Nyári szünet van és ragyogó az idő. Minden körülmény a természet közelségébe csábított bennünket. Egy szép, verőfényes délelőttön a jól megérdemelt reggelit követően Benedek unokámmal közösen egy nagy elhatározásra jutottunk (konszenzusos alapon). Először is elmegyünk a cukrászdába, mert ilyen melegben elképzelhetetlen a nap egy csokifagyi nélkül. Ez kötelezően dukál minden három év körüli, vagy annál idősebb fiú- és lányunokának, tehát követtük az előírásokat és saját kívánságainkat, amelyek azokkal mindenben megegyeztek.
Unokával a kalandparkban
Nem kis maszatolással abszolválta (benyalta) Benedek a fagyit. Annak elfogyasztását követően – tisztálkodási célból – vissza kellett bandukolnunk a cukrászda mosdójába, hogy a következő programon valamelyest elfogadható ábrázattal jelenjünk meg, és – legalább – az állatok ne hőköljenek vissza jelenlétünktől.
A következő “napirendi pont” a verőcei Kalandpark volt – a községtől délre, Vác felé a főút mentén –, ahol a különböző ügyességi akadálypályákon kívül elszórva, ketrecekben még állatok is láthatók. Néhol papagájok, más egzotikus madarak, majmok és tengeri malacok adták elő magukat némi jutalomfalatka reményében. A sok ketrec mögött – szinte utolsóként – állt a tengerimalacok székhelye. Abban az állatkák mindenfelé rohangásztak, majd elbújtak rejtekhelyükre, aztán újra előjöttek. Itt egy kicsit elidőztünk az unokámmal, majd a többi ketrecnél is a megszokott “bámészkodási” idő elteltével újabb állati lakhelyeket kerestünk fel. Közben volt egy kis hintázás és mozdonyvezetés a fából készült vonaton.
Azt követően újra sorra vettük az állatokat, de megint csak a tengerimalacoknál álltunk huzamosabb ideig, és ez így ment vagy háromszor-négyszer. Végül is a déli harangszó figyelmeztetett bennünket a program végére, amikor is búcsút kellett intenünk a tengerimalacoknak.
A folytatásért kattints a Régiségeknek caféblogra!