Kétezer család bevonásával készítettek egy felmérést, amiben a szülők 40 százaléka azt válaszolta, hogy a legszerethetőbb, legviccesebb korban 5 évesen voltak a csemetéik. Eközben azt találták, hogy a legnehezebb dolguk a szülőknek a 10-12 éves korosztállyal van. Nyilván nem szeretjük a gyerekeinket jobban vagy kevésbé az életkoruktól függően, de a rajongásunk mértéke mégis változik időről időre, a viselkedésüktől függően.
A The Daily Mail kérdezett meg kilenc írót, hogy neki mik a tapasztalataik, melyik életkorban a legcukibbak a gyerekek. A válaszok szerteágazóak voltak, egészen az újszülött kortól a 22 éves korig terjedt ki a skála. Ha nekem kellene válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy az újszülött kortól egyéves korig terjedő időszak volt a legnehezebb. Nem vagyok nagy rajongója a bizonytalan színű és állagú pelenkatartalomnak, az éjszakai felkeléseknek, fogzásnak és az állandó ételturmixolásnak.
Az első hat hónap az első gyerekemmel minden volt, csak megvalósult leányálom nem: az alvásmegvonástól úgy éreztem, megkattanok, és a testem változásai is sokkoló hatással voltak rám. De közben meg semmihez sem fogható érzés az, ahogy újszülöttként beleszuszogott szoptatás után a nyakamba, és a mellkasomon aludt órákat, ami alatt meg sem mertem mozdulni, nehogy megzavarjam.
Egy ismerős anyuka mondta azt, hogy jobban szerette a gyerekét, amikor kétéves volt, mint újszülött korában. Valahogy megértem őt is. A szeretet fejlődik bennünk, ahogy egyre inkább megismerjük a saját gyerekeinket, más az a szeretet, amikor már nem csak egy etető-fürdető szolgának érezzük magunkat egy baba mellett. Kétévesen már határozottan kompatibilisebbek a felnőttekkel a kicsik: van hajuk, tudnak pár szót, megértenek néhány kérést, és közben annyira ártatlanok és cukik, hogy nem lehet nem rajongani értük. Ez pedig csak fokozódik, mire 3-4 évesek lesznek. Nem úgy fogalmaznék, hogy a “legszerethetőbb” kor, hanem inkább úgy, hogy kétségkívül ez a korosztály a legcukibb. Nagyra nyílt szemekkel képesek magyarázni, hogy milyen teapartit adnak épp a plüssállataiknak, és egyszerűen meg kell őket zabálni, annyira aranyosak bírnak lenni.
Most már, hogy a legnagyobb lányom 11 éves, kicsit más a helyzet, bár még ebben a korban is keresi a kis csodákat a mindennapokban, és annyira helyes, ahogy egyszerre nagy lány, és mégis olyan kicsi még, akinek szüksége van a szülei gondoskodására és oltalmára. Ebben az életkorban is azt érzem jelenleg, hogy egy kis tündér, bár kétségkívül a dacos fajtából való tündér. Úgyhogy tényleg nehéz kérdés, melyik korszakában szerethető a legjobban egy gyerek. Gondolom majd ha 18 évesen itt áll előttem, és közli, hogy piercinget és tetoválást akar, akkor már nem dilemmázok ennyit ezen a témakörön.
