nlc.hu
Szabadidő
Nyers koncert az Almássy téren

Nyers koncert az Almássy téren

A zenekart Czutor Zoltán alapította Szegeden még általános iskolás korában. Ahogy õ fogalmaz: "Láttam a médiák rock sztárjait és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy én is ilyen legyek."




Mivel környezetéből a zenekar többi tagjaihoz hasonlóan- senkinek sem volt közvetlen kapcsolata ezzel a világgal, így Őt is megszédítették és átverték a rock ‘n’ roll világának illúziói. A zenekar története ezen illúziók leépülése mentén játszódik.

Volent Zsolt dobossal (sz. 1968) már gyermekkorában megismerkedett egy komor hangulatú, öregasszonyszagú szolfézsórán. Miklós Tibor, a jelenlegi basszusgitáros (sz.1969) nem sokkal ezután került a képbe: egy papírgyűjtésen a bátyja gitárjával járkált, és Czutor Zoltánékhoz is becsöngetett. Czutor megpróbálta rábeszélni Miklóst, hogy – akkor már meglévő zenekarával együtt- csináljanak egy közös “projektet”.(bocs!) Miklós Tibor nem nagyon akart ráállni, de Czutor azt hazudta, már van egy tutira leszervezett buli, amelyre már készülniük kell egy műsorral. Czutor ekkor basszusgitáros-énekes volt, Volent Zsolt dobolt, Miklós Tibor és egy Metál Sándor nevű csóka gitároztak és énekeltek. A zenekar neve Ropi lett, és olyan igazi iskolás, semmilyen stílusú zenét játszottak – elképesztoen jó számokkal. 1982 december 30-án volt az első fellépésük egy iskolai előszilveszteri bulin.





Az 1994-es második diáksziget fesztiválon, Óbudán a BMG főszerkesztője, Földes Zoltán felkereste őket, és egy szerződést ajánlott nekik 1995 tavaszától.

A felvételek 1995 januárjában kezdődtek a Tom-Tom stúdióban, Budapesten. A hangmérnök Rozgonyi Péter, a zenei rendező Jamie Winchester volt.

A gyakorlatilag semmilyen reklámköltséggel kijött album – melynek címe: “Elmúltak a buta zenék” az utolsó pillanatban dőlt el – meglehetősen nagy vihart kavart bizonyos körökben. Ennek ellenére a zenekar megkapta érte 1996 elején a MAHASZ “1995 felfedezettje” címét és az ezzel együtt járó dögnehéz Aranyzsiráf szobrocskát. Erre a lemezre meglehetősen jólelku mecénások is felkapták a fejüket, és aktivizálták magukat. A lemez megjelenésétől igen aktív koncertezésbe kezdett a Nyers – évi 80 koncert Magyarországon. Részt vettek a “Hazudós zenekarok versenye” elnevezésű turnén a Kispál és a borz, a Pál utcai fiúk és a Tankcsapda társaságában. Ezután csere történt: az egyik gitáros poszton Kovács helyett Mátraházi Andor lett az új gitáros, aki ekkor mindössze 20 éves volt.





A zenekar második albumának előkészületei 1996 januárjában kezdődtek, s a sorozatos koncertezés mellett 1996 június-júliusában vették fel az anyagot az E-stúdióban, szintén Budapesten. A második album CD-jén bonus CD-Rom is található fotókkal, klipekkel. Ez a második, “Béna” című lemez 1996 szeptember 26-án jelent meg. A zenekarnak ez az első kétségkívül kiforrott zenei anyaga, már a tagok szerint is. Bár a színpadi hangulatra, látványra, “image”-re mindig is odafigyeltek, ennél a lemeznél már a körítések is kidolgozotabbak, mint korábban.

A második album felülmúlta az első sikereit. Mind a szakma, mind a közönség elismerően bólintott a “Béna ” című albumra. Ez az album az 1996-os “Az év albuma” szavazáson a Metallica: Load és az R.E.M. : New Adventures in Hi-Fi című albumai mögött az előkelő harmadik helyet foglalta el. Újabb klippek (Tarlódal, Béna ) következtek. Azonban a BMG még ekkor sem ismerte fel a zenekarban rejlő lehetőségeket, az album ismételten null reklámköltség mellett szerepelt a piacon.

A zenekar végigkoncertezte az ország klubjait, rajongótábora egyre nőtt. Sajnos eközben romlott meg a zenekar és a kiadó kapcsolata. A zenekart ekkor a feloszlás gondolata foglalkoztatta. Végül úgy döntöttek, hogy egy ideig szüneteltetik a zenekar létezését. Czutor Zoltán, a zenekar frontembere új lehetőségek reményében az USA-ba utazott, ahol nagy sikert aratott zenei anyagával különféle klubokban, és a Nyers (Raw) angol nyelvű számai is elismerést arattak a lehetőségek földjén. Ez az élmény megerősítette abban, hogy a klubzenélésnek igenis van jövője mind a világban, mind Magyarországon.





