Szeretet megoldás minden bajra
Hatéves volt a lányunk, amikor a feleségem egyik este megemlítette, hogy valami furcsa csomót érez a mellében. Orvos, műtét, a diagnózis döbbenetes: rák. Négy hónap múlva özvegy lettem.
Hima István, ötvennyolc éves vállalkozó, aki az utóbbi tíz évben egyedül nevelte lányát, Ágnest, és első házasságából származó ma már felnőtt fiát, Attilát. Klasszikus bútorokkal berendezett, csendes, budai lakásban beszélgetünk, a gimnazista Ági a szomszéd szobában zenét hallgat. István mesél őszintén, nehezen. Ahogy mondja: az ember félreteheti a gyászt, de az átélt érzések sosem homályosulnak el. Ha felidézzük, olyan, mintha tegnap történt volna minden.
A temetés utáni hónapokat éber ájulásban éltem át folytatja. Elláttam a gyerekeket, próbáltam dolgozni. A feleségemmel halála előtt – épp egy vállalkozás beindításának kellős közepén tartottunk, de egyedül képtelen voltam folytatni. Egy jó barát állt mellém: lökést adott a munkámnak ez volt az igazi lelki terápia. Ágnes elkezdte az iskolát, tanításában a család pedagógus tagjai voltak segítségemre. Kezdtünk talpra állni. Hamarosan megismerkedtem egy asszonnyal is. Persze először szégyelltem a vágyaimat, el akartam rejteni a világ elől. De aztán rájöttem: azt nem lehet letagadni, hogy a férfinak szüksége van a nőre az élethez. Nem szeretőt vagy pótanyát, életpartnert kerestem. Nem véletlenül egy özvegyasszonyra találtam, aki pár éve ugyanazt élte meg, mint én, így bárkinél több erőt tudott adni a gyász feldolgozásához, de sérült férfiasságom helyrebillentéséhez is. Nem egy nagy “élményanyag egy ilyen állapotban lévő ember, aki még saját gondolatvilágával sincs kiegyezve. Viaskodnak benne az elmúlt húsz esztendő emlékei, szokásai és a tény, hogy az élet megy tovább. Végül összeköltöztünk, ő is hozta a lányát, én is. A fiam akkor már külön lakott. Négy évig éltünk együtt, aztán újra kezdtük külön-külön. Természetesen, azóta is voltak, vannak kapcsolataim, de más nőt már nem akartam szorosabban bevonni a családunkba. A barátnőm nem titok Ágnes előtt, hiszen csak olyan hölgyet választok, akire büszke lehetek. Egy apának nagyon fontos, hogy ezen a téren is erkölcsi mintát mutasson, futó kapcsolatokról például szó sem lehet. Ez nem áldozat, hiszen amikor valaki elfogadja a gyermekét, abban a pillanatban érzi, hogy élete végéig ő lesz a legfontosabb számára. Én ezt átéltem a fiamnál is, akit ugyan váláskor a bíróság az első feleségemnek ítélt ez akkoriban csak így lehetett , de négyszemközt megbeszéltük, hogy amint megteremtem a feltételeket, hozzám költözik, és így is történt. Azt hiszem, a lányommal szintén sikerült biztos alapokra helyezni a kapcsolatunkat. Nem volt holtpont köztünk az elmúlt tíz évben, hiszen nem jöhet olyan szituáció, hogy megrendüljön egymásban a bizalmunk. Szerintem igazi nehézségek csak akkor lehetnek, ha szeretetlenség van valahol. Nemrég például beszélgettem a barátjával ez az első komoly kapcsolat az életében, ami igencsak meghatározó lehet. Ezért megmondtam a fiúnak, hogy nekem az Ágnes nagyon fontos, és ha ő nem érzi ugyanígy, akkor még most menjen el. Maradt.
