Az ellipszisfejű
Az első vakrandim volt a legszebb. Vagy legalábbis az út odáig. Heteken át leveleztünk, álmodoztunk egymásról és a nagy közös boldogságunkról. Írásban őrülten romantikus volt a pali! Emlékszem, nekem hivatalosan a kémia utó-utóvizsgára kellett volna tanulnom, helyette ültem a jegyzeteim felett, újra és újra lejátszottam magamnak a Kiss me-t, és tudtam: ez lesz életem csúcspontja! A vizsgán természetesen elkaszáltak, de nem érdekelt: biztos voltam benne, hogy délután már enyém lesz a világ!
Öt órakor az ideg-összeroppanás szélén toporogtam a Blahán a szökőkútnál, annyira akartam, hogy végre összeboruljunk. Helyette elborultam, amikor megláttam őt! Viseltes, csíkos kötött pulcsija hanyagul himbálódzott a dereka körül, és hát egyetlen pillantásából levettem, hogy ő sem ilyen csajra számított. Egy órán át kóricáltunk a mesebeli nyóckerben, az idő nagy részében zavartan heherésztünk. Végül kibökte: ő rettenetesen éhes, menne már haza a mamához. Anyádhoz, oda!
A görög
Sejthető, hogy a következő randit egyetlen levélváltás után fixáltam le, soha többé ábrándozás meg rózsaszín felhő! Annyit előre kikötöttem a faszinak, hogy nehogy nekem makkos cipőben/övtáskában/farmerkabátban jelenjen meg, mert ez a három nálam halálos bűnnek számít. Tartotta is magát a kérésemhez, egy aprócska fehér reklámszatyorban lóbálta a brifkóját, ez volt amúgy az ismertetőjele is. A netes beceneve meg Görög volt, és ahogy profilból megpillantottam, nem is maradtak bennem kérdések: egészen elképesztő metszésű orral rendelkezett. Gálánsan meghívott egy kólára az Oktogonon, közben pedig feltűnően stírölte a pincérnő seggét. Hamar felhörpintettem a nedűt, és elküldtem a wannabe-Alekoszt melegebb éghajlatra.
Még több kínos vakrandi a Pamlag blogon!
