Március 16-ától elsős lányunk megkezdi rendkívüli iskolai szünetét, ötéves kislányunk és kisfiunk pedig szintén igazoltan marad távol az óvodától. Határozatlan ideig. Férjem munkarendje változatlan, én pedig home office-ban tolom az elkövetkező néhány hetet. Illetve próbálom.
Orbán Viktor péntek esti bejelentését az iskolák bezárásáról élőben néztük végig, és nagy kő esett le a szívemről, amikor kihirdette. Azt hiszem, ez a helyes döntés! Ha mégsem rendeli el, akkor valószínűleg március 16-ától mi nem engedjük a gyerekeinket a különböző intézményekbe. Maradt tehát a komfortos karantén, az exkluzív vakáció, az önkéntes száműzetés (kívánt rész aláhúzandó).
Ez nem nyaralás, ez eszeveszett logisztika!
Napok óta készültem rá a „jobb félni, mint megijedni” elvét követve, így a múlt héten vettem a gyerekeknek festővásznakat és akrilfestéket, háromféle 1000 darabos puzzle-t, és ha nem is öltem meg senkit egy kiló lisztért, de azért én is derekasan feltöltöttem a kamrát (na jó, a férjemet küldtem el a végtelen hosszú listámmal – aki egyébként sokszor megmosolyog, máskor az agyára megyek a szervezkedésemmel, fertőtlenítésemmel. Persze, ő nem nézte meg a Vírus és a Fertőzés című filmeket. Én igen.).
Liszt és élesztő kenyérsütéshez, fájdalom -és lázcsillapító gyereknek, felnőttnek, egy raklap bor, ha kezdenénk becsavarodni (vagy ha nem), és egy tonna szőlőcukor kizárólag nekem (sajnos függő vagyok). Ha nem muszáj, akkor ki sem kell mozdulnunk két héten át.
Nincsenek illúzióim, rengeteg nyarat csináltam végig vidéken a három gyerekünkkel, amíg a férjem a fővárosban dolgozott. Pontosan tudom, hogy ez nem mindig idilli állapot még úgy sem, ha a kertben süt a nap és hullámzik a medence vize, ha kilométereket biciklizhetünk a tópartig, ha fára mászhatunk és gyümölcsöt szüretelhetünk, és ha ezerféle szabadidőprogramot szervezhetünk együtt.
A nyár, a fizetett szabadság még akkor sem mindig fenékig tejfel egy családnál, ha semmi más dolga a szülőknek, mint élvezni az életet kiskorúival mirtuszkoszorúval a fejükön, körtáncot járva, levakarhatatlan mosollyal az arcukon, miközben a Muzsika hangjának Oscar-díjas dalait dúdolják egymás kezét szorongatva. Örülök annak, hogy most sokat leszünk együtt, és tényleg a legjobb döntés, ha néhány hétig most mindenki a formás kis hátsóján marad, de aki még egyszer leírja vagy elmondja, hogy
- most aztán majd jobban odafigyelhetünk egymásra,
- az igazán fontos és értékes dolgokra koncentrálhatunk,
- végre hangosabban hallhatjuk belső hangunkat,
- megállhatunk, megpihenhetünk és átértékelhetjük az eddigi pazarló életünket,
azt minden egyes nap beállítom a konyhánkba ebédet főzni, és befogom házimunkára!
Mert ez nem vakáció, kérem szépen! Nem nyaralni indulunk március 16-ával.
Velem és a férjemmel együtt több százezer szülő próbálja ezekben a percekben is megoldani a home office-t, próbál maradéktalanul helytállni úgy a munkahelyén, hogy közben segít tanulni az iskolásnak, és próbálja értelmesen lekötni az ovist. Eszeveszett logisztika, precíz szervezés, feszes napirend és végtelen türelem.
Mi szerencsés helyzetben vagyunk, mert tudok itthonról dolgozni, és ezért valamennyi fizetést is kapok. A férjemék munkahelyén viszont most minden emberre nagyobb szükség van, mint eddig volt, így attól tartok, őt most még kevesebbet látjuk itthon, mint korábban. De a helyzet adott, meg kell oldani! Ha mindenki betartja és komolyan veszi az óvintézkedéseket, ha mindenki megpróbál fegyelmezetten viselkedni, és esetleg marakodás helyett próbálunk egymásnak segíteni, akkor túl leszünk rajta. És talán még a Lipótot sem kell újranyitni. Ebben bízom.
De addig is, kedves sorstársaim! Tisztelt anyák és apák, akik laptoppal a bal kezükben zsonglőrködtök némi kiskorúval a másikban! Olvassátok szeretettel a „Home suli, home ovi, home office” című (naponta, kétnaponta, hetente jelentkező) karanténnaplóm. Nálunk így néz ki a vesztegzár… Kitartás mindenkinek!
Home office-hoz nélkülözhetetlen:
A leveles tészta a karanténban is kihúz a pácból
Ezek a slágerek szórakoztatják a karanténban lévőket