A bűntudatos felismerés, hogy a páros szexuális játék voltaképpen erkölcstelen malackodás, sokszor megjelenik. Nem elég, hogy a belénk sulykolt társadalmi normákra fittyet hányva felfedjük szemérmünket a másik előtt, de olyan tettekre ragadtatjuk magunkat, ami elegáns asztaltársaságban végképp elképzelhetetlen. Nem elég, hogy az előjáték során a beszéd és a lélegzés megszentelt testrészei érintkeznek az alsó ösztönrégió ritkán látott, különös szerveivel, de ezeket a különös szerveket amik a nemi eufória izgalmában még különösebb állapotba kerülnek hagyjuk teljesen egymásba olvadni.
A férfi és nő közötti határvonal felodódik az extázis ködében. A pasi KÖZBEN minden sejtjével átérzi, hogy benne van a nőben, benne van abban a rejtélyesen nedves és forró ellenvilágban, ami az ő testi-lelki világának kiegészítője, ami már nemcsak a vele közös játékot űző nő, hanem a NŐ a maga teljességében. És ettől a bűntudatos lelkesedéstől még nagyobb, szinte már szédítő izgalom izgalom tölti el, aminek hatására még szorosabbá válik a különös szervek belső illeszkedése, a velőt csiklandó, ritmikus ösztönmozgás kikerül akaratunk hatásköréből, öngerjesztővé válik, és a végelenbe szökő feszültség belerobban a közös kéjbe.
Aztán nemcsak hétköznapok vannak, de vannak rossz hétvégék is, amikor megúnt, vagy éppen eleve érdektelen partnerrel hozza össze a pasit az ösztönlét szelleme. Ilyen alkalmakkor adódik, hogy a pasi csal. Csal, mert KÖZBEN egész egyszerűen arra gondol, hogy a Zsuzsi a Kati és a Zsuzsi hullámzó érzékiségére rávetíti az éppen elérhetetlen Kati imádott képét, tehát KÖZBEN nemcsakhogy máshol, de ráadásul mással is van. Ezt az udvariatlan szerepjátékot erkölcsileg legfeljebb az mentheti, ha az adott szituációban kölcsönös.