 |
Amikor régi számítógépemen tizenöt percet kellett várni, hogy a rendszer működni kezdjen, arra gondoltam, hogy ennél már csak két dolog lehet hatékonyabb: ha kőkori, pattintott szakócával nyers állati bőrökre karcolom a cikkeimet, vagy pedig vásárolok egy modernebb és gyorsabb gépet. Így is lett. Egy műszaki nagyáruházban találtam rá az új szerzeményre. Megdöbbentően olcsón adták, így aztán jutalomból még néhány autós-üldözős és űrhajós játékprogramot is vettem magamnak, ha már ilyen ügyes voltam. Kit érdekelt akkor még a garancia, amikor a kartondobozt kibontva megcsapott az új műszaki cikkek semmivel össze nem hasonlítható illata?
A bajok három hónap múlva kezdődtek. Éppen dolgoztam, és különösen nehezen ment a munka, de azért fél nap alatt kiszenvedtem magamból két oldal egészen tűrhető minőségű szöveget. Ekkor hallottam a halk kattanást, majd a képernyő elsötétült, a szöveg pedig elszállt a semmibe.
Nem volt mit tenni: fogtam a garancialevelet, a hónom alá csaptam a holt gépet, és elbaktattam a szervizig. Kiderült: a winchester, vagyis az adattároló merevlemez ment tönkre. Akkora túláramot kapott, mintha villám csapott volna belé. Egy hét múlva visszaadták a számítógépet; garanciálisan kicserélték a winchestert, minden rendbe jött hát, trallala.
Tíz nap múlva a merevlemez megint megadta magát. A szervizben csóválták a fejüket, de elvállalták a cserét, igaz, most már három hétbe telt, hogy kivegyék a rosszat és betegyék az újat, merthogy a gyártónak kell elküldeni a tönkrement alkatrészt, és ott döntik el, adnak-e másikat. Lassan járt le a határidő, de végül megint hazavihettem a gépet. Bekapcsoltam. Abban a pillanatban halk kattanás és semmi. Azonnal vissza a szervizbe, ahol úgy néztek rám, mint a véres rongyra, főleg, miután megemlítettem, hogy talán meg kellene vizsgálni az egyéb alkatrészeket, mert már nem vagyok benne biztos, hogy a merevlemez a hibás. Öt hét várakozás következett, a végén már sűrű szervizbe telefonálásokkal, főnök-kereséssel, KERMI, APEH, és járványügyi hatóságok fölemlegetésével. Amikor néha megjelentem az szervizben, az épület előtt cigiző alkalmazottak hátat fordítottak, és összesúgtak. Végül átvehettem a gépet, amiben aztán igen! két hét múlva tönkrement a merevlemez!!!
Ekkor már nem volt erőm följelentgetni a céget a Fogyasztóvédelmi Felügyelőségen. Helyette azt találtam ki, hogy felhívom a média különböző ágaiban dolgozó újságíró barátaimat, szerzek benzint és egy kisbaltát, és a szerviz előtt rendezett alkalmi sajtótájékoztató keretében felgyújtom a számítógépet, az üszkös maradványokat pedig felaprítom, miközben elmesélem az egész történetet, és igazat adok Michael Douglas-nak, aki az Összeomlás című filmben ismétlőpuskával felfegyverezve követelt magának vastagabb hamburgerzsömlét a gyorsétteremben. Végül azonban nem indultam el a fogyasztóvédelem önbíráskodással izgalmassá tett útján. Tudják mit csináltam?
Vettem egy másik helyen egy másik számítógépet. Szép és jó, sőt, gyorsabb is, mint az előző volt. Mindössze egyszer lettem ideges az üzletben: amikor átvettem a garancialevelet.
