nlc.hu
Szabadidő
„A végén egy pszichopata birodalmába csöppentem” – így változott tökéletes Jokerré Heath Ledger és Joaquin Phoenix

„A végén egy pszichopata birodalmába csöppentem” – így változott tökéletes Jokerré Heath Ledger és Joaquin Phoenix

Elsőre egyiküknek sem kellett Joker szerepe, de végül mindkettőjük életének meghatározó pillanata lett, amikor belebújtak a Bohócherceg bőrébe. Vajon hozhat még egy Oscar-díjat ez a nem akármilyen erőpróba?

Mert tévedés ne essék, Jokert eljátszani most is – és mindig is – erőpróba. Hiába nyilatkozta Heath Ledger röviddel január 22-ei halála előtt még 2008-ban, hogy „életében nem szórakozott olyan jól, mint amikor Jokert keltette életre”, ma már pontosan tudjuk, hogy a szerep kedvéért fizikailag és mentálisan is elment a falig. És nemcsak azért, hogy később a vásznon teljesen hitelesen hozza Gotham szociopata, a tettei következményeivel mit sem törődő főgonoszát, hanem azért is, hogy az alakítással méltóvá váljon az elődeihez. Kiváltképp Jack Nicholsonhoz.

Ha már nagy elődök, erről bizonyára Joaquin Phoenix is bőven tudna mesélni: igaz, neki nem az eggyel korábbi Jokert kellett túlszárnyalnia, akit Jared Leto alakított az Öngyilkos Osztagban, hanem Heath Ledgert, aki amellett, hogy briliáns alakításával történelmet írt (ő lett az első, aki egy képregényhős megformálásáért Oscar-díjat kapott), a halálát követően gyakorlatilag összenőtt a figurával. Nem is csoda, hogy vasárnap este, a Screen Actors Guild-díj (SAG Award) átadóján, amikor a Joker címszerepéért átvette a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, Phoenix köszönőbeszédében Heath Ledgerről is megemlékezett: azon túl, hogy a „kedvenc színészének” nevezte, elárulta, hogy úgy érzi, „az ő hátán kapaszkodva jutottam idáig”.

„Ha Tim Burton kér fel a szerepre, azonnal nemet mondok”

Pedig a kezdet kezdetén egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy Heath Ledgerből valaha Joker lesz. Egyrészt, mert az ausztrál színész saját elmondása szerint nem rajongott a képregényekért, másrészt, mert eredeti Jokert akart csinálni, nem pedig lemásolni azt, amit valaki egyszer már eljátszott. „Ha Tim Burton kért volna fel a szerepre, gondolkodás nélkül nemet mondok neki”árulta el egy 2008-as interjújában, amiből az is kiderült, Ledger szerint minimum bűncselekmény lett volna leutánozni Jack Nicholson alakítását.

joker heath ledger

Kép forrása: imdb

Szerencsére Christopher Nolan, a Batman-trilógia rendezője nem másolni akart. Nolan újraértelmezte Gothamet, a világgal együtt pedig a szereplőit is, ami légüres teret, ezzel együtt lehetőséget adott Ledgernek, hogy előálljon egy saját, addig sosem látott Joker-értelmezéssel. „Túlságosan is csábító ajánlat volt ez ahhoz, hogy csak úgy visszautasítsam”magyarázta később, miért bólintott rá végül a szerepre, a többi pedig, ahogy azt mondani szokás, már történelem.

Többek között az is, hogy Ledgert a forgatás alatt gyakorlatilag teljesen felfalta Joker karaktere: az egy dolog, hogy az első pillanattól kezdve beleszólt a sminkjébe és jelmezébe, de heteket töltött egy szállodai szobába zárkózva, hogy a figura hangját és nevetését gyakorolja. Nagyjából ugyanebben az időben kezdte el vezetni a Joker-naplót is, azt a füzetkét, ahova a különféle inspirációit gyűjtötte – Francis Bacon festményeitől a Mechanikus narancsig. „Egyszerűen nem tudtam abbahagyni a gondolkodást. A testem kimerült volt, de az agyam csak járt tovább” – mesélte később erről az embert próbáló időszakról a színész, aminek aztán saját szavaival élve az lett a vége, hogy: „egy pszichopata birodalmába csöppentem.

