Talán az első tavaszi nap volt idén, amikor hosszú hónapok óta először tapasztaltuk, hogy a napnak újra van ereje, olyan erővel, hogy pulóverben néztük a száguldozó gyerekeket a pestszentimrei Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium udvarán, mit sem sejtve arról, hogy pár nap, és a koronavírus miatt majd nem járhatnak be többet kedvenc iskolájukba.
Ebbe az iskolába ugyanis „problémás gyerekek” járnak – így nevezi őket az iskolarendszer, hiszen legtöbbjük nehezen vagy egyáltalán nem képes beilleszkedni a hagyományos oktatási struktúrába.
Magatartási és tanulási zavaros, beszédfogyatékos, autizmus spektrumzavarral élő és sajátos nevelési igényű, azaz SNI-s gyerekeket is fogadnak a Wesleyben, amely egyébként minden más szempontból normális általános iskolaként működik.
„A Wesley Kincsei kakukktojásnak számít – mondja Gazdig Róbert igazgató –, mert hivatalosan egy olyan általános iskola vagyunk, ahol problémás gyerekeket fogadnak. A NAT és a központi kerettanterv mentén működünk mi is, egyéni hozzáadott értékekkel. Nálunk olyan gyerekek kapnak esélyt, akik a normál iskolarendszer keretei között nem találják meg a helyüket, kiszorulnak onnan, mert nem tudnak megfelelni sem a magatartási, sem a tanulmányi követelményeknek.”
Fotó: Bankó Gábor
A gyerekekkel egy innovációs, fejlesztő team foglalkozik az egyébként gyógypedagógiai ismeretekkel rendelkező tanárok mellett: két gyógypedagógus, szociális asszisztens, logopédus, pszichológus dolgozik a Wesleyben, így a szakértői bizottságok és pedagógiai szakszolgálatok által meghatározott különböző nevelési problémákkal küzdő gyerekek egyéni fejlesztése helyben, az iskolában zajlik.
„Mindenki tapasztalja, hogy az utóbbi időben megszaporodtak az autizmus spektrumzavarral élő tanulók, nagyon sok a problémás, sajátos nevelési igényű, kiemelt figyelmet, különleges bánásmódot igénylő tanuló.”
Sokan küzdenek beilleszkedési nehézségekkel, tanulási zavarral, sokszor azt érezzük, hogy ömlenek hozzánk az igények, de korlátozottak a lehetőségeink, az iskolánkban most az általános iskolás szinten nyolcvan gyerek jár
– mondja Gazdig Róbert.
Bereczki Szilvia gyógypedagógus szerint a felsorolt zavarok megjelenése a tanórán nagyjából hasonló problémának tűnnek, de elkülönítetten kell velük foglalkozni és differenciáltan kell ezeket a gyerekeket fejleszteni.
„Az iskolánk legnagyobb feladata az integrálás, tehát amikor azon gondolkodunk, hogy felveszünk-e hozzánk egy gyereket, akkor úgy kell kialakítanunk egy osztályközösséget – kiemelve, hogy nálunk kis létszámúak az osztályok, az első osztályosaink például mindössze öten vannak –, hogy egy nálunk nagynak számító, tizenkét fős osztályban ne tíz magatartás-zavaros és két tanulási zavaros gyerek legyen, hanem heterogénebben álljon össze a közösség. A tanulási zavarnak is rengeteg változata van, kinek olvasási, írási, másnak számolási nehézsége, és van, aki a pszichés problémái miatt tanul nehezebben, aztán vannak ezeknek a keverékei – minden esetben úgy kell kialakítani a tanulócsoportokat, hogy a munka értéke megmaradjon” – mondja Bereczki Szilvia.
Terék Anna iskolapszichológus, Gazdig Róbert igazgató és Bereczki Szilvia gyógypedagógus (Fotó: Bankó Gábor)
Szegregálunk-e azzal, ha ezeket a gyerekeket egy iskolába gyűjtjük? – teszem fel a kérdést a szakembereknek, akik megpróbálják távolabbról megközelíteni a dolgot: „Attól függ, honnan nézzük – mondja Gazdig Róbert –, innen integrálunk, onnan szegregálunk. Hogy melyik jobb, azt nem mindig tudom megmondani. Mindkét esetben lehet zseniálisan nevelni. Hozzánk gyerekek sorozatos kudarcok után érkeznek, nálunk pedig bekerülnek egy családias, pátyolgató, elfogadó környezetbe, ahol mindazt a számukra addig hiányzó plusz figyelmet és törődést megkapják, amit egy normál általános iskola – ahol a tantárgyaknak való megfelelés, a tanulmányi versenyek fontosabbak – nem tud biztosítani számukra. Nálunk máshol van a fókusz: a lényeg, hogy megfeleljenek az alapvető követelményeknek, de a tőlünk kapott egyéni támogatás és sok esetben a szülők, a családok számára nyújtott segítség és edukáció is rendkívül fontos”.
