 |
Lelki önvédelem: Simekné és várandós lánya próbálnak nem gondolni Kitty börtönbüntetésére |
Ahhoz viszont épp elég idő telt el, hogy ne tudjunk beszélni velük néhány újságíró kolléga megelőzött, így Simekék már nem akartak szóba állni velünk.
Az akkori, végtelenül kínos pillanatok idéződnek fel bennem, amikor újra megpillantom a Tótújfalu táblát. Másfél évvel ezelőtt hosszan toporogtunk Simekék háza előtt, majd negyven perc és némi hangos szólongatás múlva megjelent az udvaron Simek Zoltánné, Gizella, az édesanya, aki rákbetegsége és a kemoterápiás kezelés miatt csonttá soványodva és kopaszon udvariasan megkért, hogy hagyjuk őket békén. Azért néhány szót váltott velünk, mégis dolgunk végezetlenül tértünk haza.
Most, február végén azonban sikerült telefonon időpontot egyeztetni. Azóta másodfokú, jogerős ítélet született: Kittynek huszonhat hónapra börtönbe kell vonulnia. Halasztást csak addig kap, amíg gyermeke féléves nem lesz. Hat hónapos terhes.
 |
Kittynek gyermeke születése után fél évvel kell jelentkeznie, hogy letöltse a nevelőapja meggyilkolása miatt rá kiszabott börtönbüntetést |
Kiközösítve
Két biciklis férfi kerekezik el mellettünk, ahogy kikászálódunk ki a kocsiból. “Benne akarsz lenni a tévébe? kérdezi egyik a másiktól félhangosan. Mivel nem biztos benne, hogy mi is hallottuk, még egyszer felteszi a kérdést.
Simekék kapuja most tárva-nyitva, besétálunk hát. Sárga, régi Skoda áll a felázott udvaron. Kopogtatásunkra Simek Zoltánné nyit ajtót. Betessékel, de nem örül nekünk. Bemegyünk a konyhába. Kitty áll a gáztűzhelynél, húst süt, köszön, de nem szakad el a lábasoktól. Bár a konyhában jó meleg van, a hangulat meglehetősen fagyos.
Néha, amikor újságcikkeket olvasok magamról, kisebb idegösszeomlásokat kapok mondja Kitty. Tegnap a krumplihéjat csapkodtam a földhöz, mert iszonyú dühös lettem. Nincs elég bajom, erre minden hülyeséget összeírnak rólunk. Legutóbb például azt, hogy a tárgyalás után hazahoztak, de megálltunk egy étteremben, rántott húst rendeltem, de nem ettem meg, hanem hazacsempésztem a gyermekem apjának, Gyurinak. Az is megjelent, hogy amikor a gyilkosságról kérdeztek, pózoltam a kamerákba, és azt mondtam: “Megtenném újra! Ez nem igaz!
 |
Ha Kitty börtönbe megy, párja, Gyuri fogja nevelni közös gyermeküket |
Kitty élvezte a szereplést? fordulok Simeknéhez.
Persze, hogy élvezte. Melyik tizenévesnek ne tetszett volna, hogy benne van a tévében, az újságokban? Az első időben neki is tetszett. Aztán rájött, hogy nem volt az olyan jó, ahogy volt. Ez van, nem tudunk mit csinálni már. Az újságírók adták-vették a sztorit, a végén már magunk sem ismertünk rá. Az is előfordul, hogy az ismerős újságíró felhív: “Mi van veletek, hogy vagytok? De régen beszélgettünk… És másnap már ott látom a telefonbeszélgetésünk alapján írt “költeményt az újságban.
Változott a helyzet a faluban? Ki vannak még közösítve?
Nyíltan nem állt mellénk senki. Még most is kiközösítenek, de azért már egyre többen köszönnek. Már nem térnek át a túloldalra, ha elmennek a ház előtt. Sőt, van egy kedves hölgy, aki átjár hozzánk. Beszélgetünk, néha én is átmegyek, de az asszonyok mindig azzal abajgatják, hogy mit keres nálunk. Van, hogy sírva jön be emiatt.
