2011-ben az arab felkelési hullám Szíriát is elérte. A 2000 óta az ország élén álló Bassár el-Aszad elnök csapatai kegyetlenül leverték a diktatúra ellen tiltakozókat. A megölt emberek száma elérte a 190 ezret, tömeges letartóztatásokra került sor, és a folyamatos emberi jogsértések, kínzások miatt az elmúlt években mintegy négymillió szíriai kért menedékjogot Libanonban, Jordániában, Irakban, Egyiptomban és Törökországban.
Az Amnesty International a helyzetükről februárban jelentést adott ki. A szervezet külön felhívja a figyelmet a mintegy 380 ezer különösen kiszolgáltatott helyzetben levő menekültre, akik közé pl. az elárvult és/vagy gyógykezelésre szoruló gyerekek, betegek, fogyatékossággal élők, kínzás áldozatai, valamint olyan emberek tartoznak, akik a jelenlegi tartózkodási helyükön erőszak, gyűlölet-bűncselekmény fokozott veszélyével néznek szembe – például egyedülálló nők és LMBT személyek. Ennek ellenére a tehetősebb országok eddig mindössze 80 ezer embert fogadtak be, ami a szükségesnek csak egyötöde. Az Amnesty jelentése nyolc élettörténeten keresztül mutatja be, hogy a számok mögött emberi arcok és sorsok vannak.
A fiatal négygyermekes édesanya, Yara 23 éves, és csak a YouTube egy videójából tudta meg, hogy a férjét megölték. Legkisebb gyermeke beteg és a fertőzésveszély miatt nem élhet zsúfolt helyen, ezért nem költözhetnek az így is három családot elszállásoló nagyszülőkhöz. “Menekültként az élet tele van nehézségekkel, főleg itt Libanonban” – mondja. Az albérletek megfizethetetlenül drágák, Yaráék ezért számtalanszor költöztek, és gyakran nincs mit enniük. Ráadásul az egyedülálló nőt nem csak a családja nyomasztja, hogy házasodjon újra – ha az utcán vagy a mecsetben találkoznak vele, akár meg is verik –, hanem folytonos zaklatásnak van kitéve még a taxiban vagy a fia iskolába íratásakor is.
“Visszavágyom a régi életemre, amikor még méltóságban éltem” – sírja el magát a 47 éves Nadia, aki szintén egyedülálló anya, és a bombázástól, valamint a nemi erőszaktól való félelem miatt hagyta el a hazáját. Jelenleg Jordániában él. Nagyon szeretné, hogy egyetlen, tizennégy éves fia tanuljon, és különösen az angol nyelv elsajátítására nagy figyelmet fordítson, de az iskola messze van, és sokszor nem telik buszjegyre.
A 48 éves Mariamnek három gyermeke van, egy kislány és egy 19 éves ikerpár (egy fiú, egy lány). “Ha az ember beteg vagy nincstelen, itt semmi segítséget nem kap” – panaszolja. Amikor elvesztette az albérletét, egy asszony befogadta, azonban csak a lányaival együtt, a fiút az utcán kellett hagynia. Cserébe egy fogyatékos gyermeket kell gondoznia. Őt cipelve viszont a gerincbetegsége rosszabbodott. Kölcsönkért orvosra, aki megállapította, hogy műteni kell. Ezt Mariam végképp nem tudja finanszírozni, és az adósságát sem tudja visszafizetni, mert szíriai menekültek nem kapnak munkát. Elkeseredettségét tovább növeli, hogy fia a hazájukban látott szörnyűségek, idősebb lánya pedig a tanulmányai kényszerű felfüggesztése miatt öngyilkosságot kísérelt meg.
A történetek, melyek közt olvashatunk még elefantiázisban szenvedő apáról és lányáról, rákos gyermekük számára gyógykezelésben reménykedő szülőkről és szexuális orientációjuk miatt életveszélyben levő meleg fiatalokról, világosan bizonyítják, hogy a környező országok egyedül képtelenek megbirkózni a beáramló tömeggel, és a megoldást a közös felelősségvállalás, azaz a menekültek egy részének más országokba való áttelepítése jelentené.
A jelentés kiadásával egy időben a nemzetközi emberi jogi szervezet egyúttal a #NyitottanSzíriára (#OpentoSyria) kampányt is elindította, így igyekeznek nyomást gyakorolni a gazdag országokra, hogy nagyobb számban fogadják be a menekülteket és a letelepedés lehetőségét is biztosítsák számukra.