nlc.hu
Sztárok
Szinetár Dórát rendszeresen megalázták, 27 év után kilép az Operettszínházból

Szinetár Dórát rendszeresen megalázták, 27 év után kilép az Operettszínházból

Szinetár Dóra otthagyja a Nagymező utcai teátrumot.

Szinetár Dóra, a teátrum vezető színésznője felmondott az Operettszínházbantudta meg a Story magazin. A színésznő nem kívánt reagálni a felmondása körüli megjegyzésekre, sőt új társulatának kérésére egyelőre azt sem árulja el, hol láthatja ősztől a közönség. „Kaptam egy nagyon megtisztelő ajánlatot, (…) remélem, hogy ezzel a váltással egy sokkal boldogabb és nyugodtabb korszak kezdődik a színházi életemben” – nyilatkozta szűkszavúan.  

A sztármagazin értesülései szerint a gyesről visszatérő színésznőt nem halmozta el szerepekkel az új vezetés, maximum 4-5 előadása volt havonta. A társulat tagjai sem értik, hogy a Kiss-B. Attila által vezetett teátrumban miért nem kap új feladatokat a UNICEF jószolgálati nagyköveteként is ténykedő Szinetár Dóra.

A Story magazin információi szerint az új vezetés nem tartja fontosnak a musicalműfajt, egyre kevesebb az ilyen előadás, bemutató, még ha ez azzal is jár, hogy a közönségszám jelentősen megfogyatkozott. Az új tervekből kiderült, hogy márciusig nem is kapott volna új feladatot Szinetár Dóra, tavaszig havonta egyszer lépett volna színpadra anyaszínházában. Valószínű, hogy azért került parkolópályára, mert többször hangot adott a belső problémáknak. „Az itt töltött évek során számos alkalommal került megalázó helyzetekbe, többször mi is tanúi lehettünk, ahogy vállalhatatlan módon kommunikáltak vele, akárcsak mindannyiunkkal” – árulta el egy operettes.

További részletek a legfrissebb Story magazinban!

Szinetár Dórát rendszeresen megalázták, 27 év után kilépett az Operettszínházból

Olvass még Szinetár Dóráról az nlc.-n!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top