nlc.hu
Sztárok

Csodasütiket készít a Barátok közt Adélja, Papp Barbara

Papp Barbara lazításként sütött, de mára komoly hobbi lett belőle.

Papp Barbarát a Barátok közt Epres Adéljaként ismerte meg az ország. A színésznő abszolút elégedett az életével, szereti a színészetet, de a titkos vágya, hogy egyszer cukrászdát nyisson, ezért már most sokat gyakorol. Barbara ugyanis isteni sütiket süt, amivel nap mint nap megörvendezteti a kollégáit.

Fotó: Instagram

Fotó: Instagram

„Kaposváron jártam egyetemre, és amikor hazaértem egy-egy keményebb nap után, mindig éreztem, hogy lazítanom kéne valahogy. Elkezdtem hát sütni, ami teljesen kikapcsolt. Egy idő után azon kaptam magam, hogy éjjel is sütök, és ezt a mai napig gyakran csinálom” – kezdte az nlc-nek a színésznő, aki nemrég úgy érezte, kitanulná a cukrász mesterséget, ha már hobbivá vált számára a sütés. Barbi gyakran süt a kollégáinak is, akik természetesen nagyon örülnek a finomságoknak.

„Nem értékesítem a süteményeket, de a kollégáimnak gyakran viszek a forgatásokra. Általában leadom a portán, és aki szeretne, az vesz belőle. Előfordult már, hogy egy ismerősöm kért tőlem tortát, amit magammal vittem munkába. Amikor a többiek rájöttek, hogy nem nekik készült, nagyon csalódottak voltak” – mondja a Barátok közt szereplője, akinek a titkos vágya, hogy később egy cukrászdát üzemeltessen.

https://www.instagram.com/p/B8vtEUVAz_F/

,,A saját receptjeim alapján készült sütiket szeretném majd értékesíteni, ezért folyamatosan kísérletezek az ízekkel. Ez egy szuper folyamat, és remélem, egyszer eljön az idő, hogy a saját kis cukrászdámban áruljam majd ezeket.”

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top