Hazaérkezése után látott neki a harmadik album előkészületeinek, melyet már a Warner Music Hungary (1G) adott ki. A lázas készülődés eredményeként 1998 augusztusának végén a Golden Sound stúdióban megkezdődtek a “Virágslágerek” címet viselő maxi felvételei. Ezt megelőzően a zenekarban újabb tagcsere zajlott le, Mátraházi helyett Hegyi Pál játszik ritmusgitáron. Czutor a zenei rendezés szerepét is magára vállalta a maxin. Újabb klip készült el a “Gyengébb nem szivat” c. számból. Ez a klip a Z+ nevű hazai könnyűzenei tévécsatornán a legjobb 5 klip közé került, és több hétig maradt a legjobb 10 közt. A maxit és a klipet követően többszöri halasztás után, 1999 március 30-án jelent meg a zenekar harmadik albuma “Mi rendes emberek” címmel. Az album megjelenése után nem sokkal elkészült erről a lemezről a második klip is, a “Bírlak” című számból, amely az évtized legszebb balladisztikus nótája. A klipben Gryllus Dorka, a hazai színházi élet egyik legtehetségesebb fiatal színésze közreműködött. A klip beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és mint elődje, a legjobbak közé került a Z+ slágerlistáján. (legjobb helyezése 8. volt, és 10 héten át szerepelt a listán) Az album megjelenését most is folyamatos koncertezések követték. A zenekart ismét nagy lelkesedéssel fogadták régi és új rajongói. A Nyers az album megjelenését követően a legjelentősebb hazai klubokban, egyetemeken lépett fel, valamint a legjelentősebb hazai fesztiválokon szerepelt: EFOTT, VOLT, Pepsi Sziget, MEN





A harmadik albumot is elismeréssel fogadta a szakma. A legjelentősebb hazai zenei és zenészszaklapok írtak elismerő kritikákat az új albumról és mindvégig jelentek meg elismerő cikkek a zenekarról: egybehangzó véleményként olvashattuk, hogy a Nyers végre rátalált önmagára.

A harmadik album néhány számának mixesítésén dolgoztak többen is, de az elkészült kb. 30 remixből egy sem jelent meg. Ezzel egyidőben a negyedik album előkészületei is folytak, újabb demo készült el, melynek folytatásaként a következő évre új album született.

A demokészítéssel egyidőben tagcsere történt a zenekarban. Ismét a zenekar tagja lett a régi-új gitáros, Mátraházi Andor, aki az újrabelépéskor már régen elmúlt 20 éves.

Andorral 2000 őszére elkészítették 4. albumunkat, amely a “Szeretet, béke van” címre hallgat. Igazán letisztult anyag, az első olyan, amellyel a zenekar – tagonként is – maradéktalanul elégedett. A lemez Pizzás c. dala a hasonló című mozifilm egyik betétdala is, több más Nyers számmal együtt (Gyengébb nem szívat, Bírlak, stb.). A film kicsit bukta lett, de a forgatóköny szerintünk kiváló.





A 2001-es filmszemlén bemutatott darab után felkérést kaptunk több más alkalmazott zene előállítására a 2002-es, sőt már 2003-as filmszemlére is.

Miután Budapesten beindult az EST FM rádió, a zenekar fővárosi megítélése alapvetően megváltozott. Több néző, jobb koncertek, stb. A rádió “Bedugatlan” c. műsorában olyan sikeres élő unplugged műsort nyomtak, hogy úgy gondolták, néhány számukat ilyen formában is meg kéne örökíteni. Így született a “Hátra arc (dugatlan)” című lemez.

A 2002-es filmszemlén bemutatták a “Papsajt 2” című filmet, melynek zeneszerzője kizárólagosan Czutor Zoltán, és 4 Nyers szám is aktív része a cselekményeket aláfestő zenéknek. A film a diákzsűri különdíját nyerte el.

2003 májusára elkészült az “Afrobetyár” c. új soralbum.

Diszkográfia
– Dundi Pocak (demo) 1993
– MHH Demonstráció 1994
– Elmúltak a Buta Zenék 1995
– Béna 1996
– Virágslágerek (maxi) 1998
– Mi rendes emberek 1999
– Szeretet, béke van 2000
– Hátra arc (dugatlan) 2001
– Afrobetyár 2003

A Nyers koncert helyszíne: ALMÁSSY TÉRI SZABADIDŐKÖZPONT
1077 Budapest, Almássy tér 6. Tel: 342-0387, 352-1572 Fax: 342-1139


Fotók: Nyers Online

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top