 |
Sötét idők jöttek el, kérem szépen, a nyavalygás és a depi szezonja. Egyik kezünkkel a telefonpszichiátert tárcsázzuk, míg másikkal a naptárban babrálunk, és drukkolunk, hátha hamarabb beköszönt a globális felmelegedés, mint a március.
Nem véletlen tehát, hogy az északi féltekén élő emberek kitalálták maguknak a farsang időszakát. A január-februárra ugyan több gyógyszer is létezik lásd.: luxus-hajóút a Bahamákra, sítúra Ruzsomberokban, punk-koncert Rákospalotán , de a farsangi bálok elharapódzásával igazán belemerülhetünk az önfeledt ökörködésbe. Vízkereszttől hamvazószerdáig tetszés szerinti álarcos mulatságban tehetjük tiszteletünket, és ha ügyesek vagyunk, akkor sem ismernek fel, ha a buli hevében netán magunkra rántjuk a hidegtálas asztal libamáj-szekcióját vagy tréfából elgáncsoljuk a pénzügyi államtitkár-helyettest. Egy kis leleménnyel eredeti jelmezeket készíthetünk magunknak, és a hagyományos, “királyfi/királylány öltözéktől eljuthatunk a bonyolultabb megoldásokig, lehetünk például “pettyegetett levelű orvosi tüdőfű vagy éppen “motorját letámasztó Delhusa Gjon.
Személy szerint egyébként soha nem bírtam a beöltözősdit, csak a húszas éveim végén kaptam rá. Addig valahogy idétlenségnek tartottam a farsangot: általános iskolában például mindössze egy alkalomnak, ahol málnaszörppel lehet locsolkodni és fatörzs-tortákkal kardozni, miközben a video-diszkóban a hang némi fáziskéséssel jött a képhez képest a Modern Talking hozta valamelyik legújabb, egyébként tökegyforma slágerét. (A Modern Talking különben teljesen passzolt a farsanghoz, merthogy mindig azt hittem, hogy az énekes, Thomas Anders, nőnek öltözött.)
A későbbiekben is csak akkor volt rajtam jelmez, amikor kifutottam a zsebpénzemből, és valami alkalmi munkát kellett vállalnom. Így lettem például lila Mikulás egy whiskyt forgalmazó cég karácsonyi partiján, aminek persze csúnya vége lett de ez egy másik történet. Egyszer pedig, a legforróbb júliusi napokban, egy ügynökség “jó színészi képességgel rendelkező diákot keresett alkalmi munkára. “Na, végre eljött az én időm! gondoltam, és azon nyomban tárcsáztam a számot. Gondolatban már alabárdos voltam a III. Richárdban, de legalábbis alabárd. A munkát természetesen megkaptam: így lettem telefonkönyv. Rám raktak egy irdatlan műanyagdobozt kívülről telenfonkönyvnek látszott , és sajtótájékoztatókon (ekkor tehát már nagyon-nagyon közel voltam a médiához), valamint a nyílt utcán hatvan fok melegben kellett hülyéskednem. Mit mondjak, megizzasztott a szerep.
Aztán tavalyelőtt, február környékén, meghívást kaptam egy házibuliba. “Csak jelmezben jöhetsz! mondta Éva, a házigazda. Törtem a fejem, mi legyek: százszorszép-e, avagy ámbrás cet. Végül győzött a filmes monomániám sugallta kényszerképzet, és szerintem már tudják is, mivé alakultam át Hát persze, hogy Darth Vaderré!
Fekete farmert és pulóvert húztam. Egy fekete, torz vízköpőre emlékeztető Vader-maszk minden rendes háztartásban az alapfelszereltség része. Fekete köpenyemet egy fotós kollégám műterméből kölcsönöztem. Nyakamba rafiával olcsó számológépet akasztottam, lézerkardom pedig egy piros partvisnyél volt.
A buli remekül sikerült. Ugyan keveset ittam, csak, sajnos, mindenből egy kicsit. Ezért történhetett meg, hogy amikor barátaim kitettek a Körúton, mondván, innét már simán hazagyalogolhatok, utam cikcakkossá vált, és jelmezemben a szembe jövő összes járókelőhöz odaballagtam, nekik szegeztem a partvisnyelet, és azt mennydörögtem mély, kútból jövő hangon: “Luke, én vagyok az apád! Térj át a sötét oldalra! Egy dolgot nem kellett volna: mindezt eljátszani az Oktogonon, két rendőrjárőrrel. A rendőrök végül azért engedtek el, mert nem akarták jegyzőkönyvbe venni, hogy “A gyanúsított Darth Vader jelmezben, partvisnyéllel, hatóság elleni erőszakot akart elkövetni.
És ha azt hiszik, mindez kedvemet szegte, hát nagyon tévednek! Idén is meghívtak egy farsangi bálba. A különbség annyi, hogy azóta már ajándékba kaptam egy igazi, kínai, fröccsöntött lézerkardot, amely több színben villog, és valamilyen rejtélyes oknál fogva kétféle zenét is elpöntyög. Így hát, ha összefutunk egy téli estén a Körúton, és megkérnek rá, örömmel lejátszom önöknek a Für Elise, vagy a Lambada lélekmelengető taktusait.
