nlc.hu
Család
Könnyekig hatódva táncolt esküvőjén a férfivel, aki megmentette az életét

Könnyekig hatódva táncolt esküvőjén a férfivel, aki megmentette az életét

Könnyekig hatódva táncolt a menyasszony esküvőjén azzal a férfival, aki néhány évvel korábban névtelenül segített neki, megmentve ezzel a lány életét.

Grétánál 16 éves korában leukémiát diagnosztizáltak az orvosok. Életét kizárólag a csontvelő-átültetés menthette meg. A regisztrációs rendszerben találtak is a lány számára megfelelő donort. Gréta szívesen megismerkedett volna segítőjével, de legnagyobb meglepetésére, az illető névtelenségét kérte.

Gréta a transzplantációnak köszönhetően felgyógyult súlyos rákbetegségéből. Két évvel később a sors úgy hozta, a lány és családja mégiscsak személyesen találkozhattak Dannyvel, Gréta életének megmentőjével. A találkozás életre szóló pillanatot hozott mindannyiuknak.

Néhány évvel később, amikor Gréta vőlegényével együtt az esküvőjét tervezte, az ünnepségre mindenképpen vendégül szerette volna látni a férfit is, hiszen úgy érezte, Danny nélkül az oltár előtt sem állhatna.

Gréta meghívását a férfi elfogadta, így az október 10-én megrendezett csodás esküvőn a boldog ara könnyek között táncolhatott az épp úgy meghatódott férfival. A képek láttán egy picit a mi torkunk is összeszorult…

Nézd meg galériánkban a gyönyörű esküvői fotókat

Megnézem
Összes kép (1)

További megható esküvők az NLCafén

Forrás: HuffPost

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top