Mozartot hidegen hagyta a nők rajongása
1756. január 27-én született Wolfgang Amadeus Mozart, akit már életében zseniként tartottak számon, és már gyermekkorában a figyelem középpontjába került, hiszen szülei mindent megtettek azért, hogy tehetségét mindenhol bemutassák, ahol csak tudták. A kis Wolfgang ilyen miliőben nőtt fel, állandó zsibongásban, jövés-menésben, “sztárolásban”, és természetesen ifjúkorától a női nem imádatában. Hiszen melyik hölgy ne rajongott volna egy jóképű, fiatal, rendkívüli tehetségű zeneszerzőért, zenészért?
A mendemondák szerint Mozartnak akadtak is szerelmi viszonyai szép számmal, minden ujjára más-más nő jutott, a fennmaradt levelezései alapján azonban úgy tűnik, hogy mindez csak pletyka volt, és valójában odaadó, hű férjként élte napjait. Persze azután, hogy megismerte jövendőbelijét és egybekeltek. A történet azonban így túlságosan egyszerű és átlagos lenne, de a valóságban egyáltalán nem zajlott ilyen simán a szerelmi élete. Na nem a sok nő miatt, ahogyan beszélik, hanem mert “tiltott lányt” szemelt ki magának, és egy életen át küzdött a családjával, hogy elfogadják a választottját. Nem sok sikerrel.
Dacból és szerelemből nősült
Mozart egy időben albérlőként élt a Weber családnál, ahol a lánytestvérek közül először az idősebbiken akadt meg a szeme. Udvarolt is neki, csakhogy hiába. Akkor még nem tűnt fel neki a rosszabbul öltözött, kissé csúnyább, alacsonyabb Constanze, aki végül élete szerelme lett. Csak évekkel később szeretett bele, akkor viszont már menthetetlenül. Mozart szó szerint úgy vélte, hogy mivel a lány nem túl ronda, bár nem is túl okos ahhoz, hogy megértse a művészetét, viszont ért a háztartáshoz, és tele van a szíve szeretettel, pont megfelelő feleség válhat belőle.
Olyannyira kitartott az álláspontja mellett, hogy még apjával is kész volt kenyértörésre vinni a dolgot a házassági engedélye ügyében. Leopold Mozart hallani sem akart arról, hogy fia megelégedjen a Weber család sarjával, de nem volt mit tennie, egy idő után, látva fia makacsságát és rajongását a hölgy iránt, beadta a derekát, és levelében megengedte fiának, hogy megházasodjon. Arról persze nem tudott, hogy az ifjú pár nem várt az ő levelére, hanem már napokkal előbb megtartották a menyegzőt.
Persze mindez hatással volt Mozart zeneszerzői tevékenységére is, és e különös történet úgy tűnt, ihlettel szolgált számára a művészetében is. Mozart ugyanis ez időtájt komponálta a Szöktetés a szerájból című operáját, és valóban, mintha csak beleillett volna a mesebeli történet a valóságos életébe. Hogyan is hívhatták volna másképp a szerelmes főszereplő hölgyet, mint Constanza?
Egy életre egymás támaszai voltak
Mondhatnánk, hogy a történet vége így happy end lett, de a nehézségek itt még bőven nem fogytak el, sőt inkább csak ekkor kezdődtek igazán. Mozart családja ugyanis, bár Leopold áldását adta a frigyre, egyáltalán nem fogadta el Constanzét, és szépen-lassan elhidegültek a rokonok Mozarttól is. Annak ellenére, hogy a fiatalasszony mindent megpróbált megtenni azért, hogy apósa megszeresse őt, és megajándékozta hat unokával is. Azonban minél inkább igyekezett, Leopold annál inkább lenézte őt, és úgy vélte, hogy buta nő, aki másra nem jó, csak arra, hogy a háztartást vigye.
Az amúgy is nyugtalan helyzeten az sem igazán segített, hogy Constanze anyja sem rajongott túlságosan Mozartért, így a két fiatal végül csak egymásra számíthatott. Így is történt, egymás társai lettek jóban-rosszban. Mozart számára idegölő munkájában, küzdve a határidőkkel, a megrendelők igényeivel, a közönség tetszésével vagy éppen nem tetszésével, egyetlen biztos pont adott megnyugvást, és ez Constanze volt. Hasonlóképpen jelentett biztonságot és támaszt Constanzénak Mozart, amikor testileg-lelkileg megfáradva betegeskedni kezdett, és hosszadalmas gyógykúrákra kellett járnia.
Mozart megmaradt levelezéséből kitűnik, hogy valóban rajongott feleségéért, akivel haláláig élt együtt, de arról nem maradtak feljegyzések, hogy Constanze milyen érzelmekkel viseltetett iránta. Bár azt tudni lehet, hogy hű és odaadó társa volt férjének, és való igaz, hogy nem folyt bele tevőlegesen, de a művészetében is támogatta őt. Gyermekeiket apjuk iránti feltétlen tiszteletre tanította, és Mozart halála után mindent megtett annak érdekében, hogy a zeneszerző emlékét megőrizze az utókor.
