nlc.hu
Baba
A hónap témája

A hónap témája

Az anyaságról rengeteget beszélünk – de alig foglalkozunk az apákkal. Olvasóink jogos igénye nyomán körüljárjuk ezt a kérdést is.

Ez a néhány oldal nem lehet elég arra, hogy mindent leírjunk erről a témáról. Az anyákról bátrabban mondhatunk általános dolgokat, hiszen a szülés előtti kilenc hónap, a testi változások, a tobzódó hormonok és az ösztönök viszonylag hasonlóan készítik fel a nőket az anyaságra. A férfinak nincs ilyen testi kapaszkodója, így inkább saját élettörténete, a társadalmi elvárások és az adott körülmények határozzák meg, hogyan talál rá az apaság útjára.

Az ősapák ideje lejárt?
A hagyományos társadalmakban nagyon fontosnak találták az életfordulókat, s ezek között azt a folyamatot, amikor a fiúból apa lesz. Nem volt ritka – és nem az ma sem –, hogy amint fény derül a feleség várandósságára, a hagyományok az apát is életmód-változtatásra kényszerítik, őt is terhesnek tekintik (ez a couvade szertartás). Bizonyos ételeket nem ehet, bizonyos szerszámokat nem használhat, bizonyos utakon nem járhat. Ez mai szemmel teljesen fölösleges hűhónak tűnik, hiszen az apa testében nem fejlődik élet, amit óvni kéne. Azonban ha a testében nem is, de a lelkében ott rejtőzik az apaság csírája. Ezek a fent leírt kötöttségek pedig lépten-nyomon figyelmeztetik arra, hogy hamarosan világra jön egy kis ember, akinek az életéért már most felelős. A rítusok biztosítják számára, hogy hónapokig készülhessen az apaságra, mégpedig a közösség többi tagjának teljes támogatásával. Hasonló a helyzet a szüléssel: az apa többnyire nincs jelen fizikai értelemben, de nagyon fontos a szerepe. Él olyan szokás, mely szerint az apának hétszer körbe kell járnia a falut imádkozva, ha a szülés lelassul. Ennek többszörös haszna van: az aggódó apát eltávolítják a szülés közeléből, ezzel az anya némileg felszabadul. A lelki támasz viszont továbbra is megmarad, hiszen az apa az anyáért és a gyermekért teszi, amit tesz. Ráadásul az apa sem érzi magát tehetetlennek a bajban. A mai férfiak többnyire nem kapják meg ezt a fajta lehetőséget, így aztán ki-ki a maga útját járja be, míg megérik az apaságra – ha egyáltalán eljut odáig.

Változó világ
Mára a várandósság és a szülés körüli hagyományok szinte teljesen elvesztek. Az egész folyamat az egészségügyi intézmények fennhatósága alá került. A felkészítő tanfolyamok többsége, ha az apa egyáltalán részt vesz rajta, pusztán arra tanítja meg, hogy az adott intézményben mit várnak el tőle, hogyan viselkedjék a szülőszobán. A környezet eközben azt várja a férfitól, hogy legyen kemény, felelősségteljes, és ne lelkizzen sokat. Pedig hatalmas változás következik az életében, ami szorongással, sőt félelemmel töltheti el. A lelki felkészülés azért ma sem lehetetlen. A várandósság kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a pár tagjai sokat és őszintén beszélgethessenek mindarról, ami életük (és párkapcsolatuk) megváltozása kapcsán foglalkoztatja őket. A lakásfelújítástól a bölcső- vagy játékfabrikálásáig rengeteg elmélyedésre, befelé fordulásra lehetőséget nyújtó tevékenység adódik – ezek a fizikai és a tudattalan szimbolikus nyelvén készíthetik elő az apákat az új jövevény fogadására.

