Mindkettőnk szíve csücske a Balaton, ahova minden évben elmegyünk egy hétre nyaralni a családdal, és évközben is eltöltünk itt egy-két hétvégét, ha tehetjük. A férjemmel a Balatonon ismerkedtem össze egy kempingben, itt kérte meg a kezem egy évvel később, és gyanítom, hogy az első fiúnk is itt fogant valahol az északi parton. Úgyhogy minden okunk megvan rá, hogy visszatérjünk a tóhoz, mégpedig kettesben.
Ezek a kirándulásaink sosem tervezettek: csak beülünk az autóba és megyünk, ahova a kedvünk tartja. Mi így idézzük vissza az emlékeinket, a fiatalságunkat, és így ápoljuk, óvjuk, frissítjük fel a szerelmünket is. Az összes felszerelésünk ehhez egy sátor a csomagtartóban, egy kisebb táskában pár napra való ruha, fogkefe és bikini, a zsebben egy kis költőpénz, a kesztyűtartóban pedig térkép. A kocsiban persze van GPS és annyi kütyü és műszer, hogy ha akarná, szerintem magától is elvinne minket Csopakig, de ilyenkor ezeket nem használjuk. Meghagyjuk a hasznos és kényelmes és nagyon 21. századi segítségeket a városba: ott jól jön az automata parkoló asszisztens, a magától nyíló csomagtartó, a keresztirányú forgalomra figyelmeztető radar és a többi dolog. Balatonra viszont a régi módszer szerint megyünk: térképpel navigálok az anyósülésről, és hogy teljes legyen az összhatás, 10 évvel ezelőtti slágerekből készített válogatást teszünk a magnóba – azokat, amikor akkor hallgattunk, mikor még szabad, felelőtlen és léha fiatalokként jártuk a kis balatoni mellékutakat, és a mellékutakról leágazó, kíváncsi szemek elől rejtett kis lehajtókat. Nem tudjuk, mikor és hol szállunk meg, hogy másnap mit eszünk és mit teszünk. Ezek a hosszú hétvégék azok, amik a spontaneitásukkal teljesen kitisztítják a fejünket, lelkünket és hosszú időre feltöltenek energiával.
Az utazás sok apró részlete bizalmas, és azt hiszem, hogy tényleg csak kettőnkre tartozik. De annyit elárulhatok, hogy volt sátorozás, kocsiban alvás, pucér éjszakai fürdés, és óriási, zamatos görögdinnyék, aminek leve köldökig csurgott rajtunk, amikor a mezőn, egy szénabála tövében majszoltuk. Sok régi, ismerős utat bejártunk és újakat is felfedeztünk, és az autónkkal keresztül-kasul bebarangoltuk a Balaton-felvidék vadregényes kis falvait, dombjait és völgyeit.
Hogy miért írom le mindezt? Inspirációnak. Minden házaspárnak csak ajánlani tudom az ilyen kirándulásokat, mert ahogy nekünk, úgy nekik is felfrissíti majd az életüket, és a napi robotba belefásult lelküket új erővel és érzésekkel tölti fel. Úgyhogy ha lehet, még ma üljetek be a kocsiba, és menjetek világgá pár napra, nem törődve azzal, hogy hol vagytok és miért vagytok ott. Csak egyszerűen élvezzétek az utat és egymást.