Bereczki Szilvia szerint azzal is tisztában kell lenni, hogy amíg az integráló intézmények száma fájóan alacsony, nem is igazán lehet arról beszélni, hogy miért rossz a szegregáció. „Az autista vagy a beszédfogyatékos gyerekek számára egészen kevés intézmény érhető el, kevés helyen fogadják, még kevesebb helyen integrálják őket, pedig esetükben az integrációnak hatalmas szerepe van, hiszen így azoktól a gyerekektől tanulhatják meg az elvárt viselkedésmintákat, akiket mi neurotipikusnak, azaz egészségesnek hívunk. De az egyéb pszichés fejlődésű gyerekek – ide tartozik az ADHD is – számára sincs elég elérhető intézmény.
Az, hogy integráljuk-e ezeket a gyerekeket mindig az adott intézmény adott pedagógusától függ, hogy ő tudja-e vállalni ezeknek a gyerekeknek a segítését, fejlesztését. Ahhoz, hogy minél több integráló intézmény jöjjön létre, elengedhetetlen a tanárképzésbe is beemelni azokat a gyógypedagógiai ismereteket, azt a tudásanyagot, amely a sikeres integrációhoz szükséges.
Nem beszélve arról, hogy a jó képességű neurotipikus gyerek között is vannak problémás esetek, nem jól működő osztályközösségek – ezeket a problémákat is jobban tudják kezelni a pedagógusok, ha vannak gyógypedagógiai ismereteik is. Számomra is érdekes tapasztalat például, hogy a fiam erősen szelektáló, jó képességű gyerekeket összegyűjtő iskolájában mennyivel több fegyelmezési problémával küzdenek egyes tanárok, mint nálunk, ahol ugye mindenki problémásnak számít.”
Ezt magunk is megtapasztaljuk, amikor egy rövid sétára indulunk az iskolában: a gyerekek és a tanárok egyébként nem is sejtik, hogy látogatók érkeznek hozzájuk, a termekbe benyitva pedig mindenhol jó hangulatú, csendesen beszélgetős órákba csöppenünk, ahol a gyerekek fegyelmezetten figyelnek a tanárokra. Senki meg nem mondaná, hogy ide egyébként csupa magatartás- és tanulási zavaros gyerek jár.
Fotó: Bankó Gábor
Gazdig Róbert szerint valószínűleg más olyan gyerekekkel dolgozni, akik maguktól is jól teljesítenek, és akkor is pluszmunkát végeznek, ha a tanár ezt nem kéri. Viszont így kiszorulnak ezekről a helyekről azok a gyerekek, mint akik például a Wesley Kincseibe járnak. „Sok évünkbe telt, mire elértük, hogy ne kerüljön a gyerekeinkre automatikusan stimga. Aki ide jár az nem »beteg«, nem alkalmatlan az életre, nem tud kevesebbet, mint mások, sőt rengetegen közülük kifejezetten kimagasló képességűek, zsenik, akiknek vannak az élet egyes területein problémáik, lemaradásaik, és a beilleszkedési vagy magatartási problémáik miatt nem tudták megtalálni a helyüket egy normál általános iskolában” – mondja az igazgató.
Felmerül a kérdés, hogy pont a fent említett negatív előítélet miatt lemaradnak-e valamiről ezek a gyerekek, megfosztódnak-e lehetőségektől azért, mert nem egy versenyeztető stílusú általános iskolába járnak. „Egyértelműen nem! – mondja Terék Anna iskolapszichológus. – Szerencsére elég jól után tudjuk követni a gyerekeink útját, épp nemrég kaptunk visszajelzést az egyik diákunkról, aki az új középiskolájában a 32 fős osztályban a legjobb teljesítményt nyújtja, a matematikatanára ódákat zeng róla, mert végre egy zsenivel van dolga. Ehhez az kellett, hogy volt egy hely, ahol kitombolhatta magát, ahol nem azt nézték, hogy mi az, amiben rossz, hanem hogy miben tehetséges. Most pedig a másfajta elvárásoknak is könnyen meg tud felelni, élvezi a kihívásokat és a tanulás folyamatát, annak ellenére, hogy általános iskolába sehova nem tudták beilleszteni, csak hozzánk.”
Az, hogy integráljuk-e ezeket a gyerekeket mindig az adott intézmény adott pedagógusától függ, hogy ő tudja-e vállalni ezeknek a gyerekeknek a segítését, fejlesztését. Ahhoz, hogy minél több integráló intézmény jöjjön létre, elengedhetetlen a tanárképzésbe is beemelni azokat a gyógypedagógiai ismereteket, azt a tudásanyagot, amely a sikeres integrációhoz szükséges.