Számos esetben az apák nem, vagy csak nagyon nehezen tudják egyeztetni ezeket az elvárásokat az apaságra készülődés lelki igényeivel. Az ebből fakadó konfliktus gyakran nem is tudatosul, hanem testi szinten, az úgynevezett couvade-szindróma tüneteként jelenik meg. Ilyenkor a „várandós” férfiak párjuk testi változásaihoz hasonló változásokon esnek át: jellegzetesen hasra, derékra híznak, hátukat, derekukat fájlalják, vizelési, emésztési zavaraik, fej- vagy fogfájásuk van. Érdekes, hogy a gyerek megszületésével ezek a „tünetek” nyomtalanul (és orvosi kezelés nélkül!) eltűnnek…

Változóban a szerepek
A legegyszerűbb lenne azt mondani: mit vívódunk ennyit az apaságon, valójában úgyis az anya a gyerek testi-lelki gondozója. Elég, ha az apa eltartja őket, és majd később néha kimegy a srácokkal focizni. A huszadik század nagy változásai után ez már nem állja meg a helyét. Ahogy a női szerepek alapjaikban módosultak, úgy nem maradhat érintetlen az apaszerep sem. Mind kevesebb nő szeretné életét a fakanál mellett tölteni, és egyedül vállalni a gyerekek melletti összes lelki és fizikai terhet és örömet. Az apa a szoptatáson kívül mindent meg tud tenni. Ettől függetlenül a szerepek keverése, felcserélése nem mindig szerencsés. A legtöbb férfi ugyanis nem erre van kitalálva (például nehezen tudja megosztani a figyelmét, vagy hosszan, türelmesen magyarázni), ráadásul nehéz ezt az „alternatív”, gondoskodó apaszerepet összhangba hozni a társadalom által elvárt „férfias” tulajdonságokkal. Ezért tapasztalja sok feleség, hogy férje az első gyereknél még anya helyett anya volt, míg a második, harmadik babánál már egyre kevésbé vesz részt a kicsi körüli teendőkben.

„Mire jó” az apa?
Az apa egyik legfontosabb szerepe, hogy a gyereket kezdettől terelgesse a nagybetűs Élet felé. Ezt úgy éri el, hogy különleges elvárásaival önállóságra, felnőttes gondolkodásra készteti gyerekeit, „vad” hancúrozással, versenyhelyzetek teremtésével próbára teszi őket.
Az anya és az apa ellenpontja teszi lehetővé a gyerek számára a női, illetve a férfiszerep elsajátítását is. Az apa szerepe kiemelkedő abban, hogyan éli át saját férfiúi mivoltát a kisfiú, illetve később a férfi, hiszen az ő példáján látja nemi hovatartozásának értékeit, illetve tőle tanulja meg, hogyan viszonyuljon később a másik nemhez. A kislánynak nem kevésbé fontos útravalót ad az apja, hiszen ő az, aki először nőként kezeli. Ha az apa komolyan veszi lánya női mivoltát, akkor nagyobb a valószínűsége annak, hogy ő felnőttkorában is jobban fog bánni nőiességének erejével.
Szaktanácsadó: Suhai-Hodász Gábor pszichológus, az ELTE Kísérleti Általános

Pszichológiai Tanszékének tanársegédje és az Aktív Szülés Program munkatársa. Rendszeresen tart kurzusokat a várandósság és a szülés lélektana témájában, beleértve az apaság (egyébként általában elhanyagolt) pszichológiai aspektusait is. Magánemberként az apaságban rejlő mozgalmasabb lehetőségeket, mint a közös biciklizés, vízitúrázás, lovaglás, élvezi a legkobban, de arra is kapható, hogy napokig egyedül állja a sarat a háztartás és a gyereknevelés frontján, míg felesége magashegységekben túrázik.

Az apáé a felelősség
Tibor úgy véli, a család biztonságát az apa teremti meg, és ezt a felelősséget soha nem ruházhatja át az édesanyára.