Úgy döntött, velem él
Elváltunk kezdi tömören Tóth Lajos, tervezőszerkesztő. A nagyobbik lányunk, Melinda a maga tizenkét évével azonnal úgy döntött, velem szeretne élni. Hat évvel fiatalabb húga, Niki az anyukájához került, vitték. Megegyeztünk, hogy a gyerekek a hétvégéket mindig együtt töltik, de ezen kívül is, bármikor találkozhatnak. Csakhogy a volt-feleségem szinte a válás kimondása utáni héten újra férjhez ment. Az új “ura hatására Niki nem jöhetett hozzánk, ha mi mentünk, nem engedtek be az ajtón. Ügyvédet fogadtam, aki azt javasolta, mivel a láthatást már úgysem lehet helyreállítani, pereljünk a gyerekelhelyezésért. Ez olyan jól sikerült, hogy az ex-nejem azonnal le is mondott a gyerekről! Az utolsó tanítási nap én mentem el a Nikiért, hazavittem, és onnantól kezdve nem jelentkezett érte. Négy évig. Még egy telefont sem eresztett meg se karácsonykor, se a szülinapjukon. Elítélem-e ezért? Inkább értetlenül állok előtte. Állítólag a férje miatt viselkedett így, de nekem elképzelhetetlen, hogy valaki olyan párt válasszon, aki eltilthatja a gyerekeitől. Megfejthetetlen számomra ez a változás, ami végbe ment benne, hiszen én nem ebbe a nőbe szerettem bele. Nemrég a második férje halála után újra jelentkezett. Úgy beszélt a telefonba, mintha tegnap tárcsázta volna utoljára a számunkat. A gyerekeket persze nagyon megrázta a felbukkanása, találkozni akart velük, természetesen engedtem. De itthon nem beszélünk róla. Én nem kérdezek, ha a lányok akarnak, mesélnek, de a hallottakból úgy tűnik, nem változott az édesanyjuk. Semmit.
“Engedd, hogy megvigasztalódjon a szíved!
Egyedül maradni, mint apa, mint férfi… Pokoli fájdalom. mondja halkan Ráczkevy Sándor, aki huszonhat éves volt, amikor legkisebb gyermeke Hanna születése után, 2000. októberében egy műhiba következtében elvesztette a feleségét. Vérmérgezés végzett két hónap alatt a fiatalasszonnyal. Az apának szinte ideje sem volt a gyászra, hiszen az újszülött mellett, otthon várta a kétéves Sándor és az egyéves Salamon is.
Régen biztonsági őrként dolgoztam, de amikor a feleségem meghalt, azonnal abbahagytam a munkát, így három éve főállású apa vagyok. Gyorsan fel kellett nőnöm a feladathoz, nem ülhettem egész nap egy fotelben szomorúan, bár nem is vágytam rá. Természetes volt számomra, hogy a gyerekeimről mostantól fogva én gondoskodom. Hirtelen értenem kellett mindenhez, a pelenkázástól kezdve a fiúk oviban összeszedett betegségeinek fölismeréséig. Az első időkben Hannát két-háromóránként etetni kellett. A fővárosiak vagyunk, egy emeleti lakásban éltünk nem tudtam kiküldeni a kicsiket a kertbe, csak együtt mehettünk le a játszótérre vagy ritkán az állatkertbe. Egy nagy segítségem volt, az édesanyám, aki két órát utazott mindennap, hogy átérjen hozzánk. Bébiszitterre nem tudunk költeni, úgyhogy, ha ő nincs, a közértbe sem jutok le, hiszen ki vigyáz addig a gyerekekre. Bezárva éltünk, mondja Sándor, de úgy érzi, ezért sem kell panaszkodnia. Ő egyáltalán nem panaszkodik semmiért, csak mesél. Hihetetlenül optimista, neki ez a természetes hozzáállás.
A lelki vezetőm azt mondta, látja, hogy hitben és reményben erős vagyok, de nagyon nagy a fájdalom, amivel meg kell birkóznom. Mégis engedjem, hogy megvigasztalódjék a szívem. A gyerekekkel kell törődnöm, hiszen ők itt vannak, velem vannak.
Este, amikor már aludtak, csak akkor jutott idő magammal foglalkozni, feldolgozni a történteket. Ők nem nagyon emlékeznek az anyjukra, de érzik, hogy hiányzik egy fontos rész az életükből. Látják, hogy az óvodában másnak anyukája és apukája is van, nekik csak az egyik, ennek ellenére szeretetből ugyanannyit kapnak.
