Baronits Gábor kezének csapódott a Második nekifutás című vígjáték előadása közben a díszlethez tartozó vasajtó – írja a Blikk.
„A tegnapi előadáson egy vasajtó és a kezem találkoztak, aminek a vége az lett, hogy a kézfejem szilánkosra tört. Ez azért komikus, mert ez már a hetvenvalahányadik előadás volt, de még soha semmi gond nem volt az ajtóval, most azonban rám csapódott, és bár én mentem volna tovább, a kezem egyszerűen ottragadt. A baleset a darab felénél történhetett. Olyan reccsenést hallottam, mintha összenyomtunk volna egy műanyag palackot. Na, attól ijedtem meg igazán. Azonnal éreztem, hogy nagy baj van, gyakorlatilag ájulás közeli állapotba kerültem, de muszáj volt befejezni az előadást – mondta Baronits Gábor. Csak az előadás után ment orvoshoz, aki közölte vele, hogy nemcsak a kézfeje tört el, de két ujja is megrepedt, és legalább hat hétig gipszben lesz.