A weboldaláról tudom, hogy 66 éves, délelőttönként fogorvosként rendel, maratoni távokat fut, Ausztriában él, de hétvégente Magyarországot járja előadásaival. Most is Bécsből vezetett a Madal kávézóba (Madal volt a gyerekkori beceneve az indiai békefilozófusnak, Sri Chinmoynak – a szerk.). Honnan meríti az energiáját?
Innen belülről (mutat szívére) és futással. Mozgás nélkül nem folyik át rajtunk az életenergia, dugulás jön létre, és betegek leszünk. A sporttal sok betegség gyógyítható, és segít átalakítani a gondolkodásunkat. Egy embernek 35-40 éves korára kutya kötelessége lenne maga miatt, a családja és a társadalom miatt rendszeresen sportolnia, és példaként élni.
A Sorsnavigátor című könyv elején a vallásról nem sok jót ír. Azt mondja, sokszor csak a hagyománytisztelet vagy a félelem tartja meg vallásában az embert. A családjában is így volt ez?
A kommunizmusban nőttem fel. Mást kellett mondanom egy dologról az iskolában, mást a családban, és máshogy beszéltünk róla az utcán. Az akkori egész életünk egy folyamatos hazugság volt. Anyám apácaiskolában nevelkedett, az ő kedvéért jártam iskoláskoromban hittanra, amit szinte mindenhol titkolnom kellett. Egy katolikus nagyközségben töltöttem iskolás koromat. Sok fiú papnak ment a faluból. Ezen én is gondolkoztam 14 évesen, és azt éreztem, hogy ez nekem túl könnyű lenne, nem lenne kihívás. Ezért nem kerültem a hagyományos vallási hullámba. Marosvásárhelyen végeztem az egyetemet, fogorvosként is Erdélyben kezdtem dolgozni. De később sem tudtam egyetlen vallást sem igazából a magaménak érezni.
Ezért fordult a spiritualitás felé?
A spiritualitás más dolog, nem kell dogmákhoz tartani magam, csak aszerint élnem, amit a szívemmel érzek. Ugyanakkor egy valódi spirituális kereső szigorúbb életelveket követ, mint egy átlagos vallásos ember. És ezért több örömöt, beteljesülést kap, mert az igazi örömforrás az önmagunk fölötti győzelem. De a spiritualitásra is csak véletlenül találtam, amikor egy belső erővel kapcsolatos könyvet kerestem. Fogorvosként sokszor használtam betegeimnél az indukciós hipnózist, amivel a beteg egy adott testrészét lehet teljesen érzésteleníteni. De minden alkalom után nagyon legyengültem, ezért kíváncsi voltam, hogyan lehet úgy hipnotizálni, hogy a végén ne érezzem magam rosszul. Sőt legyen egy belső erőm, amiből mindig töltődhetek. Ezt kezdtem el keresni egy könyvesboltban, aztán megláttam a polcon egy kék színű könyvet – Meditáció volt a címe –, aminek hátoldalán a szerző arcképe volt. Ez a szempár megfogott. Látszott az arcán, hogy ő már nem keresi a belső békét, hanem megtalálta azt. És én olyan akartam lenni, mint ő.
Ő volt Sri Chinmoy, a későbbi spirituális mestere?
Igen. Három nap alatt olvastam ki a könyvét. Úgy éreztem, mintha én írtam volna szóról szóra minden sorát. Ennek hatására kezdtem el meditálni is. Legelőször 1987. december 27-én ültem le meditálni reggel hat óra húsz perckor.
Ez percre pontosan él az emlékeiben?
Ezt nem lehet elfelejteni. Egy asztalhoz ültem le, előttem volt a mester arcképe, és mindent úgy csináltam, ahogy a könyvben le volt írva. Az volt a feladat, hogy képzeljem magam gyereknek, aki egy kertben egyik virágtól a másikig ugrál. Alig értem a második virághoz képzeletemben, hirtelen azt éreztem, valaki áll mögöttem, és puha, kisméretű meleg kezeivel megfogja a tarkómat. És miközben felfelé húz, egyre nagyobbnak érzem magam, és felülről kezdem látni a világot. Rendes fizikai érzés volt ez. Megdermedtem a félelemtől, és zokogtam, amikor visszatértem a földre. Később tudtam meg, hogy ő volt a mesterem, aki eljött hozzám a szobába. Ez egy üzenet volt, hogy több vagyok, mint a testem, és bármit birtokolhatok, ha hajlandó vagyok egy bizonyos utat bejárni.
Ezt a misztikus élményét részletezi a Harmadik kívánság című könyvében, ahol arról is mesél, hogyan reagáltak felesége és barátai, amikor ezt először elmesélte nekik. Azt is írja, hogy innentől kezdve minden megváltozott az életében, 1992-ben egy nevet is kapott mesterétől: Gunagriha lett. Új élethez, új név jár?
Ez a lelki nevem. Minden léleknek van egy saját neve, ezt minden spirituális útkereső valamikor megtudja. Ezzel a lelki névvel könnyebb azt a szellemi lényt megközelíteni, aki élteti a testet. A mester jól ismeri a tanítványait. Tudja, hogy képességeinek, tulajdonságainak megfelelően kinek milyen nevet kell adnia ahhoz, hogy mindent megtapasztaljon ebben az életben, amit szeretne.
A Gunagriha névnek mi a jelentése?
Az Isten-szerető, aki sok-sok isteni tulajdonság és képesség lakótemploma, hogy szeresse, megörvendeztesse és kinyilvánítsa a Legfelsőbb Urat.
