nlc.hu
Szabadidő
Zero-G koncert az A38 állóhajón

Zero-G koncert az A38 állóhajón

A Zero-G-ben tapasztalt, jól ismert zenészek játszanak olyan rockzenét, mely egyszerre modern és kortalan, a CsakazértiS pedig egy feltörekvõ rap"n"roll zenekar.

A Sing Sing zenekar feloszlása után a ritmusszekció (Hangya és Marci) lázas keresésbe fogott, hogy megtalálják az elképzeléseiknek megfelelő arcokat; egy dögös hangú énekest és egy gitárost. A keresés közel egy évig folyt de megérte. 2000 januárjában a zenekar már az alábbi névsorral megkezdte alkotó munkáját.

Linda Daemon – ének
Gabrieli Richárd – gitár
Hangyássy László – basszusgitár
Váry Marci – dob

Ezt követően hónapokig gyúrták az anyagot a próbatermükben. Majd 2000 júniusában bevonultak a stúdióba, ahol rögzítettek néhány dalt. Sajnos a kezdeti lendületet megtörte a Ricsi sajnálatos motorbalesete, de a felépülése után szeptembertől újult erővel folytatódtak a munkák. Megszületett az első Zero-G maxi, amin két dal szerepelt: Zero Gravity és Taste For Speed, amelyet a 2001-es agár világbajnokság tiszteletére dedikálták. Erre forgatták az első klipjüket egy igazi agárverseny helyszínén, ami multimédiás trackként rajta van a maxin. A megjelenést követően nem nagyon tudtak a fenekükön ülni, szinte már rögtön hozzákezdtek a következő maxi felvételéhez, ami a Jump With Me címet viseli és a címadó dal a 2001-es Wakeboard európa kupa szignál zenéje lett.


Koncertjeiken a saját dalok mellett játszanak még dalokat a következőktől: Guano Apes, Bloodhound Gang, No Doubt,
H-Blockx, Red Hot Chili Peppers, stb.
A Zero-G novembertől ismét stúdióba vonul, hogy rögzítsék első nagylemezüket, ami várhatóan jövő év elején jelenik meg.

Február 4., szerda, 21:00
Belépő 800 Ft.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top