Nyaranta, az Egyszülős Klubbal szoktunk táborozni. Ott lazíthatok, a gyerekvigyázók nagyon szeretik az enyéimet. Mostanában egy önkéntes is segít a kicsik körül. Tervezem, hogy egy kötetlen munkaidős állást vállalok, amint lehet. Az álmom egy teljes család újra. Tudom, hogy nem lesz könnyű olyan, hozzám korban is illő fiatal lányt találni, aki felvállal három gyereket, de reménykedem. Miért ne sikerülne?
Már kevesebbet játszunk együtt
Nagy Ádám, a Roy és Ádám duó tagja, majdnem három éve neveli egyedül fiát, Nagy Álmos Dánielt.
Nagy szerelem volt köztünk Dani édesanyjával, nagyon akartunk gyereket, de ez korainak bizonyult meséli Ádám. Sosem voltunk barátok, a szerelem elmúltával nem volt semmi, ami együtt tartott volna bennünket, csak a pici gyerekünk. Logikus döntés volt, hogy a válás után én neveljem tovább Danit. Addig is én tudtam többet foglalkozni vele, én hordtam óvodába, az édesanyja vidéki, éjszaka dolgozik, mindenkinek jobb volt így. Amikor elváltunk, Dani négy és fél éves volt, én huszonkettő, azóta egyedül nevelem a fiamat. Sokat segítenek a szüleim és a húgom is. Igyekszem a lehető legtöbb szeretetet adni neki, akkor beszél, vagy találkozik az édesanyjával, amikor akar. Egyébként is eléggé szabadon nevelem a fiamat, én is szinte még gyerek vagyok. Régebben például rengeteget játszottunk, legóztunk, báboztunk, Dani most már inkább a barátaival szeret lenni. Szerencsére ő nagyon nyitott és barátkozó, nem olyan zárkózott, mint én.
Hogy viseli, hogy apukája ismert popzenész?
Régóta zenélek, ő ebbe született bele. Az osztályában nem téma, hogy ki vagyok, a tanárai valószínűleg nem is ismerik a zenekart. Igaz, ha érte megyek az iskolába, a nagyobb lányok felismernek. Dani számára az édesapja vagyok, és az is szeretnék maradni. Az jólesne, ha barátként tekintene rám, de sztárként semmiképpen ne!
A nő szemével
Vélemény a Nők Lapja C@féról
“Az ex-férjemmel már két éve nem vagyunk együtt, de aránylag normális viszony van köztünk. Eddig nálam lakott a gyerek, ami nem volt zökkenőmentes, mivel albérletben élek és ráadásul vendéglátózom. Anyukámra nem számíthatok, mert sajnos, egy határ választ el minket, gyerekvigyázóra nem telik. Az ex próbálta kinyitni a szemem, hogy könnyebb lenne, ha nála lenne a gyerek, mert olyan a munkaideje, meg anyagilag is jobban áll, de nem is akartam meghallgatni. Aztán amikor már napi három-négy órát aludtam, nem volt türelmem a saját fiókámhoz, s gyakorlatilag csak “voltam”, úgy döntöttem: elfogadom a segítségét. Az óvodát már ott kezdte, s kiegyensúlyozottabb, mint valaha. Van egy édes mostohája, aki előtt le az összes kalappal! Szóval, csak annyit, hogy ne azt nézzük, esetleg Gipsz Jakab vagy a szomszéd mit fog mondani rólunk, hogyan ítéli meg/el az anyaságunkat, hanem, azt, hogy mi a legjobb a gyereknek, működjünk együtt az ő érdekében!”
Ahol segítenek…
Egyszülős Családokért Alapítvány
Nagyné Zsóka
Budapest, Wesselényi utca 17.
Tel.: 06-20-315-2747
www.tar.hu/egyszulosklub
Bíróság előtt
Az Egyszülős Családokért Alapítvány tapasztalatai szerint, a bíróságokon ma már a válások húsz-harminc százalékában az apának ítélik a gyermeket, szemben a tíz évvel ezelőtti öt százalékkal
