Ezt veszi majd fel. Vizsgálja elégedetlenül a borostáját, bő egy hónapja növeszti, mióta megtudta, hogy Fábián vakációköszöntő házibulit rendez. Már látszik, de jobbra számított. Szőke a szőre és vörös. Ha fekete lenne, talán már borostának nézne ki. Így se kínos, de Balázsé, természetesen, jobb. Erre már gondolni sem kell, hiszen megfogadta, hogy nem gondol rá többet. Az elveszett háborút úgy tudja majd túlélni, ha úgy tesz, mintha soha nem is lett volna versengés, mintha Darunak ez a vágta csak játék lett volna. Ő soha nem gyorsított ott, ahol Balázs akarta a sprintet. Néha egészen jól megy. Barátkozni fog a mezőnnyel, lazán, kiközösítve Balázst, mint egy főnököt. Hirtelen lelkiismeret-furdalása lesz. Tulajdonképpen bírja. Nem is ostoba fiú, ahogy Eszter mondja, és nem is önző, a humora is megjött, persze a vezérségre alkalmatlan. De most már Daru is.
Körbe-körbe mászkál a szobájában, nem tudja, mit csináljon. Bemenjen Eszterért? Délelőtt találkoztak, szóba se került a buli. Daru biciklizett a faluban, unatkozott. A makkos cipőjében volt, csak egy cipője van, melegítőhöz is azt hordja. Összevissza tekert a faluban, aztán amikor hazafelé jött, meglátta, hogy Eszter az utcán nyírja a füvet. Zavarban voltak. Daru próbált nem gondolni az uszoda utáni gyászos délutánra, amikor kudarcot vallott. Büszke volt az új cipőjére, azt nézte, abból merített erőt. Nem szállt le a bicikliről, csak megtámaszkodott a bejárón, sokatmondóan a fityegőkre nézett. Eszter elkapta a pillantását, leállította a fűnyírót. Új cipőd van?, kérdezte. Aztán késve, túl hosszan, zavaróan hosszan várva, megdicsérte. Komoly, férfias. Zöld zokni volt Darun és kék melegítő. A makkos cipő fekete. Eszter nézte, aztán azt mondta, talán a mackónadrághoz nem illik. Ártatlanul mondta, szinte kérdezte, nem volt benne semmi bántó. Bölcsesség annál inkább. Daru megbántódott. Éppen attól, hogy ilyen félénken mondta. Alázat volt a szavaiban. Úgy érezte, ezzel a megjátszott félénkséggel bebizonyította, azért van vele, mert nincs jobb. Ő eddig győzködte magát, reménykedett, hogy nem, de lám, mégis, igaza volt, hiába a sok álságos dicséret, hogy ő különb, most a többiekhez sorolta. Ő is csak egy a falusiak közül. És Eszter sajnálja magát, amiért ez jut. Beletörődött, megértette, elfogadta, hogy ilyenek a faluban a férfiak, melegítőhöz veszik föl a makkos cipőt.
Lemegy a szobából, meglátja az új cipőjét. Megáll, nézi. Szúr a szíve, izzad a tenyere, dobol a fejében egy ér. Mi legyen? Mi legyen? Megint a cipőre néz. Dönt. Egyedül megy a buliba Fábiánékhoz. Nem megy be Eszterért. Azért sem. Látja maga előtt a lányt, nyírta tovább a füvet, be sem hívta. Feltámad benne a harag, biztatja, hergeli magát, okokat keres, hogy megsértődhessen. Igen, ő most haragszik a lányra. Így nem lehet viselkedni vele. Valamiért nem igazi, nem őszinte a haragja. Nem akar belegondolni, nem tudja, miért. Mintha sajnálná a lányt. Amikor elindult, visszanézett, és látta, ahogy Eszter tologatja az árokparton a fűnyírót. Volt valami félreértés az egész helyzetben. De mi? Ő végül is azt várta, hogy behívja. Nem hívta, hát elment. Bolond ez az Eszter. Nem tud megbocsátani? Daru egyetlen bénasága miatt most ők nem járnak? Legalább mondhatott volna valamit. Hogy vége.