Dalotti Tibor a Botafogo Táncegyüttes vezetője, koreográfus, végzettsége szerint biológus.
Hét éve tanulja az apaszerepet, négy gyerek tartja mozgásban családja életét.
„Úgy gondolom, ami több ezer éven át bevált, az sok családnál jól működik most is, hiába próbálja a média az ellenkezőjét elhitetni. Ilyen értelemben konzervatív vagyok. Fontos, hogy bizonyos szerepek a családon belül nem cserélhetők föl. Jól szemlélteti ezt, ha elképzelünk egy többszörös ernyőt a család fölött. Az anya szeretetével óvja a gyerekeket, ő biztosítja a tűzhely melegét, és ő teszi otthonossá a családi fészket. Mindannyiuk védelmezője az apa, ő adja a család biztonságát, döntéseket hoz, és ezekért vállalja a felelősséget. Természetesen mindent megbeszél az anyával, ha kell, a gyerekekkel is, de az övé a végső szó. Viszont a férfi sem önhatalmúlag dönt, minden cselekedetét az Istenbe vetett hite irányítja. A döntés felelősségét a nő soha nem veheti le a férfi válláról. Jó példa erre: ha a gyerek az anyához fordul, fontos kérdés esetén ezt a választ kaphatja: én így és így gondolom, de kérdezd meg édesapádat. Ezt csak végtelen bizalom árán lehet megvalósítani, és nem könnyű megtanulni egyik félnek sem

Tibor és Zsuzsa több mint tíz éve ismerik egymást. Az együttélésnek ez a módja nem egykettőre alakult ki, mindkettőjüknek tanulni kellett. Ahogy jöttek a gyerekek, úgy formálódott az életük. Együtt készültek mindegyik baba fogadására, de minél „többedik” gyerek érkezett, annál kevesebb új kérdés merült fel – leginkább az idő előrehaladtával egyre nehezebben végezhető fizikai munkában segített az apa. Természetesnek érezte, hogy a szüléseknél bent legyen (az utolsó fiúcskát lekéste), hiszen tudta, hogy Zsuzsának lelki és fizikai támogatásra van szüksége. Domonkos születése után két hétig otthon volt, hogy segítsen elindítani az immár hattagúvá vált család szekerét, de nem azért, hogy átvegye Zsuzsa feladatait. Tibor szerint ez csak akkor szükséges, ha a nő valóban igényli és kéri.
„Nem volt könnyű apává válnom. Harminckét évig főleg magammal foglalkoztam, nehéz volt átélni, hogy mostantól valaki más fontosabb nálam. Ráadásul nem volt hova „visszanéznem” egy kis segítségért, hiszen nem volt apaminta előttem, édesanyám egyedül nevelt. Nagyon jól tette, hogy kiállt amellett, hogy gyerekkoromtól élsportolónak készüljek. Tizenkét éves koromtól a jégpályán és az iskolában teltek a napjaim – kemény munkával. Arra viszont már nincs gyógyír, hogy soha nem volt élményem arról, milyen lehet apával birkózni – ahogy én ezt a fiaimmal most megteszem
Tibor nagyon fontosnak tartja, hogy a fiúgyerekek hiteles férfimintát kapjanak. Úgy gondolja, ma egyre kevesebb olyan apa van, aki felelősségteljesen, döntésképesen áll családja élén, és ezt tovább is tudja adni gyerekeinek.

A tyúkapó
Csaba egyszerűen csak jó apa, jó szülő szeretne lenni, és ehhez nem a szakkönyveket bújja, hanem az ösztöneire hallgat.

