Mert úgy nézett ki, hogy anyuka hajtja nyilván a bringát, előtte egy vályú-jellegű hordozóvödörben vagy miben ül mondjuk két vigyorgó gyerek, olyan két-három évesek, göndörek, pirospozsgásak, masszívak, kb. mint Rubens angyalkái, ráadásul teli szájjal néznek ki a világba. Esetleg még a bicikli hátuljára is valamiféle általam hordozónak nem tekinthető dologban gyerek, és még nincs vége, anyuka pocakjára kötve ott egy újszülött. És így, családi harmóniában kerekeznek boldogan a folyóparton.
Az ő fejükben láthatólag semmi vészforgatókönyv, hogy mondjuk, valaminek ütköznek, vagy csak irányt téveszt a bicikli, és a kormány első körben az újszülöttet éri – nem, nagy vidáman ment előttem a családi harmónia. Úgy tűnt, ez itt a jó szokás. Én azóta sem merném megpróbálni. Viszont hoztam egy adag biciklis-gyerekes képet, mert úgy tűnik, bringával (vagy motorbiciklivel) a világ minden táján szép az élet.
További képekért kattints az Anyám borogass cafeblogra!