Gazdig Róbert szerint a fenntartójuk, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség hozzáállása is kulcsszerepet játszik ebben: egyházi fenntartású iskolaként működnek, még sincs náluk kötelező vallásoktatás. A cél az, hogy az iskola működésében jelenjenek meg azok az értékek, amelyeket a fenntartó fontosnak tart: a hátrányos helyzetűek, nehéz sorsúak támogatása, az azonnali reagálás gyerekek napi gondjaira. „Ezek a gyerekek már sokat láttak, nem egy védelmező burokból érkeztek hozzánk, családi és intézményi szinten is sok rossz dolgot éltek már át, van köztük olyan, aki olyan dolgokat szenvedett el, amivel egy felnőtt sem tud megküzdeni. Sok a nevelésbe vett, nagyszülő által nevelt vagy állami gondozott diákunk. A felsőbb osztályokban szinte mindenki megjárt már számos iskolát, mire hozzánk került, sőt olyan is van, aki korábban se óvodába, se iskolába nem járt. Különböző élethelyzetekben, anyagi körülmények között és családformákban élő gyerekek találkoznak itt, de az közös bennük, hogy épp a fentiek miatt megértéssel fordulnak egymáshoz. Nagyon fontos számunkra a szocializációs folyamat, nem támogatjuk az egyéni munkarendet, mert fontos, hogy meglegyen a kortárs kapcsolat és közeg.”
Terék Anna iskolapszichológus (Fotó: Bankó Gábor)
Terék Anna és Bereczki Szilvia a gyerekek órarendjébe beillesztve végzik a munkájukat: egyéni vagy csoportos formában. Annával agressziókezelést, feszültséglevezetést tanulnak, gazdagítják a megküzdési stratégiáikat, finomítjuk a szociális viselkedési formáikat, az alsósoknál inkább rajzos, játékos módon, a felsősökkel már beszélgetve. A gyógypedagógiai fejlesztésnél annak megfelelően, hogy kinek milyen fejlesztésre van szükség nagyrészt játékos feladatokkal dolgoznak Szilviával.
„Sokszor konkrétan játszunk, mert sokan azt sem tudnak, remek figyelemfejlesztési játékaink vannak, segítünk elmélyíteni az egymással való kapcsolatteremtést, a figyelem fenntartását és a várakozást, segítjük, hogy fejlődjön az önálló munkavégzésük.”
Jó néhány esetben hosszú tanulási és elfogadási folyamat a szülő számára is, hogy megértse, miért olyan a gyereke amilyen – akiknek nincs eszközük, vagy még nem készültek fel arra, hogy elfogadják a helyzetet, sokszor a szülők nem értik, egy-egy BNO-kód, egy-egy diagnózis mit jelent, hiszen honnan is tudhatnák, nem magyarázta el nekik senki. „Többször tapasztalom, hogy a szülők a saját nevelési kudarcuknak tekintik gyermekük diagnózisát, és tőlünk várják a megoldást az olyan dolgokban is, amire nekünk nincs ráhatásunk” – mondja Terék Anna.
Az ember nem úgy születik, hogy rögtön jól tud gyereket nevelni, mindenki tanulja ezt is, folyamatában, teljesen normális, hogy vannak helyzetek, amiket nem tudunk megoldani. Az emberek még mindig úgy gondolnak a nevelési tanácsadóra, azaz mai nevén a pedagógiai szakszolgálatra, hogy aki oda bekerül, azzal tényleg valami nagyon nagy baj van. Pedig itt éppen, hogy ingyenes, szakszerű és személyre szabott segítséghez juthatnak, szemben az iskolai ellátással, ahol csoportos az ellátás, illetve az iskolapszichológus más feladatot lát el, mint a szakszolgálatban dolgozó kollégák.
9 fotó
Ha egy szülő nem akarja elfogadni a gyereke diagnózisát, annak a legtöbbször a szégyentől és az ismeretlentől való félelem az oka. „Sok szülő azt hiszi, a diagnózis egy stigma és örök életére hátrányba kerül a gyerekük, ha »rásütik a bélyeget« – mondja Terék Anna. –, időbe telik, mire a szülők felismerik, hogy ezzel ők éppen hogy előnyhöz jutnak, ellátásban részesül a gyerekük, válaszokat kaphatnak, hogy miért is úgy funkcionál a gyerek, ahogy. Sok esetben konkrét élet-színvonalbeli javulást hoz egy család életébe, ha elkezdődik egy gyerek fejlesztése segítése. Hiszen az, amit addig megoldhatatlan problémának, az egész család működését bénító nehézségnek fogtak fel, szép lassan eltűnik.”
Jó, ha tudod!
- Így változik az óvodai és iskolai beiratkozás a járvány miatt
- Az első online tanítási hét egy tanár szemével – I will survive
