- Rengeteg időt töltünk azzal, hogy Dr. Google-t kérdezgetjük és várunk tőle nevelési, gondozási tanácsot.
- Amikor a babánk alszik, akkor ahelyett, hogy mi is aludnánk, vagy a teendőinket végeznénk, inkább egy órácskát Facebookozunk (aztán persze megbánjuk).
- Otthon, babázás közben ritkán fog el minket a kínzó vágy a munkahelyünk iránt. Sokszor inkább saját vállalkozáson törjük a fejünket, hogy maradjon idő a csemeténkre.
- Olyan iszonyatosan sok információ zúdul a nyakunkba online, könyvekből, barátoktól és a családunktól, hogy néha teljesen túlterheltnek érezzük, magunkat. Már attól is neurotikussá válunk, ha csak rá gondolunk, hogy most vajon épp mit rontunk el a szomszéd/barátnő/szakértő szerint.
- Szeretjük, ha szól nap közben a tévé, de sosem ismernénk be, hogy rákattantunk valamelyik műsorra.
- Szeretjük az érzést, hogy azzal, hogy babánk lett, nem törődik senki a frizuránkkal, sminkünkkel, és öltözhetünk kényelmesen. Felszabadító.
- Hitetlenkedve figyeljük, hogy sokan még mindig problémáznak azon, ha szoptatós anyukát látnak. Nem a középkorban élünk, emberek.
- Megszállottan figyeljük, hogyan fejlődik a kisbabánk, és folyton összehasonlítgatjuk őt a barátok, ismerősök gyerekeivel (de természetesen ezt sem ismerjük be senkinek).
- Gyűlöljük azt a kérdést, hogy a babánk alszik-e éjszaka. Ilyenkor hevesen azt kívánjuk magunkban, hogy bárcsak mindenki a saját dolgával törődne.
- A lakásunk telítődik habtapival, csörgőkkel és rágókákkal.
- Oda meg vissza vagyunk bármiért, amitől antibakteriálisak lehetünk mi vagy az otthonunk.
- Legalább egyszer pánikrohamot kapunk a baba láza miatt.
- Szeretjük hordozni magunkon a gyerekeinket kendőben vagy bármi másban, de folyton aggódunk, hogy hasra esünk.
- Folyamatosan fotózzuk és videózzuk a babánkat a telefonunkkal.
- Szeretjük ezt a rengeteg fotót s videót feltenni a Facebookra.
- Bűntudatunk van, folyton.
- Megszállottan figyeljük, hogy hány fokos a baba szobája, és meg vagyunk győződve róla, hogy meg fog fagyni harminc fokban is.
- Nem tudjuk eldönteni, hogy hagyjuk kicsit sírni, vagy minden este addig ringassuk órákon keresztül, amíg mély álomba nem zuhan. Túl sok a tanács már megint.
- Imádjuk a babánkat, jobban, mint a saját életünket, de közben szeretjük azt a pillanatot is, amikor a másik felünk besétál este az ajtón, mi pedig a kezébe nyomhatjuk a gyermekünket, és kinyithatunk egy üveg bort magunknak.