Sok zselé kell, de nem túl sok, a zselé aránya fontos. Lazán hátra, mintha csak magától, de ne úgy, mint egy olasz dzsigolónak. Vigyázni kell, mint a sózással. Kivenni már nem lehet belőle. Előre ne jusson túl sok, de ne is túl kevés. Az inget veszi fel, ezért lehet félmeztelenül, egészen elmélyülten zselézni. Rájön a hasmenés, ez nagyon nem illik a hangulathoz, de inkább itt, mint Fábiánéknál. Vissza a tükörhöz. Nézi magát, mindenki azt mondja, jóképű, de csak a tükör előtt szereti magát, különben hurcolja a saját testét, mint egy ázott kabátot. Mit kellene csinálni? Talán szerezni zsebtükröt, és néha emlékeztetnie magát, hogy ő az, aki? Itt megy Daru, és így néz ki. Hülyeség. Ha bárki meglátja, szétszedik, halálra szekálják. Sokáig nézi magát, grimaszol, nevet, arra gondol, képzeletben majd vetíti magának a képet, közvetíti önmagát. Próbál spontánul beszélni, de a színészkedéshez túl szemérmes, maga előtt is szégyelli. Parfüm is kellene, de nincs. Ott az arcszesz. Az apja pitralonja kétségtelenül gáz. Marad a spré, az legalább jóillatú.
Úgy teker el Eszterék előtt, mint aki lopott. Vagy ölt. A bűnösök bűnöse, szinte fáj minden pedálnyomás, nem néz föl, mintha akkor ő sem látszana. Embermagas hófalakat képzel maga köré, megy, menekül, megy gyereknek, ostobának és bénának lenni a Fábián buliján. Ahogy túlér a házon, elképzeli a bulit. Fábiánék öreg parasztházban laknak, apró ablakok, legalább könnyű lesz elsötétíteni. Délután kettő van, este tízig mehet a buli, utána takarodó. Vajon most Juli a Balázs nője vagy Lili? Ez azért tud fájni. Az még jobban tudna, ha Lilivel jelenne meg, kézen fogva.
Úgy érzi, mintha néznék oldalról. Valami fontos történik balról, bent a járdán, a régi fogorvosi rendelő előtt, a zsidó háznál. Odanéz. Lili az, ott sétál, egyedül. Emlegetett szamár, mondja ki félhangosan Daru, és emeli a kezét. Int neki. Vigyáz, hogy a fejével ne bólintson, a szája ne járjon, csak egy intés. Semmi több. Ennyi jár, egyetlen gesztus. Lili mosolyog, szia, mondja a szája messziről. Ő nem int, részéről ennyi járt. Daru teker tovább. Nem fordul be. Pedig ezen a sarkon kellett volna lekanyarodni Fábiánékhoz, de nem akar eltekerni Lili mellett, inkább továbbmegy, nem nagy kerülő, a víztorony felől is be lehet hajtani. Lefordul az iskola mellett és tovább. Lilire gondol. Nevetségesen kicsípte magát, magas sarkút is vett. Ment botladozva, a falun keresztül. Egyedül. A víztoronynál lefordul, meglátja Balázst. Ő is egyedül megy. Siet. Mintha késében lenne. Csupa zselé a haja. Kockás ingben van, ugyanolyan kockás Levi’s ingben, mint Daru.
Megáll. Torkában dobog a szíve. Meg ne lássák, meg ne lássa valaki. Ez őrület. Mit csináljon? Tétovázik, győzködi magát, hogy jó lesz így. De nem tud megmozdulni. Lilire gondol, milyen megalázó volt ez az egész. Kiöltözve, kikenve vonulni át a falun, egyedül. Ő ezt várná el Esztertől? Hogy ő is ezt csinálja? Feldúltan hazateker, nem tudja, mit akar, mit fog csinálni, de alig kap levegőt az izgalomtól. Azt hiszi, azért ilyen ideges, mert fél, hogy meglátja valaki a csapatból. De nem, otthon sem nyugszik meg. Valami nem jó. Egészében hibádzik. Kifésüli a hajából a zselét, aztán összekócolja. Jó ötlet, tovább borzolja, egészen cure-os. Mit csináljon? Betesz egy Cure kazettát, új lemez, még nem is volt idő megszeretni, Kiss me, Kiss me, Kiss me. Nem jó, idegesíti. Inkább a jól bevált Speak & Spell. Az igazi depesesek ezzel hangolnak a fontos bulikra. A Nodiscóba mégis beleteker. Ez most komoly, koncentrálnia kell, ahhoz a Photographic illik. Kutatni kezd a ruhásszekrényben. Lájtszon, szviccs on jór ájsz árfár évéj. Semmi használható. Nincs semmi normális. Dühében lemegy, a szülei gardróbjában keres tovább. Fent nyüszít a magnó. Dö mepp riprezentsz jú and dö tép ízjór vójsz. Talál egy vágott nyakú, csíkos pólót, ha nem lenne v-nyaka, elmenne matrózegyenruhának. Vicces. Nagyon is. Feszül rajta. Fólov allalong jú tíljú rékognájsz tucsojsz. Valamiért sok. Vagy kevés. Nem lehet eldönteni. Nézegeti magát a tükörben, sokkal eredetibb, mint a kockás ing, de túl kockázatos. Ekkor látja meg a zakót. Bársony és kopott, egészen kopott. Annyira örül, hogy nevetnie kell, hogy nem vette észre eddig? Felveszi a zakót, vállban szűk. Ilyen nyeszlett volt az apja? Hihetetlen. Ha nem heveskedik, és egy vagány fiú miért is heveskedne, talán jó lesz. Dö jörsz ájszpend dzsászt dinking ofemoment víbót nyú. Nem szabad nagyon megemelni a karját.
