Amerikában már viszonylag sok iskolában bevezették a négynapos tanítást, a legkülönfélébb okokból, például a közüzemi vagy az utazási költségek csökkentése érdekében. Egy frissen megjelent tanulmány pedig kiderítette: a négynapos iskolahét jó hatással van a diákok teljesítményére. A vizsgált negyedik és ötödik osztályos tanulók például sokat javultak matematikából.
A négynapos iskolahét egyébként nem jelenti azt, hogy a gyerekek kevesebbet tanulnának: az óraszámuk ugyanannyi, mint a hagyományos rendszerben tanulóknak, csupán nem öt, hanem négy napra van elosztva. A kutatók éppen emiatt arra számítottak, hogy a hosszabb iskolában töltött napok rontják a tanulók teljesítményét, különösen a fiatalabb gyerekek esetében, akik rövidebb ideig képesek koncentrálni. Ehhez képest azonban azt találták, hogy a négynapos iskolahét javítja az eredményeket.