Ide tartozik a hosszú egyedüllét okozta önmegtartóztatás, netán egy megroppant kapcsolatból adódó testi elhidegülés, vagy ennek alesete: a bosszúból történő “visszacsalás”. Olykor különösen forróvérű nő kihívó és végzetes fellépése, esetleg hiúság, tehát macsó bizonyítási vágy és így tovább. Persze az ilyesféle történetekről nehéz általánosságban szólni, hisz mindegyik egyedi és megismételhetetlen.
De nézzük a morálisan legtisztább, s egyben legtipikusabb esetet: régóta egyedülálló fiatalember, aki attól való félelmében, hogy hamarosan fel kell ütnie az Értelmező kéziszótárt a “nő” szócikknél, mind önbecsülése, mind pedig biológiai ösztöne sürgetésére tesz egy végső próbát. Ezer sikertelen kísérlet után úgy dönt, hogy ezeregyedszerre is lemegy a helyre, hátha a mai este kivételnek bizonyul. Tudja, mennyit ihat ahhoz, hogy fesztelen legyen, de ne veszélyeztesse biológiai működését. Szerteágazó baráti köre ezúttal sem hagyja cserben; itt is, és nocsak, ott is ül egy ismerős, sőt, nahát!, ők is ott vannak. Hova üljön le, miután mindenkihez odaköszön? Talán jó lesz az az asztal, hisz ott van az a lány is, akivel pontosan egy hete már sikerült eljutni egy közepesen érdekes beszélgetésig. És micsoda szerencse, néhány fesztelen óra múltán sikerül együtt kilépni az utcára, sőt még a szokásos kérdés is, miszerint feljössz-e még egy italra, pozitív választ kap. Egyszóval a dolog végre megtörténik.
 |
Hogy ki milyen árat fizet érte, az persze lelki alkattól függ. Mert, véleményem szerint, az ilyen helyzetnek, hacsak nem kapcsolatba torkollik, ami egyébként a legritkább esetben fordul elő, általában meg kell fizetni az árát. A test örömét a lélek undora követi. Ismeretlennel, vagy alig ismerttel ágyba bújni, nos, azt a tapasztalat szerint, legtöbbször enyhe depresszió követi. A nők, azt hiszem, általában jobban tudják ezt, nem véletlen, hogy az esetek nagy részében mindig a férfi kezdeményez. Egy barátom, aki közepesen tapasztalt egyéjszakásnak számít, egyszer úgy fogalmazott: ha a felkorbácsolt szenvedély idején néhány pillanatra érezhetné az azt követő viszolygást, akkor bizonyára begombolná a megfelelő ruhadarabokat. De ki gondol ilyesmire forró pillanatokban? Azt hiszem, nem sokan. A testi vágy ilyenkor úgymond hazudik, többet ígér, mint amennyit ad. Mi más magyarázná a nők által bizonyára jól ismert férfiúi közönyt az ilyen jellegű ún. aktus után. Elfogadom, hogy vannak kivételes esetek, amikor két egymást korábban soha nem ismert ember rendkívüli harmóniát valósít meg egyetlen éjszaka alatt is. De ha ez így van, akkor meg már nem a puszta testiségről van szó, hanem valami többletről is.
 |
Kétségtelen azonban, hogy az “egyéjszaka” általában elkerülhetetlen, s ha már így van, akkor az a legjobb, ha váratlanul csap le, mert ebben az esetben nincs idő túlzott elvárásokat támasztani vele szemben. Gyakran egy kihívó nő mér döntő csapást a férfi vágyaira, noha a vásár itt is kettőn áll. Alapvetően mégis kétkedő állásponton vagyok. Nem véletlen, hogy a férfiaknak, s azt hiszem a nőknek is rendszeres “egyéjszakás” korszaka csak fiatal korában van, s ez, legalábbis részben, a fent elmondottakból is következik. S még valami: az ún. “kultúra”, amiben állítólag benne élünk, sok egyéb mellett mintha olyasvalamit is jelentene, hogy az ember megfékezi az ösztöneit, hogy ne azok váljanak életének kizárólagos alapzatává.
Távol álljon tőlem, hogy valami erkölcsprédikátorként bármit is elítéljek, vagy bárkit is lebeszéljek. Mint írtam, az egyéjszaka, az ismeretlen iránti olthatatlan kiváncsiság, a testi vágy ily módon történő lecsillapítása, különösen hevesebb vérmérsékletűbbek számára, általában elkerülhetetlen. Mégis azt hiszem, hogy előbb vagy utóbb, a legelszántabb kalandorok is eljutnak hasonló gondolatokig. Nem?
