 |
Közösen. Ő a finom, érzékeny, visszafogott stratégiát kedvelte, a nagyképű pedig átgázolt mindenen, mint egy úthenger. Hogy ebből mi lesz?
Komplett idióta! fakadt ki másnap este, amikor hazaért. A fikusznak odalöttyintett egy pohár vizet. Jó lett volna valakivel kibeszélni ezt a dilis, öntelt alakot, aki egyszerűen nem érti, ő mit akar, nem érti, hogy a nőknek nem lehet olyan durva reklámkampánnyal eladni egy autót, ahogyan azt ő elképzeli de már másfél éve egyedül élt, legfeljebb a barátnőinek mesélhetett volna róla, nekik meg minek? Van jobb témájuk is…
Két hétbe telt, mire úgy érezte, az ő elképzelései hasonlóan érvényesülnek a közös munkában, mint a fiúié. Hogy az idióta, fölényes, öntelt alak mikor változott okos, határozott, sármos férfivá, nem tudná megmondani, de tény, hogy valami átalakult, méghozzá jó irányban, ezt jelezte az is, hogy ő már a növény vízadagját is kezdte normalizálni.
Áron mondta ki pár héttel később a fiú nevét a barátnőinek egy szombati összejövetelen. A csajok érdeklődve néztek rá, de ő gyorsan hozzátette: Csak egy pasi, akivel együtt dolgozunk valamin.
Elpirultál nevettek a lányok. Elpirulni egy férfinév miatt, harmincévesen? Nehogy már, gondolta.
A terv kidolgozása után közösen tartották a prezentációt. Egymást tökéletesen kiegészítették: ő képviselte az érzékeny nőt, Áron a gyakorlatias férfit. Úgy érezte, sikeresek voltak.
Majd még találkozunk búcsúzott tőle. A fiú rámosolygott.
Remélem.
A disznó. Hiszen akkor már tudta, amit ő még nem: hogy odakerül a cégéhez. Egy esős hétfő reggel mutatta be a cégvezető a többieknek Áront. Neki majd leesett az álla: Áron a közvetlen főnöke lett. Pedig nélküle semmire sem ment volna az utolsó kampánnyal sem: megmondta a megrendelő, hogy azért fogadták el a tervüket, mert érezhetően átlengte valami finom, mégis határozott nőiesség.
Az ebéd utáni értekezleten a főnök újra elmondta, hogy a cég fontos szabálya: a dolgozók nem kerülhetnek egymással szerelmi kapcsolatba, mert akkor mindkét felet elbocsátják. Ő már nem figyelt oda, nem nézett Áronra, aki kihasználva az ő tudását, megszerezte ezt a pozíciót.
Este vad fikuszöntözésbe kezdett.
A fiú pár napig csendesen figyelte őt. Végül elhívta ebédelni.
Mi baj? kérdezte. A múltkor már úgy éreztem, jóban vagyunk.
Jóban voltunk, amíg feltérképezted rajtam keresztül a leendő munkahelyed akarta mondani, mégis erőt vett magán. Kitolta a tányérja szélére a brokkolit, és olyasmit mondott, amit igazán nem akart:
Nem gondoltam, hogy a főnököm leszel. Nem érzem, hogy annyival jobb lennél, ez az igazság.
Nem is vagyok az! nevetett Áron. Edd meg a brokkolit is, nagyon egészséges!
Maga sem értette miért, nevetni kezdett, és már nem haragudott.
Hatékonyak voltak együtt. A fikusz a betegeskedés jeleit mutatta, talán a kiegyensúlyozott ápolást nem bírta.
Nem volt igazságos, ahogy pár hónappal később lebuktak. Mert akkor még nem is volt köztük semmi. Na jó, az a csók, a moziban hogy miért pont akkor kellett a főnöküknek is moziba mennie, ráadásul egy szentimentális filmre?
A megrázkódtatást ki kellett heverni. Áronnál került erre sor, és ő a szenvedély viharában is konstatálta, hogy a fiú is nevelget egy legalább olyan beteges állapotú növényt, mint amilyen az övé.
Reggel későn ébredtek. Rohanva érkeztek a munkahelyre, Áron búcsúpuszit nyomott a szájára, mielőtt a liftbe léptek volna. Boldog reggel volt, annak ellenére, hogy mindketten megkapták a felmondásukat.
Tűzzünk ki egy rövid és egy hosszú távú tervet! javasolta Áron este, a konyhában, vacsora közben. Rövid távon, mondjuk, találjunk állást.
Ő kíváncsian várta a hosszú távú ötletet, még bele is borzongott a lehetőségekbe.
Hosszú távon pedig mentsük meg a fikuszokat folytatta a fiú. Költöztessük össze őket, hátha életre kelnek!
