Van nekem egy kikezdhetetlen, alaposan kidolgozott életmódtervem, amit már lassan két éve finomítgatok. Szerepel benne egyebek mellett egészséges étrend, szelektív hulladékgyűjtés, pontos napirend beosztás, és természetesen sport is. A gond az, hogy én alapvetően egy álmodozó vagyok, aki a tettek előtt rendszerint megtorpan. Így aztán az életmódtervem is megmaradt egy szinte hibátlan, elméleti munkának, amiből gyakorlatba vajmi keveset sikerült átültetnem. A terv diétás étrend része még csak-csak megjelent (nyomokban) a mindennapjaimban, de például a sport… a sport az sehol nincs.
Az első edzéstervem hibája az volt, hogy túl nagyratörő célokat fogalmazott meg. Nem értem be egy mozgásformával: volt benne kerékpározás, futás, úszás és konditermi edzés is. Be kellett látnom, hogy ez semmiképpen nem sikerülhet, végül is nem vagyok hivatásos sportoló. Úgyhogy csökkentettem a sportágak számát és az edzésre szánt időt is: heti három alkalmat jelöltem meg, amiből hétfőn futok, szerdán úszok, majd pénteken megint futok, és lazításként a BKV bérletemet sutba vágva biciklivel járok majd be dolgozni.
Az ám, csakhogy a tervet januárban írtam át, és az időjárás enyhén szólva sem volt kegyes a kerékpáros terveimnek. Így ez hamar kikopott a listáról, majd szinte azonnal követte ezt másodikként a futás is – ez is meteorológiai megfontolásokból. Az első úszásnapot a januári influenzajárvány hiúsította meg, ami orvul tört rám egy szerda reggelre kelve, így nem csak az úszás, de még a munka is elmaradt aznapra – és egy így is ment egy teljes héten át, amíg 38 fokos verejtékben forgolódtam otthon az ágyamban. Sajnos ezek a körülmények könnyen eltántorítottak a szándékomtól. Ismét.
Körülbelül március közepére szedtem össze az akaraterőm annyira, hogy szembe tudjak nézni saját gyengeségemmel. Újra nekiültem a nagy tervnek, és sokadszorra is átdolgoztam: mindössze egyetlen sporttevékenységet, a futást hagytam benne. Ezt viszont a hétvége kivételével minden napra beütemeztem, és nem is sokat: összesen 30 percet minden reggelre. A koncepció szerint április 20-án kezdődik a sportéletem, reggel fél hétkor. Felkészültem rendesen: van megfelelő futócipőm és dresszem, sapkám a hideg és zenelejátszóm az unalom ellen. Kinéztem a futás helyszínét is: mivel a Liget környékén lakom, egyértelmű volt, hogy ezeken az ösvényeken és járdákon kocogok majd. Elvégeztem egy spontán terepbejárást is még a múlt héten, egyrészt azért, hogy szoktassam magam a gondolathoz, másrészt pedig hogy kinézzem a legalkalmasabb útvonalat, és amikor majd eljön a FUTÁS NAPJA, ne összevissza bolyongjak a fák között. Szeretnék én is olyan céltudatosan, lendületesen előre haladni, ahogy a többi sportos csaj. Akiket mindig is nagyon irigyeltem.
Ma április 21-dike van, joggal kérdezhetitek tőlem: na, mizu? De hiába a kaján vigyor a szátok sarkában: nem csak tegnap, de ma reggel is kint voltam Ligetben! Sőt! Le is futottam a penzumomat! Mi több, alig várom, hogy holnap reggel újra menjek. Fáj mindenem, de sokkal nagyobb az élvezet a fájdalomnál, mert futni egyszerűen jó. És tudni, hogy én is képes vagyok ezt megcsinálni, még tízszer jobb! Na, ez nem volt benne a számításaimban…