Az első könyve arról szólt, hogyan keresi a spirituális útját egy fogorvos, amit humorral, szórakoztató történetekkel színezett ki. Azt mondja, megváltozott az élete, de a fogorvosi praxisát mégsem adta fel. Miért?
Szerettem volna ezt többször is megtenni, de a mesterem sosem engedte. Azt mondta, hogy ott fenn valaki azt akarja, hogy fogorvos legyek. És talán nem véletlenül mondta ezt, mert néhány évvel később még a fogát is kezeltem Sri Chinmoynak, amikor Bécsbe jött előadást tartani.
De őt nem hipnotizálta?
Injekciót adtam neki (nevet), őt nem lehetett hipnotizálni.
A Sorsnavigátor könyv nemcsak arról szól, miket kell meglépnie valakinek élete megváltoztatásához, hanem arról is, hogy miket kell elhagynia. Több országban tartott már előadást – mit tapasztalt hazánkban, mik a legrosszabb tulajdonságaink?
A magyar ember legrosszabb tulajdonsága, hogy indulatait csak csúnyán, trágár módon tudja kifejezni, pedig a magyar egy ősi kulturált nép, sőt spirituális is. De az egész nyugati kultúra az értelmen alapul, és mi, emberek szeretjük az értelmünket minden fölé helyezni, a fogat fogért, szemet szemért elv alapján intézni a dolgainkat. Egyet nem tudunk még: a szívünkkel élni. Emiatt nem mosolygunk egymásra, emiatt nem tudjuk megérezni a mindennapokban a feltétel nélküli szeretet egyszerű, de nagyon tiszta, betöltő érzését.
Rengeteg spirituális útkeresésről szóló könyv van piacon, miért írta meg ezt a könyvet?
Ebben a könyvben minden benne van, amit én átéltem, és az egyik legnagyobb spirituális mester gondolatai segítettek rendszerbe foglalni a tapasztalataimat. Ha nekem a spirituális fejlődésem elején lett volna egy ilyen könyvem, segédanyagom, sokkal gyorsabban fejlődhettem volna. Szerettem volna, ha mindenki megérti, hogy sorsunkat nem mások alakítják, hanem saját magunk. Minden napunk pont olyan lesz, amilyennek a reggelünket indítjuk. Nem lehet véletlen az, hogy jó vagy rossz napom van. Nem tehetetlen, kiszolgáltatott bábuk vagyunk, hanem hatalommal rendelkező spirituális lények. Tehát kell egy eszköz, amely segít, hogy mindennap jobb lábbal keljek fel. Amely nem engedi értelmemet a depresszió, a feladás szeméttelepén bolyongani. Egy ilyen eszköz a Sorsnavigátor héthetes gyakorlatsora.
Ez a könyv végén található gyakorlatsor. Hét hét elég a változáshoz?
A hetedik hét után az olvasó észreveszi, hogy nemcsak kezelni, de irányítani tudja az embereket és a sorsot, ha akarja. Rájön, hogy saját magával kell foglalkozni ahhoz, hogy másból csak a jót kapja meg. Mindenkiben van rossz és jó, amit válogatás nélkül szór magából. De ez csak látszólagos, mert minden irányba olyan energiát ad ki az ember magából, mint ami ott található. Ezért a fő kérdés az, hogy én milyen vagyok. Mert amilyen vagyok, olyat várhatok vissza. A legnagyobb butaság, amikor valaki tönkreteszi magát, hogy a másikat megnevelje, kioktassa. Az a bajunk, hogy mindent magunkon kívül szeretnénk jobbá tenni. És miközben a másikat utáljuk, nem vesszük észre, hogy az összes ellenségünk magunkban van, nem rajtunk kívül. Minden rossz érzés, amit mások bennünk váltanak ki, azok a sajátjaink – azokat kell átalakítani. Amikor a másikat kritizáljuk, valójában magunkat romboljuk. Minden kritikát szép lassan magunkban építünk fel, és végül olyanná válunk. Ezt nem szabad elfelejtenünk. A világot nem lehet megváltoztatni, saját magunkat kell átalakítani, és akkor a világ hozzánk is másként viszonyul. Ezt tanuljuk meg a néhány hét alatt.
A könyvben többször is kiemeli a meditáció fontosságát, és azt írja, hogy ön még munka közben is meditál. Irigykedve olvastam, mert nekem akkor sem sikerül meditálnom, ha csak arra koncentrálok.
Meditálni nem tanulni kell, hanem felejteni kell tudni. A csend művészetét azért nehéz elérni, mert nem kell tenni semmit, nem kell gondolni semmire – ez a semmittevés a legnehezebb. De mindennap le kell ülni akkor is, ha előtte való nap sem sikerült. Mindig a belső csendre kell ráérezni a szívünkben. A csend egy kapu, ahonnan át lehet lépni a fizikai világból a transzcendentális világba. Ha csak napi 15 percet leülünk és elmélyedünk a csendben, akkor működni fog. Ezért tettem a könyv végére egy CD-t is, amelyen vezetett meditációk segítenek az elcsendesedésben. A csend egy bejárat abba a világba, ahol a bölcsesség, az intuíció lakik. A belső világunkban minden olyan képességünkhöz hozzájutunk, amiről nem is gondoltuk, hogy létezik. Rájövünk, hogy lényünknek csak egy apró, korlátozott részét ismerjük. Nem ismerjük a tudatalattit, és főleg nem a tudatunk fölöttit. Ezért amit látunk, az szinte semmi. Annál jóval többek vagyunk. Ezt segít megmutatni a meditáció.
