A mostaniaktól eltérő, új forint érmét hoz forgalomba az MNB. A Nemzeti Örökség Intézete és az MNB csütörtökön mutatja be a nemzeti és történelmi emlékhelyek szimbólumait ábrázoló, közforgalomba kerülő érmét.
A kétmillió példányban forgalomba kerülő 50 forintos fizetőeszköz 2015 őszétől kerülhet a pénztárcákba.

Az új érmén nem a kuruc fejedelem szerepel majd
A jegybank – a Mohácsi Nemzeti Emlékhely tiszteletére – „Mohácsi Nemzeti Emlékhely” megnevezéssel 2000 forintos címletű bronzpatinázott rézötvözetű emlékérmét is kibocsátott. Az emlékérme a 2014-ben indult „Nemzeti Emlékhelyek” sorozat részeként jelenik meg.
Az emlékérme előlapján, a jobb oldali mezőben a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen található szélcsengős kopjafa részletének ábrázolása látható. Az ábrázolástól balra, fent, az emlékérme széléhez igazítva, két vízszintes sorban a „2000” értékjelzés és a „FORINT” felirat, lent, az emlékérme szélén, köriratban a „MAGYARORSZÁG” felirat olvasható. Az ábrázolástól jobbra, fent, köriratban a „BP.” verdejel és a „2015” verési évszám olvasható.
Az emlékérme hátlapján, a középmezőtől kissé jobbra egy, a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen található kopjafa részletének ábrázolása látható. Ettől balra a Mohácsi Nemzeti Emlékhely emblémája, az emlékérme szélén, köriratban a „MOHÁCSI NEMZETI EMLÉKHELY” felirat látható. Az ábrázolástól jobbra a nemzeti emlékhelyek emblémáját tüntették fel, alatta, vízszintesen az 1526-os évszám olvasható. Az emlékérme jobb alsó szélén Szabó Virág tervezőművész a mesterjegye látható.
További cikkeink pénzről:
- A Lánchíd lesz a kétszáz forintos érmén
- Százötvenmilliót halásztak ki a kútból
- Így öregítették meg II. Erzsébetet! – fotók