Megkezdődött a helyi lakosok és turisták kitelepítése csütörtökön az olaszországi Courmayeur mellett fekvő Ferret-völgy egy részéből, mivel a Planpincieux gleccser egy darabja ismét leomlással fenyeget.
Az Alpok legmagasabb csúcsa, a 4810 méteres Mont Blanc keleti, olaszországi oldalán 1327 négyzetkilométeren elterülő, 500 ezer köbméter nagyságú Planpincieux gleccser egy darabja az ottani alpesi tájon rendellenesnek számító magas hőmérséklet miatt bármelyik pillanatban leszakadhat, legalábbis ettől tartanak a helyi hatóságok. Ez a Ferret-völgy déli körzetében lévő mintegy harminc házat, 15 helyi lakost és több mint ötven tusristát veszélyeztet.
Courmayeur polgármestere, Stefano Miserocchi szerdán este rendelte el a szakemberek ajánlásának megfelelően az érintett völgydarab kiürítését, az evakuált embereket csütörtökön a Vöröskereszt közreműködésével a cormayeuri jégpálya közelében fogadják. A vészhelyzet előreláthatólag nem tart sokáig, de legalább három napig a veszélyeztett völgydarab területére nem szabad belépni, áthaladni is tilos rajta.
Nem ez az első riasztás, amelyet a gleccser esetleges leomlása miatti aggodalomból rendeltek el. Tavaly szeptember 24-én a technikusok már jelezték, hogy a gleccsernek egy 250 ezer köbméteres darabja – ugyancsak a magas hőmérséklet következményeként – összeomlással fenyegetett. Akkor is lezárták a Ferret-völgy egy szakaszát, de csak november 13-ig, azóta is folyamatosan figyelték a hatalmas jégtömb állapotát.
A hegyi biztonságért létrehozott alapítvány (Fondazione Montagna Sicura) egyébként 2013 óta kíséri figyelemmel a gleccsert az augusztusi és szeptemberi hónapokban egyre szokatlanabb mértéket öltő magas hőmérséklet miatt.
(MTI)