Az öregítős
A kilencvenes évek végén, kétezres évek elején a Spice Girls a végnapjait élte, Victoria Beckham pedig épp elhagyta az együttes tagjaként védjegyévé vált Posh Spice-os külsőt. Rövidre vágatta a haját, még jobban lefogyott és szálkásított és szoláriumozott, mintha kötelező volna. Ekkor még csak 25 éves volt, ám egy jó karban lévő negyvenhez közelítő nőt csinált magából.
Az összeöltözős
Victoria és David Beckham a kapcsolatuk elejétől kezdve előszeretettel jelentek meg összeöltözve, ami akkoriban még leginkább azt jelentette, hogy nagyjából ugyanazt a szettet vették fel férfi és női változatban és ez minimum valamelyikükek nem állt jól. A legemlékezetesebb ilyen szettjük a Mátrix-ihletésű bőrszerkó volt a Versace Club gálájáról. A házaspár egyébként a mai napig is rendszeresen összeöltözik, ám jó ideje már kellő kifinomultsággal és stílussal teszik ezt.
A szólókarrieres
2001-2002 környékén Victoria Beckham épp a szólókarrierjét akarta végre – meglehetősen görcsösen – beindítani, tette mindezt rettenetes műhajakkal, fejkendőkkel, villantós bőrszerkókban, és persze csípőnadrágokban. A külsejéből csak úgy sugárzott az erőltetettség, legalább annyira, mint a dalaiból.
A focistafeleséges
2003-2004 környékére énekesnőként gyakorlatilag megbukott, ekkor lépett át a divatiparral kacérkodó focistafeleség szerepkörbe. Az esetek többségében a testfelületeit alig takaró, giccses koktélruhákat viselt és egyre gyakrabban mutatkozott divateseményeken, illetve ismert divattervezők oldalán. Elkészítette első ruhakollekcióját is a Rock & Republic márka számára, ami persze még nem lehetett különösebben komolyan venni.
A műnős
Mindenkori stílusbeli mélyrepülését 2007-ben produkálta. A haját szőkére festette, grillcsirke színűre szolizta magát és lufiszerűre műttette a melleit, melyeket következetesen nyakig felpolcolva hordott. Erre az időszakára egyébként maga sem büszke, azóta többször is bevallotta, hogy ha újrakezdhetné, nem végeztetne semmilyen szépészeti beavatkozást.