az anyatejet, ha épp úgy hozza az élet, hogy nincs elég belőle vagy valamiért nem tudjuk szoptatni a babánkat. A tápszeres babák anyukái is egy dolgot akarnak: egészségesen életben tartani és felnevelni a gyereküket.
Ironikus, hogy a nyilvánosan szoptató anyukákat leszólják az emberek, mert az magánügy, de simán beleszól boldog-boldogtalan abba a döntésünkbe, hogy szoptatunk vagy tápszerezünk. Pedig egyetlen dolog számít: kapjon neki megfelelő táplálékot az a baba, akárhol, akármikor, amikor éhes.
2. Ringassam a babát vagy ne?
Igazából vicces téma, mert ha megfigyeled, egy hét leforgása alatt ugyanannyiszor mondják az emberek, hogy legyen minél többet az öledben a babád, mint ahányszor azt tanácsolják, hogy ne ringasd olyan sokat. Szerintem az alapján hoznak ítéletet a témában, hogy éppen abban a pillanatban a kezedben van a baba vagy nem. Minden anya el tudja dönteni, hogy mit érez helyesnek, ringatni akarja vagy sem, és azt kell követnie.
3. Hagyjam sírni a babát vagy ne?
Ha mindig felkapkodjuk a babát, amikor sír, akkor elrontjuk és le sem tudjuk majd vakarni magunkról nagyobb korában, sőt nem tudja majd kezelni az érzéseit felnőttként. Ha hagyjuk sírni a babát, akkor máris kész az ítélet, hogy milyen kíméletlen, szívtelen szülők vagyunk, és a gyereknek így az ősbizalma sérül, sosem lesz belőle ép lelkű ember.
4. Legyen még gyerekem?
Össze sem tudom számolni, hányszor kérdezték tőlem, amikor még csak egy gyerekem volt, hogy mikor érkezik a kistestvér. Aztán, amikor már két lányom volt, jött mindig a kérdés, hogy ugye lesz még gyerekem, hogy legyen egy fiú is. Azért is kapunk ítéletet, ha kicsi a korkülönbség a két gyerek között és azért is, ha túl nagy. Pedig ez a legmélyebb magánügye mindenkinek, hogy hány gyereket vállal és mikor.
5. Maradjak vagy menjek vissza dolgozni?
Nem tudunk jót tenni ebben a kérdésben. Ha otthon maradunk három évig – vagy akár főállásban utána is – a gyerekeinkkel, akkor megdobálnak azért, hogy nem dolgozunk, és szegény férjünk tart el minket. Ha viszont elmegyünk dolgozni hároméves kora előtt és bölcsibe adjunk a gyermekünket, akkor meg azért ítélnek el, hogy micsoda karrierista anyukák vagyunk, akik elhagyják a gyereküket, pedig hároméves koráig milyen fontos lenne, hogy az anyja mellett legyen. Csak vesztesként jöhetünk ki egy ilyen beszélgetésből.
Érdekes, hogy az emberek milyen természetességgel ítélkeznek az anyukák fölött.
Mintha közérdekké válna a nő, ha anyává lesz. Lehet, hogy úgy érzik, a mi babánk társadalmi érdek és a kollektív tudatalatti súgja nekik, hogy szóljanak bele az anyukák dolgába. Pedig az anyaság nélkülük is elég nagy kihívás, nem kell még tetézni a sok elítélő megjegyzéssel. Mindannyian megtesszük, ami tőlünk telik, és a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek.
Amikor ítélkező mondatokat dobálnak az anyukák felé, arra kellene gondolniuk, mennyit ártanak ezzel a gyereknek is. Hiszen csak azt érik el, hogy a friss anyukának megrendül az önbizalma, kételkedni kezd a saját döntéseiben, ami pedig nem tesz jót a babának sem. Nem lehetünk jó anyák, ha folyton a hibáinkra irányítja a környezetünk a figyelmünket. Az ítélkező megjegyzések helyett inkább pár elismerő mondattal segítsen mindenki az anyukáknak, hogy örömmel neveljék a csemetéiket.
Olvass még többet az anyaságról:
- 19 dolog, amit minden friss szülő elkövet a babájával
- 10 tanács friss anyukáknak tapasztalt anyukáktól
- “Hidd el, könnyebb lesz” – nyílt levél a friss anyákhoz