Vizes VB: Cseh és Kenderesi elődöntős 200 méter pillangón

nlc | 2017. Július 25.
Két magyar is lesz a férfiak 200 méteres pillangóúszás versenyének elődöntőjében, miután Cseh László címvédőként, Kenderesi Tamás pedig hetedik idővel jutott tovább a budapesti vizes világbajnokságon.

Cseh László és Kenderesi Tamás is rajtkőre áll a férfiak 200 méteres pillangóúszásának elődöntőjében, miután Cseh címvédőként, Kenderesi pedig a hetedik legjobb időt úszta előfutamában a 17. FINA világbajnokságon.

A két magyar közül elsőként a riói olimpián bronzérmes Kenderesi állt rajtkőre, a harmadik futamban hatalmas ováció fogadta a 4-es pályán: a 20 éves versenyző fordulóival mintha gondok lettek volna, többször is hátrányba került emiatt, csak negyediknek vágott neki az utolsó hossznak, de egy nagyon erős utolsó harminc méterrel, 1:55.96-os idővel megnyerte a futamot.

“Realizáltam magamban az utolsó hosszon, hogy öten vannak előttem, ami nem esett jól, de végül kompenzáltam. Okos úszás volt, bár a ritmusváltás köztudottan nem pihentető, de muszáj volt” – értékelt Kenderesi, aki az MTI kérdésére, hogy mit jelentett kézmozdulata a célba érkezés után, azt felelte: “Mindenki nyugodjon le, van ebben ennél több is…”

Cseh az utolsó, ötödik előfutamba kapott besorolást, akárcsak a szám londoni olimpiai bajnoka, a dél-afrikai Chad Le Clos. Kettejük különpárharcát láthatta a közönség, a magyar úszó az utolsó hosszon ellépett ellenfelétől és délelőtt elképesztően erősnek számító,1:54.08-as idővel nyerte a futamot, összesítésben is az élen végzett.

“Úgy ugrottam be, hogy szeretnék egy jót úszni, kellett a lelkemnek a jó idő és annyira nem is haltam meg” – mondta Cseh. Mint fogalmazott, az olimpián – ahol csak a hetedik lett ebben a számban – “elbohóckodta” az előfutamot és a középfutamot, s mire a döntőbe került, elment az önbizalma. “Ez most mindenképp megmutatta, hogy tudok én még úszni.” – tette hozzá.

Gyurta Gergely a 800 méter gyorsúszás előfutamában vett részt kedd délelőtt, de ideje csak a 21. helyre volt elég.  “Jobb időt szerettem volna úszni, de csak három nap telt el a huszonöt kilométer óta, éreztem, hogy a gyorsasággal van probléma” – mondta. “Van még négy napom, hogy a négyszáz vegyesre felgyorsuljak kicsit.” – tette hozzá.

 

Exit mobile version