Horváth Csaba számára mindig is természetes volt, hogy egyszer ő maga is szép nagy családot alapít, úgy, ahogy szüleitől látta. A célhoz vezető út azonban rögösebbre sikerült, mint tervezte. Amikor végre találkozott élete párjával, Edinával, már mindketten túl voltak egy nagy csalódáson. „Minden rosszban van valami jó, ezt biztosan állíthatom. Ahhoz, hogy így tudjuk szeretni egymást, át kellett esni a tisztítótűzön. Az élettől kapott pofonok sokszor jellemformálón hatnak ránk, persze ez az adott pillanatban kevés vigaszt jelent.” Az elsöprő erejű szenvedélyből pár év múlva házasság lett, a baba azonban, akire mindketten nagyon vágytak, még váratott magára. Végül a lombikprogram hozta meg a sikert, igaz, csak másodjára. Hanga Dalma tavaly érkezett, egyenesen a karácsonyfa alá. „Amint megszületett a kislányom, rögtön a szemembe nézett. Abban a pillanatban tudatosult bennem igazán, hogy apa lettem.” Pedig Csaba már a kispapaságot is komolyan vette. Zokszó nélkül járta az üzleteket Edinával, hogy segítsen a beszerzésben, az orvosi vizsgálatokra is mindig elkísérte. Ha ultrahangos kukucskálásra került sor, a rendelőbe is bement vele, ha csak rutinvizsgálatra érkeztek, kint várt rá. Otthon ő is beszélt az egyre növekvő pocakhoz, és minden babás könyvet elolvasott, amit párja a kezébe nyomott. Ha az orvos több pihenést írt elő Edinának, ő is lazábban vette a munkát, akár napokra is félretolta a rá váró feladatokat. Megtehette, hisz saját vállalkozásuk van. „Teljesen természetes mindkettőnknek, hogy rögtön az elejétől közösen éljük át az eseményeket, erről beszélnünk se kellett. A feleségem se veszi tolakodásnak, hogy mellette vagyok, amikor csak lehet, és én sem veszem rossz néven, hogy igényli a közelségemet.” Az apai közelségre pedig talán épp a baba érkezésekor volt a legnagyobb szükség. Csabáék otthonszülést terveztek, ám két nap vajúdás után jobbnak látták, ha kórházi segítséget kérnek. Hanga végül császármetszéssel látta meg a napvilágot úgy, hogy orvosi beleegyezéssel az édesapa is jelen volt a kiemelésnél, sőt, a háromórás megfigyelés alatt se hagyta magára a családját. Szükség is volt a jelenlétére, hisz Edina sok vért vesztett a műtét alatt, így hosszabb ideig tartott a regenerálódás. És bár

annyiszor beleélték már magukat, hogy kislányuk otthon bújik majd ki édesanyja pocakjából, a születése fölött érzett öröm kárpótolta őket mindenért. Hazatérve eleinte a fájdalmas szoptatás jelentett nehézséget, de a La Leche Liga tanácsaival hamar találtak megoldást. Külső segítségre ettől kezdve nem volt szükség. Csaba mindig készen áll a hívó szóra. „Szoptatni ugyan nem tudok, de ha Edina kér közben egy pohár vizet, szívesen odaviszem neki.” Felváltva pelenkáznak, és annak is örül, ha ő fürdetheti a kislányt. Ám ha valamilyen oknál fogva nem ér haza időben, és a feleségének egyedül kell megoldania a baba körüli teendőket, akkor sincs semmi baj. Csaba még éjjel se követeli magának a családfőnek kijáró nyugodt pihenést: Hangával közös ágyban alszanak. „Vannak, akik úgy gondolják, hogy ezzel elkényeztetjük, de mi úgy látjuk, egy csecsemőnek nem tesznek rosszat a szülei azzal, hogy szeretik, és a közelében vannak, akár éjszaka is. Különben is, kell-e annál édesebb altató, mint az az édes kis szuszogás?” Csaba az első néhány hónapban azt tartja a legfontosabbnak, hogy kialakuljon a napi ritmus, és hogy Hanga érezze, mindig számíthat a szüleire. Bár ő olyan feladatokat is elvégez, ami más családokban esetleg csak az anyukák dolga, azzal tisztában van, hogy a szülői szerepeknek idejében el kell különülniük egymástól. De úgy gondolja, az anyai és apai energia között már egy újszülött is képes különbséget tenni. Nevelési kérdésekben egyébként csak saját magában bízik. „Amíg nem volt gyerekem, sokszor adtam tanácsot másoknak, mert azt hittem, tudok más fejével gondolkodni. Amióta itt van velünk Hanga, inkább bölcsen hallgatok. Ami nekem jó, az másnak nem biztos, hogy az, és fordítva.”

