A Blikknek nyilatkozó anyuka elmondása szerint Tímea nagyon jó kedélyű volt szeptember elsején. “Elmentünk bevásárolni sulikezdésre, igazi csajos nap volt. Majd másnap este elment a barátnőjéhez. Onnan chatelt valakivel. Este hazajött, de nagyon furcsán viselkedett, egyből bement a fürdőszobába. Reggelre eltűnt itthonról, csak a búcsúlevelet hagyta hátra.”
A lap szerint Tímeát látták, ahogyan hajnalban beszállt egy házuk előtt várakozó kocsiba, ami aztán elhajtott a lánnyal. A család szerint Timi összebarátkozott egy külföldi fiatalemberrel, aki Budaörsön lakik. Eltűnése előtt néhány nappal a lány ennek a fiúnak a bátyjával találkozott, ezért az édesanya megpróbálta elérni a fiatalembert, aki azonban nem akart segíteni.
“Miután a rendőrségen bejelentettük a lányom eltűnését, és felvették a jegyzőkönyvet, hazamentünk, és információkat gyűjtöttünk a fiatalemberről, aztán visszasiettünk a kapitányságra. Ott azonban már nem foglalkoztak velünk” – panaszolta a Blikknek az anya.