Nézi magát a tükörben, nem hisz a szemének. Ez a vagányság az a vagányság. Megvan! Ezt kereste eddig. Ezt akarta. De még mindig ideges. Mi van vele? Mi a baj? Elindul a bringa felé, megtorpan. Gyalog kell mennie. Betolja a bringát, letámasztja a teraszhoz. Ahogy gyalog elindul, egy csapásra megnyugszik. Nem akar gondolni rá, hogy miért. Megy, koppan a betonon a makkos cipő sarka.
Megáll a kapujuk előtt. Vár. Nézi a csengőt. Hát persze. Megint ideges, ahogy az előbb elmúlt, úgy jött most vissza. Ő volt a hülye. Le sem szállt a bicikliről. Hogy hívta volna be Eszter? Zavarában kezdett füvet nyírni megint. Most meg talán várja. Nem. Biztosan várja. Eszter nem hajlandó egyedül eltipegni a buliba, ahogy Lili. És milyen jól teszi, hogy nem. Különös melegséget érez, hálát, és még mást, izgalmat, örömet, nevetnie kell, hogy van, hogy Eszter él, és szóba áll vele. Emeli a kezét, nyomná a csengőt. A lány ekkor lép ki a hátsó kamra ajtaján. Meglepődik, megáll a teraszon. Rövidnadrágban van, trikóban, haja összefogva. Otthonos, meleg. Csodálkozik. Daru mosolyog. Benyomja a csengőt. Bolond vagy, nevet rá a lány, hát te? Daru felháborodást mímel, elfelejtetted a bulit? Fábiánék már pogóznak. Eszter elindul, nyitja a kaput, nekem senki sem mondta, mondja, hogy el akar vinni. Daru a hajába túr, kacsint. Azt hittem, tudod, nagy levegőt vesz, hogy a barátod el akar. Eszter lassan nyitja ki a kaput, a földet nézi, mintha szégyellné magát, aztán fel sem néz, úgy ugrik a nyakába. Daru zavarba jön, még sohasem látta így örülni. Nem mond semmit, szorítja a nyakát, Daru érzi a nedvességet a bőrén, aztán mintha valami hiba lett volna ez az egész, a szégyellni való őszinteség, megtörli a szemét. Gyere be, ülj le, mondja az anyja érces hangján, mindjárt elkészülök.
