Újságíróból lett sikeres ékszertervező – bemutatjuk Vadjutkát

Valamelyik nap a buszon hallottam, hogy az ékszereidről beszélnek.
Hú, az jó! Valóban elég nagy a Vadjutka márka ismertsége. Sokat dolgozom érte, de meg is van az eredménye. Tudatos márkaépítés és marketing áll mögötte. Sok mindent magam kísérleteztem ki, vagy a józan paraszti eszemre hallgattam, és jártam egy fél évet az amerikai nagykövetség által szervezett üzletiterv-író kurzusra is. Kis lépésekben, de mindig nő valahogy a kis üzletem. Egyébként 2010 óta vagyok a Meskán, én úgy regisztráltam, hogy akkor már nemzetközileg és itthon is ismert volt a Vadjutka márka. A Meska  abban segített, hogy a hazai közönséget, a meskázókat az online boltommal folyamatosan el tudom érni.

Vannak gyöngyből, textilből, üvegből és fából készült ékszereid is. Nagyon bátran nyúlsz különböző anyagokhoz. Honnan ez a lendület?
A gyöngy és a textil volt legelőször. Emlékszem, 2002-ben az Orbán-Medgyessy tévés vita napján hazafelé menet beugrottam egy kreatív hobbi boltba, és 20 000 forintért vettem mindenfélét. A vitát a barátaimmal néztük meg a lakásomban, és a vita alatt, az este végére elkészítettem két nyakláncot. Elég jól sikerülhetett, mert az egyiket azonnal elkérte az egyik barátom, hogy hadd vigye haza a barátnőjének békülési ajándékként.

Aztán később rogyasztott üveggel kezdtem el foglalkozni. Ma ezeket már simán csak üvegékszereknek hívják, a “rogyasztott” jelző nélkül. Egyébként azért rogyasztott, mert az üvegdarabokat belepakoljuk egy kemencébe, és 700 fok fölött egyszerűen megrogynak. Én magam, saját kezűleg rogyasztottam meg az üvegdarabokat is, kifejezetten érdekelt ugyanis ez a technika, ezért fogtam magam, elmentem egy kétnapos tanfolyamra, és megtanultam.

És aztán jött a szerelem az újabb alapanyagok iránt.
Igen, mert sokat voltam külföldön, utaztam, nézelődtem, rengeteg dizájnnal és ékszerrel foglalkozó könyvet szereztem be, és egy külföldi kézműves oldalon keresztül egy elképesztően inspiráló önsegítő csoportba kerültem be. Két évig ebben az online világban éltem, olyan volt, mintha egy külföldi művészeti business schoolba jártam volna. Szóval mindig értek, érnek új impulzusok, és ez visz előre. Most például egy új vonulat az életemben a fa felé fordulás. A fa ékszereket én tervezem, és a Csipkedesign lelkes csapata segít engem az alkatrészek gyártásában.

Mi lesz a következő újdonságod?
Most egyfajta közösségi alkotás folyik. Korábbi vásárlóim visszajelzései és szavazati alapján készül az állatos kollekcióm. Ők mondták meg, hogy milyen állatokat szeretnének látni ékszerként.

Ösztönösen nyúlsz az ékszerekhez. Mégis van valami, amit kihívásnak érzel?
Hát persze, nap mint nap érnek kihívások. Csak hogy meséljek egy sztorit: Nyáry Krisztián könyve, az Így szerettek ők második kötetének címlapjára én terveztem meg annak a nyakláncnak a hátát, ami az első kötetben elölről látszik. Az első kötet elején elölről látszódik a lánc, ezen meg hátulról. Eredetileg annyi volt a felkérés, hogy tervezzem meg egy fotózáshoz, de aztán jött a döbbenet: hogy jó, de ezt akkor most meg is kell valósítanom.

Hatalmas, súlyos, fotókkal díszített ékszerről van szó, úgy képzeld el, hogy annyira markáns darab, hogy alig lehet benne mozogni. Nagyon izgalmas feladat volt, és borzasztó büszke vagyok rá. Ma a kiadónál van az eredeti lánc, és ameddig van hozzá alapanyagom, gyárthatok még pár hasonlót. Legutóbb például egy menyasszony kért tőlem ilyet az esküvőjére azzal a különbséggel, hogy Ady, Kosztolányi és Babits képeket kért bele.

Honnan szerzed be az alapanyagaidat?
Innen is, onnan is. Rendelek, veszek személyesen, illetve saját magamnak gyártatok. Vannak olyan ékszereim is, amelyekhez régi kitűzőket használok fel. Ez a “régi és új” vonal. Ehhez van egy kicsit kellemetlen, de “minden jó, ha a vége jó”-típusú sztorim. Jár hozzám egy kedves hölgy, aki időről időre beszerez vintage kitűzőket, igazi régi kincseket. Néha magának rendel belőle ékszert, néha én használom fel alapanyagként. Egyszer behozott egy Cicamica figurát – tudod, Cicacmica a Futrinka utcából.

Én megcsináltam a cuki kis ékszert Cicamicából, aztán jött egy kedves vevő, aki egy itt élő amerikai, és épp ment látogatóba a családjához. Ő beleszeretett Cicamicába, és magával vitte a tengerentúlra. Így is végződhetett volna a sztori, de nem ez történt: egyszer csak kopogtatott nálam a kedves hölgy, hogy mikorra készülők el a Cicamica nyakláncával. Leesett az állam, hogy na, akkor ezt most jól összekevertem, és hogy oldom meg, végül is hatalmas fájdalomdíjakkal próbáltam kiengesztelni az amerikai lányt, amiért vissza kellett kérnem Cicamicát, és így minden jól elrendeződött.