Vadászat, halászat
Talán az kevésbé meglepő, hogy az emberek hamar felismerték, hogy “hazai pályán” nem versenyezhetnek a ragadozó madarak képességeivel, ezért viszonylag hamar betanítottak különböző madárfajtákat az élelmiszer beszerzésére.
Kazah vadász és egy letakart fejű parlagi sas
“A solymászat hosszú múltra tekint vissza, különböző sólyomfajokkal sok helyen vadásztak, ez a középkorban egész Európában népszerű módszer volt, de a pusztai népeknél is kialakult ez a vadászati módszer, nem véletlen, hogy a magyarság számára is fontos volt, már a honfoglalás előtt is – mondta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. – Ezt akár nagyobb sasokkal is meg lehet tenni, azonban a sasok jóval nagyobb madarak, így azokat nehezebb kézen tartani.”
Kazah vadász és egy barátságos parlagi sas (ne próbálják ki otthon!)
A sasokat egyébként főleg Kazahsztán és Kirgizisztán térségében használják vadászatra, itt jellemzően a hatalmas parlagi sasokkal vadásznak, amelyek szárnyfesztávolsága elérheti a 210 centimétert is. Az első emlékek a sasok vadászati alkalmazásáról az első századból, Mandzsúria területéről származnak.
“A solymászat ma már értelemszerűen csak kis részben szolgálja az élelmiszer beszerzését, ezért inkább sporttá alakult át, ami sportvadászatot, de főleg a madarak nevelését, tanítását jelenti – magyarázta Hanga Zoltán. – Magyarországon már a háború előtt megalakult a Magyar Solymász Egyesület, amely a mai napig működik.”
Halászatra is alkalmasak egyes madárfajok, főként a kormorán, vagyis a kárókatona. Ezt a módszert Magyarországon a pákászok is alkalmazták, de Dél-Kelet-Ázsiában is vannak hagyományai a módszernek.
Kínai halászok és egy kávészünetét töltő nagy kormorán
“Ilyenkor a betanított madár nyakára húznak egy gyűrűs nyakörvet, ami megakadályozza, hogy le tudja nyelni a nagyobb halakat – mondta Hanga Zoltán. – A nyakörvre egy szíjat kötnek, majd a kormorán, ami remekül le tud merülni a víz alá, elkapja a halakat. Ezután visszahúzzák a ladikba, majd »kimasszírozzák« a halat a torkából. Persze arra is kell figyelni, hogy időnként kisebb halakkal jutalmazzák a munkájáért.”
Együttműködésben az emberrel
Az állatkerti szóvivő megemlítette az afrikai mézkalauzt is: ez a mozgékony, gyors röptű madár kifigyeli, hogy a vadméhek hol rejtőznek. Egyedül azonban nem tud hozzájutni a csemegéhez, ezért szimbiózisban él a méhészborzzal, amely – orrát kivéve – immunis a méhcsípésekre, karmaival pedig könnyedén meg tudja bontani a fák odvait és megszerzi a zsákmányt. A borz mindig hagy »részesedést« a mézkalauz madárnak is, ez biztosítja a közös munka sikerét. A Szahara középső és déli részén élő emberek azonban kifigyelték ezt az együttműködést és a madarat követve képesek megtalálni az értékes táplálékot rejtő vadméhkasokat. Ezeket kifüstölve jutnak hozzá a mézhez, amiből hagynak a madárnak is.
Postások, fényképészek, rakétairányítók
A postagalambok használata is évszázadokra nyúlik vissza, hiszen a tollas jószágok jóval gyorsabban tudták az üzeneteket célba juttatni, mint a lovat vagy más korabeli közlekedési eszközt használó futárok.
“A postagalambokat a háborúkban is használták, ha jól tudom, volt is olyan postagalamb, amelyiket ki is tüntettek – mondta Hanga Zoltán. – Persze az ellenség is résen volt és galambvadász sólymokkal próbálták megakadályozni a kommunikációnak ezt a formáját.”
