A böjt nem kínzása és sanyargatása a testnek, hogy a lélek kiszabaduljon börtönéből (ez egy meglehetősen középkori, ódivatú hozzáállás, amelyet a legkevésbé sem a szeretet táplál, sokkal inkább gyűlöletből, mégpedig az élet megnyilvánulásának ostoba elvetéséből fakad), hanem éppúgy adódik a test elfogadó szeretetéből, mint a lélekéből. Mert nincs is annál nagyobb öröm, mint amikor otthonunkban befejeztük végre a tavaszi nagytakarítást, és mezítláb végigtipegünk a hótiszta padlónkon, hogy a kanapén élvezhessük az átlátszó üvegen át beszűrődő napsütést, és így van ez a testtel is: csodálatos az, amikor tavasszal végre ki is takarítjuk, és szépen belakva azt végigtipegünk magunkban az élet csodálatos örömein, amelyet a testünk számunkra érzékelhetővé tesz, és az élet minden pillanatában kifejez! Milyen jó volna, ha semmi sem romolna el benne, semmi sem fájna, és úgy tehetnénk ezt meg, igaz?
Folytatás a gyeva blogon!