Nem a szerep ölte meg Ledgert

Bár a Joker-karakter misztikumától gyakorlatilag elválaszthatatlan, mégiscsak tévhit az, hogy a szerep ölte volna meg Heath Ledgert. A színész 2008. január 22-én, véletlen gyógyszer-túladagolás miatt halt meg. Nem öngyilkos akart lenni; egyszerűen elszámolta az adagokat, ráadásul együtt vett be olyan gyógyszereket – megfázásra való gyógyszereket, fájdalomcsillapítókat, szorongásoldókat és altatót – amiket nem lett volna szabad kombinálni. Röviddel Heath halála után gyászoló édesapja azt nyilatkozta, fia haláláért egyedül a fiát hibáztatja: merthogy hiába figyelmeztette többször is, hogy legyen óvatos a pirulákkal.

A mai napig nem mondott igent a szerepre

„Én dolgoztam együtt Heath-szel. Bátor dolog Joaquintől, hogy elvállalta, hogy az ő alakítása után ugyanennek a karakternek a bőrébe bújik”nyilatkozta Christian Bale, a Nolan-féle Batman-trilógia Batmanje azután, hogy kiderült, Todd Phillips karakterdrámájában Joaquin Phoenix játssza majd a főszerepet. Aztán még gyorsan azt is hozzátette, tűkön ülve várja, hogy láthassa a végeredményt.

Mint utóbb kiderült, Christian Bale-nek volt mire várnia, a Joker ugyanis az egész világon hatalmas siker, ami részben az egyedi forgatókönyvnek, részben pedig Joaquin Phoenix bravúros színészi teljesítményének köszönhető. Pedig ugyanúgy, ahogy elődje, Heath Ledger, Phoenix is jócskán megszenvedett a szereppel, például rögtön azzal, hogy gyakorlatilag el se vállalta azt. „Kijelenthetjük, hogy Joaquin a mai napig sem mondott igent a szerepre. Egyszer csak megjelent az egyik forgatási napon”árulta el a Velencei Filmfesztiválon a rendező, Todd Phillips.

Pedig Phoenixtől még csak nem is álltak olyan távol a képregényfilmek, mint Ledgertől: már a Jokert megelőzően is kapcsolatba került velük: komoly esélyekkel indult ugyanis Dr. Strange szerepéért, amitől végül az utolsó pillanatban táncolt vissza. Mint kiderült, azért, mert rájött, ha egy nagy stúdió, kasszasikernek ígérkező filmjében játszik, az jó eséllyel korlátozza majd a színészi szabadságát. Hogy lett aztán mégis Joker? „Az vonzott ebbe a szerepbe, hogy saját úton közelíthetjük meg, és az alakításom nem utal egyetlen korábbi Jokerre sem” – nyilatkozta később.

„Nemcsak úgy nézett ki, de olyanná is vált, mint a Joker”

Ezt pedig már Zazie Beetz, Phoenix egyik kolléganője nyilatkozta a forgatás után, aminek a színész úgy vágott neki, hogy villámsebesen lefogyott 23 kilót. „Kiderült, hogy egy ilyen mértékű fogyás, nemcsak a testedre, de a lelkedre is hatással van. Konkrétan belebolondulsz kicsit, ha ilyen rövid idő alatt, ekkora tömeget dobsz le magadról – mondta el Phoenix, aki a forgatás során többször kapott dührohamot. – Volt, hogy a jelenet kellős közepén hagyta faképnél az egész stábot. Beletelt egy kis időbe, mire rájöttünk, hogy ilyenkor nem is annyira velünk van problémája, mint saját magával – akkor csinálta ezt, amikor nem érezte eléggé a karaktert”árulta el Todd Phillips.

joaquin phoenix joker

Kép forrása: Imdb

A rendező elárulta azt is, hogy Phoenix – Ledgerhez hasonlóan – Joker hangján dolgozott a legtovább. „Hetekbe telt, mire sikerült kidolgoznia a figurára annyira jellemző, fájdalmas nevetést” – mondta, majd felidézte azt is, hogy ebben az időszakban főleg négyszemközt, egy szállodai szobában találkozott a színésszel, aki túlságosan szégyellős volt ahhoz, hogy ezt a bizonyos nevetést a többi stábtag előtt gyakorolja.

Phoenix egyébként a Velencei Filmfesztiválon őszintén beszélt arról is, az alakítással nem az volt a célja, hogy elhomályosítsa az elődjeit, vagy hogy életre hívja a valaha volt legrémisztőbb és legeredetibb Jokert. „Én csak annyit szerettem volna, hogy egy pszichológus a filmet nézve ne diagnosztizálhassa azonnal Flecket, hogy ne jöjjön rá, milyen ember is ő. Szerettem volna, ha a karakter titokzatos marad.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top