nlc.hu
Aktuális
A lányokat védte a Nemzetközi Gyermek Békedíj fiú nyertese

A lányokat védte a Nemzetközi Gyermek Békedíj fiú nyertese

"A nyomornegyedből jövök, de a nyomor nincs bennem" – mondta erőteljes beszédében a 17 éves Abraham Keita a Nemzetközi Gyermekbékedíj átadóján. Keitát az afgán Malalának nevezett 14 éves Aziza Rahim Zadával és a szintén 17 éves, gyermekkereskedelem ellen küzdő Puerto Ricó-i Jeanesha Bouval együtt jelölték a 100 000 dollárral járó díjra.

A libériai fiú ötévesen vesztette el sofőrként dolgozó édesapját a lázadók egyik rajtaütésében. Ezután édesanyjával egy nyomornegyedben élt. 9 éves kora óta tagja a libériai Children’s Parliamentnek. Az ebolajárvány idején kezdett aktivistaként kiemelkedni: 2014-ben egy karanténellenes tüntetésen a kormányerők lelőttek egy fegyvertelen, 16 éves fiút, Shaki Kamarát. A szintén kamasz Keita ekkor elkezdte maga körül aktivistacsoportba tömöríteni a fiatalokat, és felvállalta az áldozat családjának képviseletét is, akik így végül legalább anyagi kártérítésben részesülhettek a fiú halála miatt.

A lányokat védte a Nemzetközi Gyermek Békedíj fiú nyertese

A folytatásért kattints a Könyves csajszis caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top