nlc.hu
Életmód
Kiskocsit kapott Füles, a gerincsérült kutya

Kiskocsit kapott Füles, a gerincsérült kutya

Szörnyű sorsa volt, de most már boldog életet élhet.

Négy láb helyett kettővel, plusz két kerékkel közlekedik Ilona családjának a kiskutyája, Füles. A kutyust Tokaj környékén, az út szélén kirakták, és sorsára hagyták, majd egy tüzépen húzta meg magát, ahol gondját viselték.

A nyíregyházi Ilona és családja minden hétvégén arra járt, és ők is vittek élelmet a kóbor ebnek. Egyik nap viszont hiába keresték, csak néhány nap múlva találtak rá törött gerinccel. Füles csak vonszolni tudta magát, és a fején is voltak sérülések. Valószínűleg elütötték – írja a Szon.hu.

Az állatkórházban kiderült, nagy a baj, súlyosan sérült a kutya gerincvelője. Meg kellett műteni, de azt már tudták, hogy a hátsó lábait nem fogja tudni mozgatni. A 200 ezer forintba kerülő műtétre 160 ezer gyűlt össze a közösségi oldalakon, így a család vállalta a hiányzó összeget.

Fülest megműtötték, de nem szabad terhelni a gerincét, ezért újabb gyűjtést szerveztek egy kiskocsira, ami 85 ezer forintba kerül. Harmincezer forint környékén jártak, amikor egy nő kipótolta a hiányzó összeget, így a kutyának meglett a kocsija is.

Azóta Füles két lábbal és két keréken közlekedik, és nagyon vidám, élettel teli, mint bármelyik más kutyus.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top