![]() |
A mód, ahogyan az első találkozás alkalmával mások szemébe tudnak nézni, gyakran szinte mágikus töltéssel rendelkezik, amely kapcsán az „áldozatnak” az az érzése támadhat, hogy valaki a lelke legmélyére akar tekinteni. Gyakran úgy viselkednek, mintha a csábítás lenne az, ami teljességgel kitöltené életüket. Valójában: Erosz életük állandó kísérője.
Semmi esetre sem álmodozók, két lábbal állnak a földön. Ellenben megvan az erejük ahhoz, hogy megvalósítsák mindazt, amit elterveztek. Ami a „hölgy narancsokat” illeti, náluk nem is a család, hanem inkább a terhesség az az állapot, ami után már mint kisgyermekek is vágyódtak.
![]() |
Annak ellenére, hogy rendkívül odaadó típus, ügyel arra, hogy mások ki ne használják. A „narancs emberek” büszkén mutogatják testüket, ezzel együtt nagy súlyt fektetnek az ápoltságra. A partner kiválasztásakor messzemenően a másik erotikus kisugárzása a legfontosabb, ami dönt. Más színek képviselőivel is problémamentesen alakítanak ki kapcsolatokat.
A „testművész”

Szívesen foglalkoznak mindennel, ami a testkultúrával kapcsolatos, festészettel, képzőművészettel, kedvelik a zenét, táncot, gimnasztikát is.
Masszőrként szívesen foglalkoznak mások testével, vagy fodrászként mások hajával. Kedvelnek fürdőkben, strandokon mutatkozni, ahol ugyancsak mutogathatják testüket, amire amúgy is olyan büszkék.
Ha tehetik, cikáznak a világban, azzal a tudattal, hogy náluk eredetibben senki sem tudja kifejezni érzéseit. Valójában azonban mások érzelemvilágát nehezen értik, és egyszerűbb nekik inkább tudomást sem venni róla.
![]() |
A narancssárga átmeneti szín a piros és a sárga között; a szellem és a libidó egyensúlyát jelképezi. Kínában és Japánban a szeretetet és a boldogságot szimbolizálja.
A buddhista szerzetesek ruhájának színeként pedig a láng, a megvilágosodás fénye, az isteni szeretet kinyilatkoztatása. A zsidó hagyományban a ragyogás és a pompa jelképe.
A színterápia a narancsot ösztönző hatású színként jegyzi, s javallja emésztési zavarok és depresszió ellen egyaránt. A narancssárga erősíti az immunrendszert, kedvezően befolyásolja a lép, vese, epe, ivarmirigyek működését.
![]() |



