Az anya névtelen szeretne maradni, nem véletlen: már a paranoia határán van, nem akarja, hogy a gyerekének még több problémája legyen az iskolákkal azért, mert ő panaszkodik a rendszerre. Dani most hatodikos, SNI kódja van, az általános iskolát állami suliban kezdte, ott derült ki, hogy nem képes abban a rendszerben tanulni, ezért lett magántanuló és csatlakozott egy tanulócsoporthoz. Ám az új rendelettel, ami a magántanulói státusz megszüntetését vette célba, most bizonytalanná vált a jövője.
„Kitört a pánik a tanulócsoportokban, nem kapják meg a gyerekek a magántanulói státuszt, fejvesztve menekül mindenki az alapítványi iskolákba, a legtöbbre már ki is tették a megtelt táblát. Nincs hova menni, már csak az állami iskola marad lassan, ami viszont halál az olyan figyelemzavaros gyerekeknek, mint az enyém. Daninak idegrendszeri sérülés miatt van az SNI kódja, nem tréfadolog, hogy csak kis létszámú csoportban tud odafigyelni a tananyagra. Okos, értelmes gyerek, csak épp más módszerek kellenek neki ahhoz, hogy megtanulja az anyagot. Ezt meg is kapta eddig a tanulócsoportban, négyesre-ötösre vizsgázott minden félévben és év végén, most viszont bizonytalanná vált a helyzete.
Az alapítványi iskolákba nem tudunk menekülni, mert tele vannak, még úgy is, hogy borzalmas összegeket kérnek el a gyerekek tanításáért.
Legalábbis a mi családunknak az eddigi 80 ezer forintos havi tandíj is sok volt, nem tudjuk előteremteni ennek a dupláját. Ha viszont Danit vissza kell vinni az állami iskolába – ha egyáltalán hajlandók visszavenni –, az neki és a többi gyereknek is rossz lesz.
Képünk illusztráció (Forrás: Profimedia)
Dani idegrendszere könnyen túlterhelődik, ez pedig elkerülhetetlen, ha 30 gyerek nyüzsög körülötte. Nem bírja a stresszt, amiből pedig bőven jut egy átlagos iskolában. Ha neki ki kellene menni felelni a táblához, abból biztos óriási balhé lenne, márpedig egy állami suliban nincsenek arra tekintettel, hogy milyen kódja van a gyereknek, ugyanúgy kell teljesítenie, mint a többieknek, akiknek egészséges az idegrendszerük.
Ennek az lesz az eredménye, hogy ő is zavarni fogja a többieket, és a többiek is zavarni fogják őt. És persze mindannyian a tanárok agyára mennek majd így együtt. Engem meg megint naponta hívnak majd raportra a suliba, hogy csináljak már valamit a gyerekemmel, de nyilván nem tudok vele mit csinálni, sajnos nincs varázspálcám, ami helyreteszi az idegrendszerét, és megszünteti a figyelemzavarát. Természetesen jár a szükséges orvosokhoz és fejlesztésekre, de ezek nem úgy működnek, hogy holnap már semmi baja sem lesz, hanem úgy, hogy reméljük, teljes értékű életet tud majd élni felnőttként a gyerekkori kezeléseknek köszönhetően.
A gyerekem nem fogyatékos, magas az IQ-ja, tehetséges, olyan verseket ír, hogy azt sok költő megirigyelné, és azt is felmérték, hogy különleges logikai képességekkel rendelkezik.
Ahhoz, hogy a tehetsége kibontakozzon, speciális pedagógiai módszerekre van szüksége – nem véletlenül speciális nevelési igényű –, ezt pedig nem tudják az állami sulikban biztosítani, így szinte borítékolható, hogy bukdácsolni fog, és elkallódik. A szerencsétlen felső tagozatosok a legnagyobb áldozatok ebben az egészben, valahogy a kicsiknek és a gimnazistáknak egész jó a felhozatal alternatív oktatás terén, de ha felső tagozatosként akarnál váltani, akkor légüres térbe kerülsz. Pedig valahogy csak el kéne végeznie a gyereknek a nyolc általánost, méghozzá elég jó eredménnyel ahhoz, hogy bejusson egy normális középiskolába. Hihetetlen káosz van jelenleg az oktatás terén, aminek csak a gyerekek isszák meg a levét.”
