nlc.hu
Család
Vészesen öregszik az Európai Unió népessége

Vészesen öregszik az Európai Unió népessége

2080-ra az Európai Unióban minden nyolcadik lakos 80 év feletti lesz, ez pedig több szempontból is komoly kihívást jelent.

Az Európai Unió (EU) népessége folyamatosan öregszik, míg 2014-ben az összlakosság 18,5 százaléka volt 65 év feletti, 2080-ra ez az arány várhatóan eléri a 30 százalékot – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat felméréséből, amelyet az idősek világnapja alkalmából adott ki.

A kutatás szerint a 80 év felettiek aránya csaknem minden tagállamban több mint kétszeresére nőhet, így 65 év múlva várhatóan az unió népességének 12 százaléka, minden nyolcadik uniós lakos 80 évesnél idősebb lesz. Ez a demográfiai trend kihívások elé állítja az EU-t gazdaságilag, valamint az idős emberek társadalmi beilleszkedésének szempontjából is.

A legtöbb 80 év feletti lakos tavaly Olaszországban élt, 6,4 százalék volt az arányuk a teljes lakossághoz viszonyítva. A listán utánuk Görögország és Spanyolország, valamint Franciaország következik. Magyarországon az összlakosság 4,2 százaléka volt 80 év feletti 2014-ben.

A felmérés készítői szerint 2013-ban a 65 évesnél idősebb uniós lakosok kevésbé voltak kitéve a szegénységnek, mint fiatalabb honfitársaik. A különbség főleg Magyarországon volt nagy, a 65 év felettiek 4,4 százalékát veszélyeztette a szegénység, míg a 65 év alatti korosztályban jóval magasabb, 16,1 százalékos volt ez az arány.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top