nlc.hu
Aktuális
Beszélj az érzéseidről – ez tartja egyben a párkapcsolatodat

Beszélj az érzéseidről – ez tartja egyben a párkapcsolatodat

Minden pár beszélget. Rendszeresen előkerülő téma például, hogy mi legyen a vacsora, hogyan állnak a számlák befizetései, mi a helyzet a családtagokkal, vagy az, hogy megy az iskola gyerekeknek. A napi rutin részei ezek a beszélgetések, és természetesen fontosak és szükségesek is. De nem elegendőek.

Egy párnak nem csupán azt kell megvitatnia, hogy mi történt velük aznap, és mi lesz majd a következőn, hanem azt is, hogy hogyan éreznek ezzel kapcsolatban. A gyakorlatias rutinbeszélgetések egymás mellett tartják ugyan a párokat, és működtetik a hétköznapokat, de a kötődés, az összetartozás élményét nem erősítik meg. Márpedig éppen ez az, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy hosszú ideig boldogan és elégedetten élhessenek együtt.

Az intimitás az érzések megosztásából fakad

Bizony nem egyszerű arról beszélni, mit is érzünk, és aki nincs hozzászokva, annak még megfogalmazni sem könnyű, hogy lelke mélyén hogyan érintették meg a nap eseményei, vagy éppenséggel azt, miként alakulnak érzelmei a párja iránt. Ha érzésekről akarunk beszélni, akkor nem kerülhetjük el, hogy kitárulkozzunk, és kisebb-nagyobb napi kudarcainkat, botlásainkat, gyengeségeinket is eláruljuk a párunknak. Ez főleg a férfiaknak nehéz dolog, akiknek fontos, hogy mindig erősnek, megbízhatónak, rendíthetetlennek lássa őket a társuk. De érdemes megpróbálni, mert a párkapcsolatok igazi összetartó erejét, az intimitást csak ez válthatja ki.

Jót tesz a kapcsolatnak, ha időről időre az érzéseitekről is beszélgettek

Így beszélj az érzéseidről

De hogyan kell az érzésekről beszélni? Ha működik a napi rutinban az, hogy tényszerűen beszámoltok a különféle eseményekről, fontos feladatokról, tervekről, akkor nem is vagytok olyan távol tőle, hogy az érzelmi kommunikáció csatornái is megnyíljanak. Mindössze csak egy kis kommentárt kell néha ezekhez a témákhoz fűzni – mégpedig olyan kommentárt, ami arról szól, hogy milyen érzéseket váltott ki belőletek egy-egy esemény. Például, ha a számla befizetéséről van szó, hozzáteheted, hogy mennyire nyomaszt mindig a gondolat, hogy a postán újra sorban kell állni a csekkekkel, és frusztrál ez a várakozás. Vagy éppen azt, hogy kifejezetten szereted ezt a programot, mert a postáskisasszony régi iskolatársad volt, és mindig van egy két kedves szava hozzád, és ez jókedvre derít.

És ha már itt tartasz, kérdezd meg a párod – csak úgy mellékesen –, hogy tetszett-e neki az a műhely, ahova tegnap műszakiztatni vitte az autót, szeret-e oda járni? Vagy azt, hogy szívesen megy-e azóta is az edzésre, hogy új tréner érkezett? Ha naponta, kétnaponta felteszel egy ilyen egyszerű kérdést – amire még a zárkózottabb férfiak is tudnak felelni – a párod lassanként megszokja, hogy beszél az érzéseiről, és rájön, hogy képes megfogalmazni őket. Ha pedig a saját érzéseid sem rögtön zúdítod rá, hanem ugyanígy apránként nyílsz meg előtte, az érzelmekről való beszélgetés világa nem lesz riasztó a párodnak.

Érzéseket bármikor közölhetünk – akár telefonon is

Nem kell teátrális, megkomponált szertartássá fejleszteni azt, hogy az érzésekről beszéltek, viszont fontos, hogy lehetőleg mindennap jusson rá egy kis idő. Persze a sok stressz és a felfokozott élettempó ennek nem kedvez, és könnyen elmaradhat egy ilyen beszélgetés pusztán amiatt, mert este már túl fáradtak vagytok hozzá. De nem kell ahhoz egymás szemébe néznetek, hogy érzésekről beszéljetek – egy kedves telefonhívás a munkahelyről ebédszünetben éppen olyan jó erre, mintha este lefekvés után váltanátok róla szót. Sőt, gyakran jobb is, mert a telefonban csak a másik hangját hallod, és így igazán rá tudsz koncentrálni arra, amit mond. Ha például fülhallgató segítségével telefonálsz, még tisztábban hallhatod és érezheted a hangjában az érzelmi töltést. Ilyen hívásokra napközben többször is lehet időt szakítani, és érdemes is.

A Huawei FreeBuds 3 Fülhallgatóval intenzívebbé tehetjük a napi telefonbeszélgetések élményét

Miért fontos ez?

Az egészséges és rendszeres lelki élet minden embernek alapvető igénye – még ha nincs is ezzel tisztában, akkor is. Az érzelmi kommunikáció, a meghitt beszélgetés tehát már csak ezért is nélkülözhetetlen, de emellett a párkapcsolat működtetése szempontjából számos gyakorlati haszna is van. Például:

  • Az érzelmi kommunikáció a vitákat elsimítja és elejét veszi a súlyos veszekedések kirobbanásának.
  • A másikkal szembeni gyanakvást elhessegeti, a félreértéseket tisztázza, és ezáltal rengeteg lelki tehertől szabadítja meg a párokat.
  • Feloldja a megbántottságot és haragot – márpedig ha ezek hosszú távon jelen vannak, az éket ver a kapcsolatba és szétválasztja a párokat.
  • Távol tartja a magányosság és elszigeteltség érzését.
  • Az érzelmi kommunikáció által keltett intimitás a lelki egészségen keresztül a testi egészségre is jótékony hatással van. Elősegíti számos hormon termelődését, és különösen a nőknél, akiknél az intimitás az érzéki vágyat is felerősíti.
Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top