“Nekem különösen szép ünnep ez a nap. Pont ezen napom vagyok 28 éve a pályán. Még élénken emlékszem az első napomra betegágy mellett. Kicsit félve, de annál nagyobb lelkesedéssel léptem be az ajtón, nyitottam ki a szívemet embertársaimnak – és azóta is tárva van minden rászoruló előtt.
Ennyi év alatt számtalan szép és nemes, lelkemet felemelő mosolyt, pillanatot kaptam. Megszámlálhatatlan életveszélyes betegségből kigyógyult pácienst engedtem vissza a hétköznapok boldog világába, családja szerető körébe. De ott vannak a mérlegem másik oldalán sajnos a súlyos könnyek is arcomon, mikor búcsúznom kell egy-egy alkalommal, végigkísérni a haldoklót az utolsó úton, mely egy másik világba vezet.
Harcolni, küzdeni vele együtt… majd feladni… látni, hogy nem sikerült. Mert hiszem: minden ember ápolása, a vele való kapcsolat egy ápoló számára nem csak munka. Sokkal több annál… Minden embertársunkkal ki kell építeni a bizalmat, az elfogadást, amely kizárólag a szeretet, az empátia talaján lehetséges. A betegnek és családjának is gyakran segítségre van szüksége ahhoz, hogy a gyógyulás kimenetele rövidebb legyen, egy esetleges gyógyíthatatlan betegség elfogadása könnyebben menjen, és sikerüljön az utolsó együtt töltött napokat széppé, meghatóvá varázsolni. Ebben igazi segítőtársat az őt ápoló személyében találhat sok esetben.
Minden nehézség ellenére gyönyörűnek találom, el sem tudom képzelni, hogy valaha mást csináljak.
Az olykor lehetetlen körülmények ellenére mégis minden reggel és este töretlen lelkesedéssel indulok munkába sok társammal együtt, maximumot nyújtva mind emberileg, mind szakmailag- önmagunk elé helyezve igyekszünk megtenni mindenkiért, amit meg lehet érte. Még élnek bennünk olyan képességek és tulajdonságok, mint a tisztelet, szeretet, empátia és elfogadás, amelyek visznek előre az úton, amely egyre nehezebb, gyakran pedig kilátástalan…
Arra kérlek, tedd félre minden negatív gondolatod, engedd meg lelkednek, hogy ez a nap úgy igazán rólad/rólunk szóljon!
Legyünk büszkék rá, hogy az egészségügy területén dolgozók vagyunk, mindegy, milyen titulusban, területen tevékenykedünk. Higgyük el, hogy kivételes tagjai vagyunk a társadalmunknak. Mesélj társaidnak magadról, a hivatásodról, erősítsd meg a hitedet ezáltal: igen, Te egy nagyon fontos és nélkülözhetetlen ember vagy! Vegyél magadnak egy kis figyelmességet: kedvenc csokidat, tusfürdődet, menj el fagyizni, legyen bármi, a lényeg, hogy rólad – neked szóljon.”
SOTE (ma Semmelweis Egyetem) Pulmonológiai Klinikája a János Kórház területén. Planigraph, rétegfelvevő röntgenkészülék / Semmelweis Egyetem Levéltára
Szent László Kórház/1975
Üllői út 78/a, SOTE (ma Semmelweis Egyetem) Radiológiai Klinika bejárata. Alfa Romeo 1750 Berlina személygépkocsi./1977
Semmelweis Ignác szobra a Rókus kórház előtt/1975
Az év első újszülöttje, az MTV forgatócsoportja a kis monori Bozsó Zoltánnál/1974
MÁV Kórház és Rendelőintézet/1969
MHSZ/1968
Július elseje Semmelweis Ignác születésnapja: ő az, akit a maga korában nem ismertek el, életében nem kaphatta meg az őt megillető elismerést, a Magyar Tudományos Akadémia sem vette fel tagjai közé.Akkoriban az általa hozott intézkedések rendkívül népszerűtlenek voltak, (mint a klórvizes kézmosás minden beteg után, eszközök fertőtlenítése, gyakori ágyneműcsere) a statisztikai bizonyítékokat pedig egyszerűen komolytalannak tartották. Nem csak megemlékezésekkel ünnepeljük nagy elődünk 197. születésnapját, hanem országszerte elismerésekkel jutalmazzák az egészségügyi dolgozókat, és köszönik meg egész éves munkájukat. A magyar egészségügy legnagyobb ünnepén az egészségügyben dolgozók kitartása, munkabírása, elhivatottsága kerül reflektorfénybe, de nyíltan kell beszélni a kórházak alulfinanszírozottságáról és a katasztrofális állapotokról is. A dolgozók kiégettségéről, fásultságáról, megélhetési gondjairól, az utánpótlás hiányáról. Fel is emeljük hangunkat nyíltan és egyre hangosabban, mert mi felmértük, hova vezet ez a rombolás….