A galambokat az első világháború során felderítésre is használták, kísérleti jelleggel. Az állatokra kisméretű kamerákat erősítettek, majd azokat az ellenséges területek felett átreptetve jutottak az értékes fotókhoz. Ennyiben a galambokat tekinthetjük a drónok ősének is. A repülőgépek technológiájának fejlődésével azonban a módszer hamar feledésbe merült, bár a második világháború során is alkalmaztak felderítő galambokat, illetve a CIA is kifejlesztett egy kisméretű kamerát, amelyet erre a feladatra terveztek, azonban a CIA természetéből fakadóan erről kevés információ áll rendelkezésre.
Első világháborús felderítő fotós galamb, a drónok elődje – fotó: Wikipedia
“Egy időben kísérleteztek egy olyan módszerrel is, hogy galambokat vagy ragadozó madarakat tengeri vagy óceáni kutató-mentő repülések során is a víz felszínén sodródó hajótöröttek keresésére használtak – magyarázta Hanga Zoltán. – Ennek az az oka, hogy a madarak sokkal jobban látnak az embereknél, a betanított állatokat pedig arra kondicionálták, hogy jelezzenek, ha meglátják a mentőmellények jellegzetes narancssárga színét.”
A második világháború során B. F. Skinner viselkedéskutató azzal is megpróbálkozott, hogy a madarak segítségével irányított rakétákat fejlesszen ki. A rakéta ez esetben egy kisméretű, könnyű szerkezetű vitorlázógép volt, amelyre a rakétákhoz hasonló robbanófejet szereltek. Az eszköz orrába három lencse, illetve 1-3, az operáns kondicionálás módszerével kiképzett galamb került. A lencsékhez szenzorok csatlakoztak, amelyek érzékelték, hogy a madarak csőre hol ér hozzá a lencséhez. Az állatokat pedig arra tanították be, hogy ha a lencsén hajók alakját látják meg, akkor kezdjék el a csőrükkel bökdösni az alakzatot. Ha a célpont elmozdult a lencsében, a madarak csőrükkel követték a hajó alakját, a “rakéta” vezérlőrendszere pedig ez alapján módosította a röppályát.
A Project Pigeon során alkalmazott, galambok által vezérelt rakéták – fotó: Naval History and Heritage Command
Az amerikai Nemzeti Védelmi Kutatási Bizottság (National Defense Research Committee) nem hitt túlzottan a projekt sikerében, ennek ellenére 25 000 dollárral támogatta Skinner kutatásait. A Project Pigeon néven futó programot végül 1944 októberében leállították, a kutató pedig azt mondta, bár a galambok betanítása sikeresnek bizonyult, a programmal az volt a legfőbb baj, hogy senki sem vette komolyan.
Biztonsági tisztek, őrző-védők
A madárvilág egyes képviselői a mai napig szavatolják biztonságunkat. Erre a legjobb példa a repülőtereken – így a budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is – szolgálatot teljesítő sólymok köteléke, amelynek az a feladata, hogy a repülőtér környékén megjelenő madárrajokat elűzze. Ez azért fontos, mert ha egy éppen felszálló gép egy nagyobb madárrajjal találkozik, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Erre egy szerencsés példa a “hudsoni csoda” néven közismertté vált 2009-es eset, amikor a US Airways 1549-es járata kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón, mert korábban egy csapat vadlúd miatt megrongálódott a hajtóműve.
Bevetésen a brazíliai Filho International reptér elhárító sólyma
“A madarakat sok helyen riasztóként is használták, ennek a legismertebb példája az ókori Rómában a capitoliumi ludak története – mondta Hanga Zoltán. – Az éj leple alatt belopózni próbáló ellenséget a ludak hangos gágogása buktatta le.”
Aki közelebbről szeretne látni dolgozó madarakat, a Fővárosi Állat- és Növénykertben megismerheti Olgát, a pusztai sast, láthat kormoránt is, de rendszeres programként olyan állatbemutatókon is részt lehet vehet, ahol solymászok mutatják be a trükkjeiket, itt ráadásul a kézhez szoktatott madarakkal a szó szoros értelmében testközelből lehet megismerkedni.
További cikkek madarakról az NLCafén:
- 11 madár, akik az őrületbe kergetik az embereket – vicces képek
- Arra értek haza, hogy egy csomó madár röpköd a házukban – videó
- Ez a madár tudja, hogy a puszi a legjobb gyógyír – cuki fotó
