Tényleg nem értem, mi a baj azzal, hogy az 57 éves Madonna pont úgy áll a színpadra, mint 30 évvel fiatalabb, harmatgyenge klónjai. Ő ilyen, és kész. Csakhogy legutóbbi fotóját igencsak szerencsétlen pillanatban lőtte fel a netre, ennek pedig meg is lett az eredménye.
Erről a képről beszélünk:
A brit sajtó szerint “Madonna könyörög egy kis figyelemért”‚ ezért oszt meg magáról “ilyen” képeket – mégis, milyeneket? Ez pedig azért van, mert Madonna egykori férje, Guy Ritchie múlt héten oltár elé vezette 33 éves párját, aki ráadásul modell, és három gyermeket szült a rendezőnek. A titkos esküvőről megható képeket posztolt a rendező felesége, amire a brit sajtó szerint Madonna azzal reagált, hogy bebizonyította, továbbra sem képes a korának megfelelően viselkedni.
Nagyon fájhat valakinek az élet, de hogy nem Madonnának, az biztos. 2008-ban ért véget a házassága a rendezővel, szerintem nem nagyon akar ő már bizonyítani semmit.