Egy hétfő reggelen kezdődött, amikor semmi kedvem nem volt ottmaradni, inkább hazamentem volna. Ádám volt az, aki megvigasztalt. Megmutatta a kedvenc képeit egy könyvből. Gyönyörűek voltak. Aztán kimentünk egy kicsit a levegőre, de ő csak velem beszélgetett. Már el is felejtettem a rosszkedvemet.
Azután sülve-főve együtt voltunk. Mindent együtt csináltunk, együtt ebédeltünk, együtt sétáltunk, minden időt együtt töltöttünk. Még a szüleimnek is tetszett! Örültek, hogy találtam valakit, akivel ilyen jól el tudom tölteni az időmet, akivel nem veszekszünk, mint a testvéremmel.
Én igazán nem akartam hisztizni, hiszen már többször megmondták, hogy az nem válik be. Egész egyszerűen nem tehettem róla, de kiabálnom kellett és visítanom. Ádám nagyon furcsán nézte az egészet, én meg nem tudtam abbahagyni. Egy idő után hátat fordított nekem, megfogta Zsófi kezét, és kimentek az udvarra. Azóta ott sutyorognak a sarokban. Én már nem tudom, mit tehetnék. Nem akarom, hogy azzal a lánnyal legyen. Még a barátnőimet se kérdezhetem meg, hiszen mióta Ádámmal töltöttem együtt minden időmet, már más barátnőket találtak.
Nem igazság, hogy az ember egyetlen nagy szerelme így érjen véget! Kell lennie valami megoldásnak. És mit mondok otthon, ha Anyu meg akarja hívni hétvégén Ádámot játszani? Megyek, megkérdezem az óvónénit, mit tegyek. Ő majd biztosan kitalál valami okosat. Például eltiltja Ádámot Zsófitól.