Daru bemegy a konyhába. Eszter apja és anyja is otthon van. Az anyjától mindenki fél, a harmadik ember a téeszben, az egyetlen női főnök. Meglátják Darut és vigyorognak. Az anyukája nevet. Te is ilyen cuccban jöttél értem, mondja Eszter anyja, ezen az apja is nevet, üljél le, fiam. Daru megjátszott, ügyetlen hanyagsággal a karfára veti a zakót. Úristen, mondja Eszter anyja, megint ez a divat? Már Daru is mosolyog, dehogy, ezek apám cuccai. Eszter apja sörrel kínálja, de nem is vár választ, tölt. Daru leül, oldalra néz, Eszter ott áll, a haja már kiengedve, mintha aurája lenne, átüt rajta a fény, figyeli őt, édes, bohókás, habos nyári ruhában van, a régi filmekben látni ilyesmit, a falu utcáin soha. A melle domborodik felül, milyen szépen domborodik, és olyan vékony a dereka. Gyönyörű vagy!, szakad ki Daruból. Belevörösödik az őszinteségbe. Amikor visszafordul, Eszter anyja háttal áll, a mosogató felé néz, az apja meg azt várja, hogy koccintsanak. Eszter anyja visszafordul, fátyolos a szeme. Ugye vigyázol rá?, kérdezi. Remeg a hangja. El sem engedem a kezét, feleli zavartan Daru. Izgatottan mondja, akadozva, mégis valamiért megkönnyebbülten nevetnek. Isznak, a sör kibírhatatlanul keserű, mit lehet ezen szeretni, gondolja Daru, de erőlteti. Alig fogy. Közben Eszter bejön a konyhába. Jön Eszter, és megáll az idő, az élet és a szívverés is, megpördül a lány, mint egy buta fruska, Darunak ez most mindennél jobban esik, hogy most végre nem cinikus, kiégett, fárasztó és okos, hanem örül, valaminek végre ő is örül. Az anyja most nem bírja tovább, áll a csontos, vékony asszony, és a hírhedt bikaállkapcsa, amit Eszter szerencsére nem örökölt, remeg, nézi a lányát a nő, akitől a fél falu retteg, és sír. Anya, kérdezi Eszter ijedten, mi van veled? Az anyja felkapja az apja söröspoharát, de már üres, dühösen visszateszi. Daru vigyorogva nyújtja az övét, az asszony abból iszik. Ezen újra nevetnek. Eszter anyja egy húzóra lerántja, koppan a pohár talpa az asztalon, semmi, lányom, mondja, vigyázzatok magatokra.
Az utca sarkáig jutnak, ott lakik Gali tanító, az énektanár. Csapzott, buja kertje van. Eszter úgy csókolja Darut a datolyabokor mögött, hogy majdnem elharapja a száját. Belebújik egészen. Daru megdöbben, izgul, még sohasem érzett forróság járja át, ahogy a testek beszélgetnek, Eszter combja szól hozzá, becézgeti. Ölelkezve, kipirulva érkeznek meg a buliba. Már mindenki ott van, az udvaron állnak. Egy madzagra kikötött tyúkon nevetnek. Szánalmas, súgja Eszter. Megáll a levegő, ahogy belépnek. Szépek, komolyak, szerelmesek. Vállaltan azok. Nem is volt még ilyen az évfolyamban, hogy valakik kézen fogva, együtt menjenek az utcán. Ők törik meg a tapizások, tagadások, híd alá mászkálások korát, az illegalitást. Daru érzi, hogy bármelyik pillanatban megfordulhat a dolog, céltáblák lehetnek, kicsinálhatják őket, levegőben van egy közös gúnyolós szekálás is, de Eszter olyan magabiztos, vagy csak annyira nem érti ezt a világot, hogy nem fél. Daru elmosolyodik, először meg akarja kérdezni, mi a fenéért kellett kikötni egy tyúkot, meg is fulladhat, de aztán valahogy úgy érzi, ez terelés lenne. Rájuk szállnának. Lili oldalt áll, hátul, az ólaknál, Balázs előtte. Márványosra fehéredett az arcuk. Ez egy pillanatra jó, azután meg inkább rossz. Igyunk valamit, mondja Daru, megöleli Esztert. Tizenkilencre húz lapot. Mindenki előtt megcsókolja. Csak egy rövid csók, amolyan mélyebb puszi, de minden megváltozik tőle. Mintha csontok roppannának. Mintha az ég szakadt volna félbe. Most Daru is érzi, mindenki ők szeretne lenni. Még Balázs is. Mikor bemennek a konyhába sörért, már Balázs is fogja a Lili kezét. Daru mosolyog, és mintha ő lenne a házigazda, tölti a söröket.
Másra nem emlékszik. Csak a függöny vöröses színére. A szoba alacsony, mestergerendás, a pici, levegőtlen szobában mély, nehéz szag van. Ez az első buli, ahol nincs pogózás, fülledt, végtelen tánc és csókolózás az este, Daru csak lebeg, mint akit eloldoztak, mint egy elveszített lufi. Nincs több szenvedés, szorongás, nincs se elvesztett falu, se rettegett gimnázium, nincs valóság, csak Eszter van, az érthetetlenül kék, gyémánt szeme, ami most mégis égetően ragyog, és egy nehéz, kegyetlen mondat, amikor hazajön Fábián apja, és lefújja a bulit. Eszter Darura néz, megszorítja a kezét, ennél boldogabb, súgja neki, én már sohasem leszek.