Apa most szigorú
Simon András a Magyar Televízió Este című műsorának hírszerkesztőjeként köszön be rendszeresen otthonunkba. Amikor éjszaka kikapcsoljuk készülékeinket, ő is hazatér. Odahaza várandós felesége és hároméves Ádám fia békés álmában gyönyörködik. 

Divatos apa vagyok, pedig semmit nem tettem érte. Mindössze annyi történt, hogy a világban az lett az elfogadott apamodell, amilyen én is vagyok. Évszázadokig tartotta magát a szemlélet, hogy a pater familiarisnak, a családfőnek nem feladata teljes szívvel-lélekkel követni a porontyok cseperedését. Szerepe kimerült abban, hogy megteremtette a család létezésének anyagi feltételeit. Most viszont újfajta apaszerep van kialakulóban. A filmek és a reklámok is olyan mintát közvetítenek, amelyben az apa tevékenyen részt vesz a családi életben. Eteti, fürdeti, öltözteti a kisgyereket, és ez jól is áll neki. És akik gyakorolják ezt a mindennapokban, azok pontosan tudják, hogy ezek az apaság legszórakoztatóbb percei.

Nem egészen három hónap múlva eggyel többen leszünk, Ádámnak testvére születik. Nem volt régen, mégis furcsa a gondolat, hogy ismét lesz egy pici baba otthon. Előkerülnek a babaápoláshoz szükséges dolgok, vissza kell szerelnem a rácsokat a babaágyra.

Ancsel Éva filozófus írta: „Nézz hosszan egy gyermekarcra, és látni fogod: ha van Sors, hát az nagyon korán elkezdődik.” Most értettem meg, mennyire igaza volt. Naponta látom a fiam szemében a kisgyerekek hihetetlen tisztaságát, szépséget, romlatlanságát. Olyan gesztusokat és mondatokat kapunk tőle, amelyeket kihaltnak hisznek azok, akik csak felnőttekkel érintkeznek. Ezt az állapotot csak elrontani lehet, és ez azért nyomasztó, mert Ádám most lesz hároméves, és lassan el kell kezdenünk tudatosan nevelnünk őt. Eddig lényegében nem történt más, mint hogy szerettük és gondoskodtunk róla. Ez könnyen ment. Most kezd felderengeni az apaság tétje, vagyis annak felelőssége, hogy rajtunk múlik: egy emberpalántából másoknál különb vagy gyengébb ember bújik-e ki. A gyereknevelés az a műsor, amelyben nem hibázhatom. Ha valamit elrontok, nem szólhatok senkinek: bocs, ezt elszúrtam, ismételjük meg.

Állítólag az ember idővel beletanul a következetességbe, de én biztosan a következetlen szülők táborát erősítem. Nem tudok Ádámmal igazán szigorú lenni. Általában annyira futja, hogy felöltöm az „Apa most szigorú” arckifejezést, és igyekszem ezt legalább néhány percig tartani. Tudom, hogy átlát a szitán, érzi, hogy ez nem a természetes állapotom. Esélyeimet rontja, hogy a stiklijeiben, rosszaságaiban van valami mélységesen ismerős. Egyre többször látom benne önmagam…

Összeállította: Sződy Judit, Sárdi Enikő
Fotó: Eltern/ B. Dombrowski; Rátkai Éva, Haralambidou Anthula

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top